Légy A Barátom! |ShinKami ff.| Befejezett✔

Tizedik

Őszintén, nem tudom meddig ácsoroghattunk Shinsou szobájában, ölelkezve. Nem mintha ellenemre lett volna a helyzet, jó érzés volt ennyi idő után megölelni. Nem nem nem, nem azért mert meleg vagyok, hanem mert hiányzott, mint barát!
- Tényleg nagyon sajnálom... Denki- mondta ki ismét a nevemet, amitől éreztem, hogy ismét nagyot dobban a szívem, akárcsak a legelső alkalommal. Tényleg nagyon nem vagyok hozzászokva, hogy a keresznevemen hívjon.
- Örülök, hogy újra a barátod lehetek!- szorítottam meg egy kicsit, majd ő lassan elkezdte simogatni a hajam.
- Jól van, mit játszunk végül?- engedett el lassan, így én is kénytelen voltam őt.
- Azt hittem megtárgyaltuk, hogy a Forza Horizon 4 lesz- néztem ahogy bekapcsolja az Xboxot.
- Akkor legyen az- biccentett és betette a gépbe az ahhoz tartozó CD-t.
Fogalmam sincs mióta játszottunk már, amikor Shinsou anyukája szólt, hogy kész a vacsora, ami elképesztően finom volt. Mihoko kiválló szakács lett volna.
Persze a nő nagyon is kíváncsi volt, hogy hogyan ismertük meg egymást, így kénytelenek voltunk mesélni. Na persze, olyan részeket, mint hogy Shinsou összeverekedett Bakugouval, azt kihagytuk. Az maradjon csak a mi titkunk.
Étkezés után segítettünk elpakolni, majd megbeszéltük, hogy a lila hajú fiú menjen először fürödni.
- Kaminari- szólítottak meg hirtelen, amikor mentem volna vissza.
- Igen?- fordultam vissza kíváncsian a nőhöz, aki csak gyengéden megölelt. Mi van ma ezzel a családdal?!
- Köszönöm, hogy a fiam barátja vagy!- mondta halkan.
- Hitoshi nagyszerű ember, szeretek a barátja lenni! Mégha elég nehezen is nyílik meg, attól még nagyon jó barát- simogattam meg a hátát, ezt követően pedig lassan elengedett.
- Köszönöm, hogy ezt mondod. Amióta az apja elhagyott minket és meghalt Haruki, azóta még kevésbé nyílt meg másoknak- törölt le egy kósza könnycseppet.
- Ha jól sejtem Haruki az a barátja volt Shinsounak, akiről van a szobájában kirakva egy kép- jutott eszembe a szőke lány.
- Igen. Az anyukájával egy szobába voltunk, amikor Hitoshi és Haruki születtek, így összebarátkoztunk és utána nagyon sokat találkoztunk. Amikor az a baleset történt, Haruki egyedül utazott. Haza akart jönni Japánba, hogy meglátogassa a fiam. És amikor ezt Hitoshi megtudta... Nem tudott többé elszakadni a gondolattól, hogy ez az ő hibája és neki kelltt volna kimennie Amerikába- vett elő egy tábla csokit, miközben mesélt és engem is megkínált belőle.- Többek között ez a pánikrohamainak az egyik kiváltója. Régebben csak elég ritkán voltak ilyenjei, de amikor a Harukitól kapott cicánk Shiro meghalt egy fél éve... Felerősödtek ezek a rohamok és egyre gyakoribbá váltak- mesélt, én pedig szinte tátott szájjal hallgattam. Kezdtek a Shinsouval kapcsolatos kérdéseim lassan válaszokat kapni.
- Mindent meg fogok tenni, hogy segítsek Shinsounak!- mondtam hirtelen, talán egy picit túl hangosan is.- Korábban ő is segített nekem és semmiképp nem szeretnék az adósa maradni! Mindent meg fogok tenni, hogy jó barát legyek!
- Köszönöm- mosolygott hálásan.
Ezután meg egy picit beszélgettem Mihokoval, majd kitalálta, hogy ő is meg akarja nézni Lattét, mert legutóbb még félt tőle is, így azóta nem nagyon mert a közelébe menni, de mivel a cica vacsorát még nem kapott, így most mi akartunk adni neki.
Egy mérőpohárba kimértük neki az adagot, hogy mennyit kellene kapnia és utána indult a macska etetés akció.
Latte éppen Shinsou ágyán feküdt amikor benyitottunk. Nem is kicsit lepődött meg, majd a nő a macska tálkájához ment, ami addigra már üres volt és beleöntötte a száraz tápot.
A szőrpamacs lassan közelebb merészkedett és miközben elkezdte eszegetni a vacsoráját, veszettül figyelt minket.
Óvatosan felé nyújtottam a kezem és megsimogattam a hátát, majd Mihoko is hasonlóképpen cselekedett.
- Ti meg mit műveltek?- jött be Shinsou, mire mindketten rendesen megijedtünk. Én például hátraestem guggolásból, így a fiút fejjel lefelé láttam. A lila tincsei le voltak lapulva a víztől, míg a nyakában egy kis törülköző volt, a trikója pedig a bal kezében volt. Az egyenruha alatt nem is látszott, hogy ennyire izmos lenne. De így, félmeztelenül... Szinte a torkomon akadt a szó. Nem, nem azért mert meleg vagyok, hanem mert meglepődtem!
- Csak megetettük Lattét- mosolygott ártatlanul a nő.
