Légy A Barátom! |ShinKami ff.| Befejezett✔

Huszadik

Anyáéknál volt egy vendég szoba, ami az én szobámként is funkcionált, amikor náluk voltam, és szerencsére ott is kétszemélyes ágy volt, így Shinsouval aludhattam.
A mi szobánk a tetőtérben volt, egy kisebb fürdőszobával, míg anyáék és Chia szobája a földszinten. Villám ilyenkor mindig lent aludt a húgommal, ugyanis nagyon szerették egymást.
- Mész vagy menjek először fürdeni?- kérdeztem, majd lassan végigmért.
- Menj csak- bólintott. Előszedve a pizsamámat és a törülközőmet, egy kis időre magára hagytam a fiút, amíg elmentem zuhanyozni, majd váltottuk egymást.
- Kop kop- jelent meg a nevelőanyám az ajtóban.- Bejöhetek nagy fiú?
- Persze- húztam fel törökülésbe a lábam.
- Hoztam neked, illetve nektek valamit most délután, amikor voltam vásárolni- sétált oda hozzám és a kezembe nyomott egy doboz... óvszert.
Meredten néztem a dobozt, majd éreztem, ahogy megveregette a vállamat.
- Ügyes légy!- kacsintott és mutatott egy like jelet, majd gyorsan kiszaladt, mielőtt feleszmélve hozzávágtam volna a párnám.
- HANABIIII!- temettem a vérvörös arcomat a kezeimbe, majd a dobozt bevágtam az éjjeliszekrény fiókjába.
- Itt meg mi történt?- csukta be maga mögött az ajtót.
- Semmi- ráztam a fejem.
- Biztos?- ült le mellém, mire egy picit szétnyitottam az ujjaim.
- Ühüm- vettem el óvatosan a kezeim.
- Denki- törte meg a csendet hirtelen, mire felkaptam a fejem. Hozzám hajolva, szorosan nyomta az ajkait az enyémekre és szinte azonnal átváltott francia csókra. Szépen lassan éreztem, ahogy hátranyomott az ágyon és a keze megállapodott a derekamon.
Finoman átkaroltam a nyakát és úgy húztam egyre lejebb, mígnem már az alkarján volt kénytelen támaszkodni.
- Mi legyen...?- kérdezte halkan, a homlokát az enyémnek döntve.- Szeretnéd?
Egy pár másodpercig még gondolkodtam, majd lassan megráztam a fejem.
- Még... Egy kicsit várhatunk...?- suttogtam, mire egy halvány mosoly kíséretében egy puszit nyomott a homlokomra.
- Persze.
Oldalra feküdve magához húzott és betakart mindkettőnket.
- Ne haragudj...- suttogtam egy kis idő elteltével.
- Nem haragszom- simogatta a hátam.- Őszintén, talán egy picit én is félek tőle... De egyben akarom is.
- Tudom. Ezért kérek bocsánatot- motyogtam a mellkasába.
- Mégegyszer bocsánatot mersz kérni, nem állok jót magamért- hallottam a hangján, hogy mosolyog, én pedig egyszerűen nem hagyhattam ki.
- Jó, jó bocsánat, nem mondom többször azt, hogy bocsánat- toltam el egy picit magam, hogy a szemébe nézhessek.
- Szóval így állunk?- húzta fel a szemöldökét, majd szorosan magához húzva a vállamhoz hajolt és... megharapott.- MOST vagyunk kvittek a múltkoriét!
- Jézusom Hitoshi- nevettem hozzá bújva.
- Ki mondta, hogy vége van a büntetésnek?- fodított ismét a hátamra, majd elkezdett csikizni.
Próbáltam visszafogni a nevetésem, hogy nehogy felébresszem a többieket, habár ez elég nehezen volt kivitelezhető, miközben már kis híján megfulladtam.
Nagyjából 11 körül dőlhettünk ki a folyamatos játék és beszélgetés után.
Reggel persze a lila hajú fiú olyan fáradt volt, mint a fene, így ő egy kicsit tovább is aludt, míg én lementem a konyhába, ahol már anya ücsörgött.
- Jó reggelt- köszöntem neki, miközben a pulthoz sétáltam, hogy csinálhassak magamnak egy tejeskávét.
- Jó reggelt, jól szórakoztatok éjszaka?- kérdezte sejtelmesen.
- N-nem történt semmi!- vágtam rá zavartan.
- A vállad nem erről árulkodik- hallottam a hangján, hogy vigyorog.
- Nem nem nem, az nem azért van!- pánikoltam és gyorsan elmagyaráztam neki a dolgot.
- Pedig már azt hittem hallok valami szaftosat is- sóhajtott csalódottan.
- Jézusom anya!- temettem az arcomat a tenyereimbe. Ezt a két nő igencsak egy húron pendült, főleg ha az szivatásomról volt szó.- Hanabi még alszik?- kérdeztem, amikor leülten mellé.
- Naná. Álomszuszék- kuncogott.- De ahogy látom Hitoshi is.
- Igen- mosolyogtam.
- Úgy látszik családi vonás, hogy vonzódunk az emós, sokat alvó, velünk azonos nemű egyénekhez- kacsintott.- De sajnálom, hogy apád rosszul fogadta. Mindig nagyon... Fekete-fehérben látta a világot. És azt is vallotta, hogy nincsenek is "színek". Őszintén, nem tudom, hogy tud-e Hanabiról, de ha igen, valószínűleg nagyon bosszanthatja- nevetett.- És talán nem illik ilyet mondani, de örülök, hogy nem vagy ilyen téren olyan, mint apád. Hogy te látod a világ színeit. Nem kell melegnek lenni ahhoz, hogy lásd őket, az is bőven elég, ha elfogadod, hogy ők így találják meg a boldogságukat. Őszintén, pont nem érdekel, ha meleg, bi, transz, pán, akármi is vagy! Ha boldog vagy Denki, az nekem elég- simította meg az arcom, mikor legördült egy könnycsepp.
