A Sötét napokra [BSD fanfic yaoi] fordítás ||BEFEJEZETT||

8. fejezet: Rongybaba

-Ehh...sütifagylalt?

-Valami probléma van az ízlésemmel? Mert arra számítottam, hogy kedveled az epret.

Kunikida a homlokát ráncolta, és felsóhajtott. Természetesen nem számított, hogy védelme többé-kevésbé lecsökkent Dazai miatt. Logikátlanság ellenére azonban ez volt az egyik oka annak, hogy beleszeretett. Nem tehetett róla. Talán annak a sérülékeny oldalának a meglátása miatt, vagy talán a dolog már jóval régebben kezdődött, mikor áthúzta és átírta a partnerével szembeni követelményeket, hogy azok pontosan illeszkedjenek az öngyilkos személyiségéhez.

A szeme sarkából figyelte, ahogy vesz egy gombóc fagyit és a szájába teszi. Ajka sarkai észrevétlenül és gyermekesen íveltek felfelé megmutatva, hogy mennyire tetszik neki ez a fagyi íz. Doppo nem tudott megszólalni. Aztán megpróbálta elképzelni, hogy Osamu gyerekként pontosan uyganígy csinál. Képe egyszerre volt megható és elképzelhetetlen, mert nem tudott elképzelni semmilyen boldog gyerekkort neki.

-Ez úgy néz ki, mint egy kitérés a napirendedből. - jegyezte meg Daza.

-Technikailag folytatjuk a munkát.

-Unalmas...- sóhajtott. -Kösz, hogy meghívtál ebédelni. Nem is ismertem azt az éttermet.

-Figyelembe véve, hogy alig eszel és akkor is otthon, nem csodálkozom... Többet kéne enned.

-Igenis anya. - gúnyolódott a volt maffiózó.

-Átkozott...

Mindketten nevettek. Valójában randinak tűnt, de Kunikida képtelen volt nem vásarolni neki enni, mielőtt elindultak volna a boltba. Szükségük volt mindkettejüknek, hogy egy picit pihenjenek a kórház után. Mindketten kielemezték Megumi szavait, mintha megdöntött rekordok lennének. Doppo nam tagadhatta, hogy nyugtalan. Az, hogy valaki megjósolta a halálát, senkiben nem hagyna jó nyomot. Ennek ellenére inkább Dazai-val foglalkozott. A reakciója szinte hisztérikus volt. Néhány óra múlva még mindig ideges. Tudta, hogy ezer hipotézist fontolgat és, hogy elcsavarodott fejében másodpercek alatt több száz terv és ötlet készül, hogy befejezzék ezt az esetet és feltárják a rejtelmeit, de azt is tudta, hogy ezek az álmok még mindig foglalkoztatják. Ez nem normális viszont.

Az öngyilkoshajlamú a maga részéről Kunikida étkezése előtt folyamatosan az elmondott szavakat fontolgatta. Ezek a figyelmeztetések és hivatkozások csak Odára vonatkozhattak, de hogyan? Hogyan értelmezte egy nő, akit még életében nem látott? Nem volt értelme. Ennek semmi értelme nem volt, és ez fejfájást okozott neki. És akkor aggodalom merült fel Doppo miatt. Nem engedhette meg, hogy maghaljon.  Indokai pusztán önzőek voltak, tudta, de nem akart újra egyedül lenni. Előző este rájött, hogy a könnyek sokkal jobban enyhülnek, ha egy kedves vállon meleg karok között lehet.

A fagylalt megevése után nem sokkal megérkeztek az üzletbe. Még nem volt késő, de ahol a napnak sütnie kellenne, sűrű felhőréteg jelent meg. A szél hideg volt, mint az előző nap. Bárhová nézel, a tél msllett mindenütt rossz előjelek jelentek meg. Mostmár csak egy fekete macskára és egy eltört tükörre van szükségük.

Belépéskor meglepődtek, hogy nem találták üresen az üzletet. Seprűvel söpörte a padlót egy középkorú férfi. Hagyományos férfi kimonót viselt. Vonásai kellemesek voltak, orrán klasszikus kerek apró kristályokkal.

-Ó, ügyfelek. - a belépést hallva a kis ember elmosolyodott, arckifejezéséből nem hiányzott egy bizonyos ravasz árnyalat. Alasonyabb volt, mint a két nyomozó, bár ez nagyrészt azért volt, mert görnyedten állt. -Jöjjenek be, jöjjenek. Régóta nem láttunk vevőket.

-Sajnálom, de mi nem vagyunk vevők. - zsebre tett kézzel és bosánatkérő mosollyal Dazai megpróbálta figyelmen kívül hagyni, hogy ez a hely és több ezer babája mennyire felidegesíti. Egy lépéssel a háta mögött Kunikida ugyanezt érezte, bár arca komoly volt. -Én Dazai Osamu vagyok, ő pedig Kunikida Doppo. Mi vagyunk a nyomozók akik kezelik az ügyet.