A Sötét napokra [BSD fanfic yaoi] fordítás ||BEFEJEZETT||

Epilógus: Rózsacsokrok

-Mi volt az indítéka, hogy kirabolja a saját boltját és megtámadja Kirino Megumi-t?

-Dazai Osamu.

Kunikida a kihallgató helység üvege mögött ökölbe szorította a kezét. Ha bent lett volna, kétségtelenül egy ütéssel eltávolította volna azt az önelégült vigyort. Általában az esetekben nem szokott érzelmei lenni sem az áldozatokhoz, sem a bűnözőkhöz, de Kirinóval kivételt tett. Utálta. Dazai miatta állt a halál szélén, ezért teljes szívéből gyűlölte.

-Nem mond mást? - kérdezte meg a mellett álló nyomozót. Ugyanaz az ember volt, akivel a kórházban is találkoztak. Mindketten elindultak a tükör elől, látva, hogy a kihallgatás nézése nem sokat segít. A nyomozó és a rendőr kiléptek az épületből, hogy az utóbbi dohányozni tudjon. -Akkor sem ha valami mást kérdeznénk tőle?

-Szerinted nem próbáltuk? Az egyetlen alkalom amikor bármi mást mondott, az volt, hogy nyomozást kér Dazai ellen.

-Csináltál?

-Vele kapcsolatban sem lehet sokat vizsgálódni. Vicces, két évvel ezelőtt amikor belépett az Ügynökségbe semmink nem volt. Kifogástalan minden. Amúgyis, nem szeretünk az Iroda dolgaival összekeveredni.  - sóhajtott fel a férfi, mielőtt mélyen meghúszta a szivarját. Fukuzawa régi barátja volt, így Doppo bízott benne. -A főnöke túlságosan szereti a kóbor kutyákat megmenteni.

-Az elnök inkább macskás, attól tartok. És az Ügynökség fele is.

-Ugyanaz, teljesen mimdegy. - horkant fel. -De félretéve a nem létező múltját, hogy van? Halottam, hogy ez a kis...khm...eléggé bántotta.

-Négy lövés hátul, kettő a tüdőben egy pedig a gerincet érintette. - Kunikida megfeszült az emléktől. -Féltünk attól a lehetőségtől, hogy lebénul, de végül minden rendben lett. Ráadásul ma engedik ki.

-Örülök a hallottaknak. Nem mész hozzá?

-Amint itt végeztem, oda fogok menni. Mit fognak vele kezdeni?

-Kirinóval? Nos, hívtunk egy pszichológust, hogy foglalkozzon vele. Különböző traumákat diagnosztizáltak nála, de nyilvánvalóan semmilyen baja nincs, ezek nem fogják megmenteni a börtön alól. Ami a csatlósait illeti, sokan azt mondják, hogy semmire nem emlékeznek, de őket is elítélik.

-Rendben.

Doppo enyhén elégedett evvel az eredménnyel. Eszébe jutott Natsuo szeme amikor Osamu lövöldözött. Természetesen nem tudta, hogy ezt a nőt őrültnek vagy gonosznak minősíti, de ameddig rácsok mögött volt, addig beleegyezett.

Keveset beszélgettek. Kunikida ment a kórházba, de előtte megállt még egy kis üzletnél, hogy valamit elintézzen. Két hónap telt el az épületben történt események óta, azóta, hogy úgy tűnt Dazai meghal. Egyetlen vigasza az volt, hogy a volt maffiózó már jól van. Virágzó kapcsolatuk első szakaszát kórházban töltötték. Ráadásul nagyon feszült pillanatokat éltek át. Doppo nem akart emlékezni arra a napra, amikor Osamu megpróbált járni, de a lába nem reagált. Az a félelem, amelyet abban a pillanatban éreztek, kevés dologgal lehetne összehasonlítani.

Kunikida felnézett az égre, és az azt borító szürke felhőkre, melyek megakadályozták, hogy lássa a Napot. A kórházban töltött karácsony sem volt különösebben szórakoztató. Egyedül az volt a pozitívum, hogy az egész Ügynökség velük ünnepelt. Erre az emlékre már mosolygott. A lehető leghamarabb oda akart érni, és megnézni, hogy van az ex-maffiózója.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Akkor amikor a lifttel a földszintre ment, hogy elmenjen, Dazai ismét arra gondolt, hogy utálja a kórházakat. Ez a hónap maga a pokol volt számára. Csak az idealista állandó jelenléte az ami megakadályozta, hogy kiugorjon az ablakon. Talán az állapotát kihasználva működött volna az öngyilkossági kísérlet, de a kilátás arra, hogy Kunikidát a halálával megsebesíti, elrettentette.