Felpattanva a helyemről, szorosan magamhoz öleltem és sírni kezdtem. Az elmúlt napok stressze, mintha könnyek formájában csapódott volna ki, anya szavainak a hatására. Egyszerűen csak nehéz volt elhinnem, hogy biztosan van egy hely, ahol legyen bármi is, otthont, meleg ételt, szeretetet kapok, mondjak, tegyek bármit is. Igen, amikor ide jöttünk Hitoshival, volt bennem kétség, hogy itt sem látnak minket szívesen. Nem tudom, talán túlzottan paranoiás voltam. És ilyenkor bántam azt, hogy korábban nem anyával jöttem. Bár akkor most nem ismerném se a Bakusquadot, se Shinsout.
Eltartott egy kis ideig, mire megnyugodtam, de amikor elapadtak a könnyeim, könnyebbnek éreztem magam, mint valaha.
- Gyere, keressük meg azt a sunyi nőszemélyt!- fogta meg a kezem.- Hallottam, hogy felébredt és most próbálja elsunmyogni a reggeli készítést, pedig ő a soros!
A rövid, fekete hajú nő kint ült a kerben az egyik terebélyes lombú fára szerelt hintaágyon és nagy meglepetésünkre, Hitoshival beszélgetett.
Hallani nem hallottuk őket, de a lila hajú fiú mesélt neki valamit, míg anya felesége hallgatta.
- Hmm... Úgy tűnik valami fontosról van szó...- gondolkodott hangosan mellettem anya.- Talán most az egyszer megúszhatják, nem?- kérdezte, mire bólintottam és visszamentünk a konyhába, hogy mire befejezik a beszélgetést, legyen mit enni.
Csináltunk rántottát, pirítóst, vágtunk fel zöldségeket, készült rizs, virsli, volt mindenféle földi jó, Chiának gluténmentes kenyér.
- Itt meg mi készül?- jelent meg Hanabi, a nyomában Shinsouval, aki meglátva engem, halványan elmosolyodott és hozzám lépve átölelt.
- Jó reggelt!- nyomtam egy puszit az arcára.
- Neked is. Meglepődtem ám, hogy nem voltál mellettem, amikor felébredtem- mondta halkan, hogy csak én halljam.
- Bocsi. Tudtam, hogy anya ébren lesz már és csak beszélgetni akartam vele egy kicsit- viszonoztam az ölelést.
- Nem haragudtam- adott egy csókot a homlokomra is.
- Denki, felébresztitek Chiát?- kérdezte anya, miközben keresett valamit a hűtőben.
- Persze- kulcsoltam össze az ujjainkat, majd elindultam a húgom szobája felé.
A függönyök még be voltak húzva, a kislány pedig Villámot magához ölelve szundított.
Az ablakokhoz léptem, hogy elhúzzam az anyagot, majd visszafordulva meglepetten láttam, hogy a párom a testvérkémet ébresztgeti.
Lassan cirógatta az arcát, majd a haját és közben hallkan mondogatta a nevét, hogy kész a reggeli, hogy a hasára süt a napocska, majd mikor belátta, hogy ez nem hat, taktikát váltott.
- Chia láttam, hogy Denki elvette a kedvenc babádat és átöltöztette- mondta halkan, mire a kislánynak kipattantak a szemei és rögvest felugrott az ágyban.
- Bátyus!- szúrt ki egyből és hozzám szaladva elkezdte rángatni a nadrágom szárát.- Add vissza, add vissza!- hisztizett.
- Nem is nyúltam hozzá, Hitoshi csak viccelt!- estem kétségbe.
Nagy nehezen megnyugtattam a kislányt, amin kedves barátom igencsak jót szórakozott.
- Ezt még megbeszéljük- böktem meg a mellkasát, amikor elindultunk vissza a konyhába.
- Alig várom- vigyorgott.
- Anya!- takartam el Chia szemét, amikor megláttam, hogy mit művelnek éppen Hanabival.
- Oh, hoppá- kapott a szája elé nevetve, majd gyorsan leszállt a konyha pultról.- Bocsika! Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsak lesztek.
- Te jóságos ég...- fogtam a fejem.
A reggeli ezek után egy kissé kínos volt, habár a két nő egyáltalán nem zavartatta magát, míg a kishúgom nem igazán értette miről van szó.
Aznap sétáltunk egyet Hitoshival a faluban és szétnéztünk, mennyi minden változott a tavaszi szünet óta, amikor utoljára itt jártam. Délután pedig megpróbáltuk közösen nyerni Hanabi ellen a videójátékban, de még így is hülyére vert minket.
Este most a lila hajú szerelmem ment elsőnek zuhanyozni, majd én. Visszaérve, Shinsou már betakarózva feküdt az oldalán és a telefonját nyomkodta, mikor odabújtam mellé.
- Üdv szőke herceg- mosolygott rám, amikor hozzábújtam a mellkasához.
- Szervusz Hitoshi- nyomtam feljebb magam és egy finom csókot adtam az ajkaira. Ami úgy tűnik nem volt neki elég, ugyanis visszahúzott mégegyre és mégegyre, mígnem át nem váltottunk francia csókra.
- H-hitoshi- toltam el egy picit magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.- A-akarom.