Légy A Barátom! |ShinKami ff.| Befejezett✔

Huszonnegyedik

Anyáék ismét olyan fél hat környékén értek haza és meg is dicsérték Chiát, hogy milyen csinos.
Elmeséltük nekik, hogy mi történt Jirouval, és azt is felvetettem, hogy lehet csütörtökön hazamegyünk. Megértőek voltak szerencsére, bár mást nem is vártam tőlük.
- Mit szólnátok, hogyha kimennénk tűzijátékozni?- dobta fel szerda, kora este Hanabi.
- Vannak?- lepődött meg anya, mikoris a felesége felemelte a kezében lévő reklám szatyrot.- Menjünk!- ugrott fel, majd beszaladva Chia szobájába, kihozta a kislányát is.
Hitoshival egymásra néztünk, majd mosolyogva felkászálódtunk a kanapéról és a cipőnket felvéve, elindultunk a tengerpart felé.
Nagyjából egy 25-30 perc sétára volt tőlünk a part, így gyalog mentünk. Anyáék négyen mentek elől, Villámmal kiegészülve, míg mi Shinsouval tőlük egy kicsit lemaradva, kézen fogva baktattunk.
- Sajnálom, hogy holnap hazamegyünk- jegyezte meg.
- Igen, én is... De ha szeretnéd, télen megint eljöhetünk. És mondjuk itt ünnepelhetnénk a szilvesztert- dobtam fel az ötletet.
- Jól hangzik- mosolyodott el halványan.
- Habár sajnálom, hogy hazamegyünk, aggódom Jirouért...- rágtam a szám szélét. Ma délelőtt sikerült beszélnünk vele videó chaten és totál olyan volt, mintha nem éppen előtte való nap szedtek volna kibelőle egy darabot. Ugyanolyan volt, mint általában.
- Tudom. De holnap ha hazaértünk, meglátogatjuk, mit szólsz?- simogatta a hüvelykujjával a kézfejem.
- Mindenképp!- adtam az arcára egy puszit.
A vízhez kiérve, Villám rögvest a partot nyaldosó apró hullámokhoz szaladt és azokat próbálta elkapni, de akárhányszor beljebb jött, elszaladt előle és megugatta. Chiának persze ez nagyon tetszett így folyamatosan azon nevetgélt anyával, hogy a kiskutya futkos.
- Segítetek fiúk?- lépett mellénk Hanabi, mire bólintva követtük. Egy picit arrébb mentünk, hogy össze tudjuk szerelni a tűzijátékokat. Nem kell nagy bombatelepekre meg rakétákra gondolni, apróságok voltak, egy-egy fénycsóvát húzó kis játékok. Volt köztük olyan is, mint a csillagszóró.
Miután elkészültünk, távolabb mentünk, anya felesége pedig meggyújtotta a kanócot, majd ő is hátrébb lépett tőle.
Villám persze szokásához híven jól megugatta, de szerencsére odaszaladni nem bírt, mivel anyáék addigra ráadták a hámot és a pórázt.
Majd' egy órán keresztül elszórakoztunk ezekkel, mígnem már csak a csillagszórók maradtak. Hanabi ezeket meghagyta nekünk és inkább csatlakozott a lányáékhoz a vízben való játékban.
Shinsouval egymás mellett ültünk és egy öngyújtó segítségével szikráztatni kezdtük a fémrudat.
Óvatosan a fiú vállára hajtottam a fejem, amire a válasz az volt, hogy átkarolta a derekam. Csendben ültünk, hirtelen nem nagyon tudtunk mit mondani a másiknak.
Holnap haza kellett mennünk, de mindkettőnket marasztalt volna a szíve. Ráadásul ez azt is jelentette, hogy holnap szembe kell néznem apával és Asukával. Amit nem akartam, mert egyszerűen még nem éreztem magam késznek rá.
- Denki? Ébren vagy?- rázogatott finoman Shinsou.
- Ühüm...- dünnyögtem félálomban.
- Nem úgy nézel ki- hallottam a hangján ahogy mosolyog.- Indulunk haza.
- Nem akarok- bújtam jobban hozzá és nyomatékosításképp átöleltem a felőlem lévő karját.
- De holnap korán kell kelnünk, mert megyünk haza- sóhajtott, miközben az arcomat cirógatta.
- Oda mégannyira se akarok menni...- nyitottam ki egy kissé a szemeim és lefelé néztem.
- Mit szólnál, ha nem rögtön haza mennél, hanem előtte aludnál még egyet nálunk? Úgy jobb lenne?- húzott az ölébe.
- És Villám?
- Majd összebarátkozik Lattéval- adott az orrom hegyére egy puszit.
Lassan valóban el kellett indulnunk, mivel már későre járt és Chiának is le kellett feküdnie.
- Nagyon szenvedsz- állt meg csípőre tett kézzel, amikor már egy jópár méterrel le voltam maradva Hitoshitól.
- Álmos vagyok...- nyöszörögtem.
- Na jó- fordult nekem háttal, majd leguggolt.- Így sosem érünk haza.
Egy kicsit felélénkülve, vidáman másztam a hátára, majd átkaroltam a nyakát.
- Mehetünk!- vigyorogtam, mire a fiú felállt és a hirtelen jött súly többlettől egy kissé megtántorodott.
- Váó, nehezebb vagy, mint amilyennek tűnsz- jegyezte meg meglepetten.
- Hé!- húztam meg a haját, jelezve a nemtetszésem.
