A Sötét napokra [BSD fanfic yaoi] fordítás ||BEFEJEZETT||

13. fejezet: Kezdődjön a játék

-Natsuo-t elrabolták.

Amint kimondta ezeket a szavakat, Sousuke letette a kagylót, és az információkat a levegőben hagyta, mint aki egy háborúban bombát dob le az ellenségre. Dazai megpróbálta újra felhívni a számot, de többé nem válaszoltak. Csak a vonal másik végén hallható bosszantó sípolás válaszolt mindig. Az öngyilkoshajlamú egy szót sem értett, mellette az idealista, pedig homlokráncolva figyelte őt.

-Mi történt? - kérdezte Kunikida.

-Natsuo-t elrabolták, vagy legalábbis az apja azt mondta.

-Micsoda?

-Nem hiszem el. Nem gondolod, hogy ez nagyon furcsa?

-Vagy inkább túlságosan paranoiás vagy.

-Nem vagyok paranoiás. Az édesanyja meghalt, mintha egy pont ki lenne pipálva, és percekkel később ugyanolyan pontossággal kapjuk meg az elrablás értesítését. Vaknak kell lenned, hogy ne lásd az összefüggésekeet.

-Én nem mondom, hogy nincs közük egymáshoz, de az biztos, hogy hatással van rád az, hogy nagyon nem kedveled Natsuo-t.

-Nem igaz. Csak nem szeretem.

-Pontosan. Utálod.

-Semmiképpen. Én...

-Osamu.

Kunikida aranyszemei komolyan néztrk rá, bár az öngyilkoshajlamú nem ettől nyelt nagyot, hanem ahogy kiejtette a nevét.

-Oké, igazad van. - ismerte el, majd azonnal félre nézett, mivel érezte, hogy az arcára rászökött egy enyhe pír. -Nem bízom benne, és neked sem kéne.

-Nem, de úgy gondolom, hogy ő csak áldozat. Azt látom, hogy nem vagy nyugodt.

-Nehéz annak lenni ebben a helyzetben.

-Igen, tudom. - már nem voltak Kirino szobája előtt. Szinte anélkül mozogtak, hogy észrevették volna, míg egy sarokhoz nem értek. Ott Doppo megragadta az alkalmat, hogy gyengéden megfogja Osamu állát, és egy csókkal összehozza az ajkaikat, amelynek nem más volt a célja, mint megnyugtatni az ex-maffiózót. -Tudod, hogy veled vagyok, igaz?

-Pontosan ezért félek. - annak ellenére, hogy arcán enyhe pirulás látszódott, Dazai barna szemei aggodalmat tükröztek. -Mindig elveszítem azt, amit nem akarok...

-Nem fogsz elveszíteni. Ez is csak egy olyan eset, mint az összes többi. Minden rendben lesz.

-Remélem igazad van. - sóhajtott egyet. -Természetesen a kapcsolatunk első napja nem kezdődhetett volna jobban.

-Hmm...talán azt akarod, hogy holnap reggelit vigyek az ágyba? - ugratta Kunikida amikor elindultak kifelé.

-Ehh...kérlek, ne.

Nevettek fel mindketten halkan, azonban ez semelyiküknek sem volt igazi. A nyugtalanság mindkettejüket felemésztette, ahogy az üzlet felé mentek. A két nyomozó fejében több ezer hipotézis bontakozott ki. Bármennyire is próbáltak logikusan gondolkodni, az egyik őrültebb volt, mint a másik, és ez egyáltalán nem segített nekik.

Esett az eső, néhány másodperc alatt teljesen eláztak. Az ilyen viharok szerencsére nem tarthatnak öt percnél tovább, ez azonban végigkísérte őket. Futás közben az esőcseppek miatt a ruha teljesen rátapadt a testükre, hajuk pedig az arcukra. Egy ponton Osamu megállt, felnézett az égre és lehunyta a szemét. Csak egy pillanatra próbálta megnyugtatni magát és gondolkodni. És gondolkodott, mostmár tudott. Így szakadó esőben, amikor a kötések egyre szorosabbak lettek, napok óta először tudott nyugodtan végig gondolni mindent.