- Értem...- mért minket végig mégegyszer, kissé gyanakodva.- Mostmár szabad a fürdő, mehetsz Kaminari.
- Izé, egy törülközőt kérhetek?- vakartam meg a tarkóm zavartan.- Azt otthon felejtettem.
- Persze- biccentett. Gyorsan előkerestem a pizsamámat, majd követtem a fiút. Az anyukája szobájába nyitott be, ahova én nem mentem be, de az ajtóból gyorsan körbenéztem. Szemben egy nagy francia ágy, az ajtó mögött pedig egy hosszú, baromi nagy polcrendszer volt, ami az egész falfelületet eltakarta.- Tessék- nyomta a kezembe a krémszínű anyagot.
- Köszönöm- küldtem felé egy halvány mosolyt és besiettem a mellette lévő fürdőszobába. Elég picit helység volt. Beléptél, jobbra mosógép, mellette a szennyeskosár, balra mosdókagyló, szembe egy kád, aminél el lehetett húzni a zuhanyfüggönyt, hogy ne follyon ki a víz.
A tusolás mellett tettem le a voksom, hogy minél hamarabb visszamehessek. Pik-pak megfürödtem, felvettem a pizsama gyanánt hozott boxert, szürke rövidnadrágot és "Rawr" feliratos sárga ujjatlanom. Ezt a felsőt egyszerűen nem tudtam otthagyni a boltban.
Mikor visszaértem, már csak Hitoshi volt a szobában. Az ágyán feküdt hanyatt, Latte pedig a hasán. És persze a felsőjét még mindig nem vette magára, minek is az.
- Gyors voltál- jegyezte meg, amikor beljebb mentem, hogy eltegyem a mai ruháim.
- Csak zuhanyoztam- ugrottam mellé, amikor végeztem, ettől azonban Latte megijedt és leugrott ágyról.
- Elkergetted a macskát- nézett rám morcosan.
- Bocsi- vakartam meg a tarkóm, kissé kínosan.
- Különben is, mi ez a felső?- nevetett fel.- Mintha ágyba készülnél éppen vinni valakit.
- Honnan tudod, hogy nem arra készülök?- vágtam rá azonnal, majd természetesen csak után, de leesett, hogy mit is mondtam.- M-mármint nem úgy értem! Csak vicceltem!- próbáltam magyarázkodni, de a helyzet addigra túl kínossá vált.
- Te hülye vagy- túrt bele a még félig nedves tincsibe.
- Tudom, bocsánat- szegtem le egy kissé a fejem zavartan.
- Nehogy bocsánatot kérj, nem azért mondtam- tette karjait a feje alá és úgy mustrálta a plafont.
- De már megint meggondolatlanul mondtam valamit és elcsesztem a hangulatot- rágtam a szám szélét, miközben török ülésbe húztam a lábaim.
- Ha nem hagyod abba, esküszöm nem tudom mit csinálok veled- sóhajtott fáradtan, amitől egy halvány mosoly jelent meg az arcomon.
- Pedig mindig olyan buta és meggondolatlan vagyok, hogy az már-...- folytattam volna, csak azért, hogy idegesítsem, azonban a mondat felénél hirtelen a mellkasomnál fogva lenyomott az ágyra és a karjaimat lefogva megtámaszkodott felettem.
Levegőt venni is elfelejtettem, ahogy lassan végignéztem rajta. A hasán szépen látszott a kidolgozottság, ahogy a mellkasán is, a karjain most látszott csak igazán, hogy milyen izmosak is valójában és nagyjából így találtam vissza a szemeihez, amik unottan fürkésztek engem.
- Abbahagytad?- kérdezte, mire hevesen bólogatni kezdtem.- Így belegondolva, egész vicces amikor így meg vagy szeppenve- vigyorgott.
Csak azt éreztem, hogy egyre jobban forr körülöttem a levegő és szinte levegőt se kapok.
- H-hitoshi... L-leszállnál rólam...? H-ha anyukád benyitna, biztos félreértené...- nyögtem ki nagy nehezen, miközben éreztem, hogy az arcom csak úgy parázslik a zavartságtól.
- B-bocs...- mászott le rólam, magára kapta a felsőjét végre és tisztes távolságba tőlem az oldalára fodult, nekem háttal.
Éreztem, hogy alig kapok levegőt és a szívem csak úgy kalapált össze-vissza. Mégis mi az ördög van velem?!
Egy hosszú kínos csend után ránéztem a fiúra, aki azóta egy tapodtat sem mozdult.
- H-hitoshi...?- tettem a kezem a vállára, mire egy kicsit megrezzent.
- Bocs az előbbiért Denki...- morogta.- Csak egy pillanatra elment az eszem...- túrt a hajába.
Lassan lefeküdtem mellé és a hátát néztem. Olyan feszültnek tűnt. Bűntudatom támadt tőle.
Csendben közelebb húzódtam hozzá és finoman átöleltem a derekát, miközben a homlokom nekitámasztottam a hátának.
- D-Denki...?- nyögte ki a nevemet visszafolytott lélegzettel.- Mit csinálsz...?
- Úgy tűnik nekem is elment az eszem...- mosolyodtam el halványan.
Shinsou oldalra nyúlt a takarójáért, majd engem és magát is betakarta.
Hihetetlenül furcsa, de meleg érzés járt át miközben elaludtam. Nem nem nem nem, véletlenül sem azért mert meleg vagyok! ... Ugye?