Légy A Barátom! |ShinKami ff.| Befejezett✔

Huszonharmadik

- TESSÉK?!- kiabáltam ezúttal én, amit nem díjjazott túlságosan.
- NE ÜVÖLTS MÁR!
- DE MI TÖRTÉNT KYOUKÁVAL?!- pánikoltam és a szemem sarkából láttam, hogy Shinsou is odahajol a telefonhoz, hogy ő is hallja.
- Rosszul lett ma reggel és kihívták hozzá a mentőt. Kirishimával már úton vagyunk hozzá, Mináék pedig már ott vannak- vázolta fel röviden a helyzetet.
- Azonnal indulunk haza!- ugrottam ki az ágyból.
- ESZEDNÉL VAGY VAGY ELROHADTAK A MARADÉK AGYSEJTJEID IS?! ÜLJÉ LE A PICSÁDRA, NEM LESZ A CSAJNAK SEMMI BAJA. Te is tudod, hogy nem arról híres, hogy csak úgy leessen a lábáról. Ráadásul kurva messze vagytok, a vonatozgatás ide-oda nem lenne olcsó mulatság. Ha beértünk visszahívunk Sero mobiljáról, neki van korlátlan nete- csapta rám a telefont.
- Mondott arról bármit, hogy mi baja van Jirounak?- kérdezte a lila hajú.
- Csak annyit tudnak, hogy rosszul lett- rágtam idegesen a szám szélét.
- Tegnap este még semmi baja nem volt, szóval előfordulhat, hogy csak összeevett valamit- próbált nyugtatni.
- Honnan tudod, mi volt vele tegnap este?- pislogtam értetlenül.
- Írt nekem, hogy hogy vagyunk. És beszéltem vele egy keveset. De akkor azt mondta, hogy nincs semmi különös feléjük- felelte.
- Jirou nem szokta kiteregetni, ha van valami baja...- tördeltem a kezem.
- De nem is felelőtlen, hogyha rosszul van, akkor ne menjen orvoshoz. Biztos, hogy rendben lesz, erős nagylány ő- húzott az ölébe.
- Legyen igazad...
Hamarosan lementünk a földszintre. Chia még aludt, így még Shinsou elküldött, hogy keltsem fel a húgom, ő összedobott egy gyors reggelit.
Belépve a rózsaszín szobácskába, a kislány ágya mellé térdeltem és elkezdtem cirógatni az enyémhez hasonló szőke haját.
Egyre csak Jiroun járt az eszem és szinte széttépett az ideg. Hiába volt csöndes lány, nagyon is jó kapcsolatot ápoltam vele. Korábban ő volt az első, akinek bármit is mondtam arról, hogy én esetleg többet érzek Shinsou iránt, mint barátság. És nem ítélt el, sőt inkább megnyugtatott, hogy a gay-radarja szerint ez a vonzalom nem csak egyoldalú, legalábbis azok alapján, amiket meséltem neki, úgy biztos nem. És igaza lett.
Valójában nagyon is sokat jelentett nekem a kettőnk közötti barátság, ugyanis egy csomó dolgot csak velem osztott meg. Például, hogy ő is bi és egy jó ideig tetszett neki Mina. De ő már nagyon korán észrevette, hogy Pinky Sero iránt érdeklődik, így egyszerűen csak továbblépett.
- Mi a baj bátyus...?- törte meg a gondolataim egy vékony hang. Chia velem szemben ült és értetlenül nézte, ahogy minden hang nélkül sós cseppecskék potyognak le az arcélemről a takarójára.- Ne sírj...- gyűltek könnyek az ő szemében is, majd hangosan sírni kezdett.
- Mi folyik itt?- rohant be Hitoshi, majd hirtelen vissza is tántorodott, amikor látta, hogy mindketten sírunk.- Hé, mi a baj?- ült le mellénk és mindkettőnket átölelt.
- Denki sírt!- hüppögte a kislány.
- Aggódom Jirouért!- kapaszkodtam a pólójába, miközben a fejemet a vállába fúrtam.
- Te jó ég...- sóhajtott. Végül felvette az egyik karjába Chiát, míg a másik kezével felhúzott engem is és a derekamnál átölelve kivitt minket a konyhába. Addigra nagyjából mindketten abbahagytuk a sírást, már szinte csak szipogtunk.
- Jól van, jól van- ölelt magához mindkettőnket, miközben én már a konyhapulton ültem.- Nincsen semmi baj. Jirou rendben lesz. Nemrég jött egy SMS Kirishimától, hogy bent vannak a kórházban, várják a vizsgálatok végét, hogy kiderüljön mi a baj- szorított magához.- És ha Denki nem fog sírni, akkor te se fogsz?- fordult ezúttal Chiához, aki ezúttal megrázta a fejét.- Akkor tennünk kell azért, hogy ne sírjon. Mit szólnál, ha sütnénk neki palacsintát?- kérdezte.
A lány hevesen bólogatni kezdett, majd leszállva a fiú karjából elrohant az egyik alsó szekrényig, hogy elővegye a serpenyőt.
- Te pedig ne sírj, életem- fordult vissza hozzám és egy apró puszit adott a számra.- Nem lesz semmi baj Jirounak.