- Au! Ne cibáld a hajam, amíg én vagyok a szamarad!- pillantott hátra.
- Csacsi Hitoshi- könyököltem a fejére büszkén.
- Most úgy teszek, mintha ezt nem hallottam volna- válaszolt egy kis éllel a hangjában, azonban nem tetszett a reakciója, így ismét meghúztam az egyik égnek meredő lila tincset.
Ezúttal nem szólt semmit, hanem revansként belemarkolt a fenekembe, mire halkan felsikkantottam.
- Hülye! Perverz Hitoshi!- ütögettem a fejét finoman, de nem bírtam tovább és nevetve a hajába rejtettem az arcom.
- Örülök, hogy egy kicsit jobb kedved van- jegyezte meg néhány perccel később, miután a kuncogásom is alábbhagyott.
- Inkább köszönöm, hogy feldobtál- hajoltam előre és egy puszit nyomtam az arcára.
- Mégis milyen barát lennék, ha arra se lennék képes, hogy felvidítsalak?- horkantott fel kissé sértődötten.
- Szerelmi vagy baráti értelemben barát?- szívtam a vérét, mire hátrafordulva, összehúzott szemekkel nézett rám.
- Szivatsz vagy komolyan kérdezed?
- Komolyan- feleltem totál komoly fejet vágva.
- Denki!- szólt rám kissé eréjesebben.- Lefeküdtünk! Tudod! Szexuális értelemben!
Erre muszáj volt felnevetnem és szinte már-már sírva a vállába fúrtam a fejem. Annyira szeretem ezt a fiút. Hiába tűnik kívülről olyannak, mint egy jégkocka, képes félig hülyét csinálni magából, csak azért, hogy felvidítson.
Persze mostmár ő is nevetni kezdett és egészen addig bohóckodtunk, míg haza nem értünk.
Beérve a házba, anya pont akkor fektette le Chiát, így egy picit el kellett csendesednünk. Szerencsére még tűzijátékozás előtt vacsoráztunk, így jó éjszakát kívánva, Shinsouval felmentünk az emeletre.
- Denki...- szólalt meg hirtelen, mikor fürdés után, előtte feküdtem, míg ő átkarolta hátulról a derakam és a telefonján filmet néztünk.
- Hm?- állítottam meg egy picit, hogy teljesen rá tudjak figyelni.
- Lehet, hogy talán korai vagy elhamarkodott ilyet felajánlani, de...- túrt bele egy kissé idegesen a hajába, mikor már a hátamon feküdve, felé fordítottam a fejem.- ...Ha esetleg apukád kirak otthonról, mert velem jársz, és túl messzinek érzed anyukád házát, akkor... Szerintem anyának sem lenne ellenére, hogy egy darabig nálunk lakj...- halkult el a mondat végére.
Nagyokat pislogva meredtem rá. Persze, hogy eszembe jutott már, hogy mi lesz, ha egy összecsomagolt bőrönd vár otthon, mikor innen hazamegyünk, de ötletem nem volt még a dolog megoldására. De az, hogy  ez neki eszébe jutott és ezt felajánlotta... Teljesen meghatott.
- B-bocsánat, ha ezzel most kellemetlen helyzetbe hoztalak, csak-...- kezdett volna magyarázkodni, azonban minden habozás nélkül átöleltem és erősen szorítottam magamhoz.
- Olyan jó ember vagy Hitoshi...- emeltem fel a fejem és egy finom csókot nyomtam az ajkaira, amit rövidesen viszonzott is.
- Természetes, hogy törődik azzal és vigyázok arra, akit szeretek- fűzte össze az ujjainkat.- Őszintén, az is eszembe jutott, hogy ebben az esetben szakítanék veled, hogy ne kelljen elköltöznöd, de... Egy, gyáva dolog lenne téged abban a helyzetben cserben hagyni és holtbiztos, hogy életem végéig lelkiismeret-furdalásom lenne; kettő, nem akarlak elveszíteni...- fúrta a fejét a nyakhajlatomba.- Egyszer már megpróbáltam veled megszakítani a kapcsolatot, de az az egy hónap is kín-szenvedés volt nélküled... Majdnem minden nap pánikrohamom volt, Latte beteg volt, hiányoztál, hiányzott a nevetésed, a jókedved, még az is, hogy húzd az agyam a Pokémonos boxerjeimmel...- éreztem egy apró könnycseppet a bőrömön, amitől nekem is nedvesek lettek a szemeim.
- Olyan rossz volt akkor nélküled...- suttogtam.
- Sajnálom...- szorította meg a hátamon az ujjatlanom anyagát.
- De ne felejtsd el azt, hogyha nem lett volna az az egy hónap, akkor nem biztos, hogy tudtad volna tisztázni a dolgokat a bandával! Hogy aznap velünk egyszerre mentél haza és pont akkor lett rohamod, valahol szerencse! Így ki tudtunk mi is békülni és most itt lehetünk- simítottam meg a könny áztatta arcát.- Most itt lehetek veled és tudom, hogy te vigyázni fogsz rám.
- Soha, de soha többé nem fogom feladni a kettőnk kapcsolatát, csak azért mert valakinek nem tetszik- támasztotta a homlokát az enyémnek.- Mert nagyon nagyon szeretlek téged Kaminari Denki és szükségem van rád!
- Tudtad, hogyha a teljes nevemen hívsz, az nagyon ijesztő?- nevettem fel, mire finoman rácsapott a mellkasomra.
- Ne rontsd már el a pillanatot.