Egy idő után én is csatlakoztam a sütögetéshez, mikor egy kicsit összeszedtem magam. Bár addigra a tészta már nagyrészt készen volt és csak ki kellett sütni a finomságot. És persze, hogy az utolsó darabok egyikénél döntött úgy, hogy megszólal a telefonom. Minden barátomnak egyedi csengőhang volt beállíva, így mikor megszólalt a Pókember zenéje, rögtön tudtam, hogy Sero az.
- Hitoshi vedd át kérlek!- rohantam a mobilomhoz, a serpenyőt a gáztűzhelyen hagyva.- Mi van Kyoukával?!- szóltam bele a telefonba köszönés nélkül.
- Csigavér haver, most vitték be a műtőbe. Vakbél gyulladás, szerencsére időben észrevették. Most kiszedik neki, utána meg egy hétig még legalább kórház, utána meg otthon pihi. Gyorsan rendbe fog jönni.
Az idegtől kimerülten rogytam le a konyhabútor mellé. A homlokom megtámasztottam a térdeimen és lehunyt, könnyes szemekkel próbáltam helyrerakni a légzésem.
- Jól vagy?- guggolt le mellém Shinsou aggódva, mire egy halvány mosollyal bólintottam.
- Rendbe fog jönni!
- Persze, hogy rendbe fog, lüke- adott egy puszit a számra.
- Légyszi ne az én fülem hallatára folytassatok nyálcserét- szólalt meg Hanta a vonal túlsó végén.
- Te meg ne akkor fektesd meg Minát, amikor vinném neki vissza a füzetet!- hisztiztem, mire Hitoshi felnevetett.
- Hékás, én voltam ott előbb, vártad volna ki a sorodat! És különben is, azt csinálok vele, amit akarok!- szállt velem vitába.
- Ezt én is hallom ám!- hallatszott egy csattanás, majd egy feljajdulás.
- Asszony, ez fájt!- hagyott mostmár figyelmen kívül minket a srác, helyett a párjával kezdett vitatkozni, így Shinsou egy halvány mosollyal ismét az enyémekhez érintette az ajkait.- Hé, megmondtam, hogy nincs smárolás, amíg én is itt vagyok!- tért vissza hozzánk hirtelen.
- Akkor már nem vagy itt- vette ki a kezemből a mobilt.- Szóljatok, ha van valami Jirouval- bontotta a vonalat, a fiú válaszát nem megvárva.- Gyere nagyfiú, eszünk palacsintát- húzott fel a földről, majd magához ölelt.- Látod, mondtam, hogy nem lesz semmi baj.
- Igazad volt...- motyogtam a vállába.
- Mint mindig- jegyezte meg szarkasztikusan.
- Ez azért így nem igaz- javítottam ki mosolyogva.
- Dehogynem- nyugtázta egy biccentéssel, majd elővette a kakaót, lekvárt és egyebeket.
Chia izgatottan várta a már inkább tízóraira elkészült ennivalót, így miután megterítettünk, segítettünk neki feltekerni a finomságot és végül mindhárman jól belaktunk belőle.
Ezt követően én elvittem felöltözni a húgom, míg Shinsou elpakolt.
- Megmutassuk Hitoshinak milyen csinos vagy?- vettem fel a kislányt, aki hevesen bólogatott. A fiú már a nappaliban feküdt a kanapén, amikor megérkeztünk. Anyáéknak amerikai konyhás nappalijuk volt, így voltaképpen egybe volt nyitva a kettő, mindössze egy pult választotta el őket.
- Hitoshi nézd!- szaladt oda a fiúhoz, aki az érkezésünkre felkapta a fejét.- Denki segített ruhát választani és felöltözni!- pördült meg, így halvány rózsaszín, csillogós szoknyája is meglibbent. Egy fehér, cicás felső volt még rajta.
- Váó... Nagyon csinos vagy- simogatta meg a szőke haját.- És nagyon ügyes stylistod van- pillantott rám mosolyogva.
- Ugye ugye, valóban nagyon jó érzéke van a divathoz- huppantam le a barátom mellé helyeselve az előbbi állításait.
- Csak el ne szálljon magától- kócolta össze a hajam.
Miután megetettem Villámot, leheveredtem Shinsou mellé a kanapéra, míg Chia a szobájában játszott.
- Fáradt vagy?- kérdeztem a félálomban lévő fiútól.
- Bakugou üvöltésére keltem. Volt már jobb ébresztőm is- morgott.
- Biztos ő is aggódott Jirouért...- tanakodtam.
- Egészen biztosan. Sokkal idegesebb volt a hanghordozása, mint általában. Bár Kirishima jó hatása rá így is érződik- állapította meg.
- Én mondtam neked korábban, hogy Kacchan furcsán fejezi ki a másokhoz való kötődését.
- Az nem kifejezés- nevetett fel, amikor hirtelen megszólalt a mobilom, ezúttal Mina csengőhangján.
- Denki!- szólt bele a rózsaszín hajú lány a telefonba.- Most hozták ki Jirout a műtőből. Még alszik, de úgy tűnik rendben ment minden és sikeres volt a beavatkozás- újságoltak.
- Hála az égnek...- temettem az arcomat Shinsou mellkasába már most kimerülten a stressztől.
- Azt lehet tudni, hogy mikor ébred fel?- húzta közelebb a mobilom magához. Gyorsan ki is hangosítottam, hogy mindketten rendesen halljuk.
- Azt mondta az orvos, hogy valószínűleg valamikor az éjszaka folyamán vagy holnap reggel.