Légy A Barátom! |ShinKami ff.| Befejezett✔

Hetedik

- Még éppen időben jöttetek. Ha már a hasa is ment volna, akkor már nagyon el lett volna fertőződve. Kap egy pár gyógyszert és vitaminokat kéne szednie mellé. Meg kap most féregtelenitő tablettát, a következőt pedig otthon kéne majd beadni neki.
- Rendben- bólintott Shinsou.
- Csináljunk neki oltási kiskönyvet, igaz?- szólalt meg hirtelen az asszisztensnő is.
- Igen.
- Rendben, hogy hívják?- kezdte bevinni az adatokat.
Hitoshi egy pillanatra rám sandított és megeresztett egy halvány, tényleg alig-alig látható mosolyt.
- Latte- felelte végül.
- Neme?
- Nőstény.
Amíg a nő megcsinálta a kis füzetet, az orvos beadta a cicának a féreghajtót, ami persze szintén nem tetszett neki.
- Pihenjen sokat, igyon, szedje a gyógyszereket és lehetőleg ne érintkezzen más állatokkal, mert fertőző. De ha minden rendben megy, fel fog épülni- mosolygott végül a doktor úr.
- Mennyivel tartozom?- kérdezte Shinsou, miközben elővette a pénztárcáját.
A férfi megmondta a végösszeget, majd még hozzátette.
- A kiskönyv kiállítását és a féreghajtót nem számoljuk. Shiroért.
- Köszönöm- hajolt meg a fiú.
- Ugyan. Inkább jobbulást a kis betegnek. Jut eszembe Kaminari, Villám hogy van?- pillantott rám.
- Kivállóan- mosolyogtam.
- Én ilyen fürge spiccet még életemben nem láttam!- nevetett.
Kilépve a rendelőből elindultunk rögvest a Shinsou lakás felé, hogy Latte minél hamarabb le tudjon pihenni.
- Kaminari- törte meg egyszercsak a csendet, mikor már közel jártunk az utcájukhoz.
- Hm?
- Köszönöm, hogy eljöttél velem!- fordult felém.
- Semmiség. Erre valók a barátok!- húzódott egy széles vigyorra a szám.
- Még mindig meglep, hogy ennyire a barátom akarsz lenni...- sóhajtott.
- Még szép, hogy az akarok lenni!- duzzogtam.
- Miért is?
- Mert jó arc vagy! A hétvégén is vigyáztál a hülye fejemre!
- Aztán meg otthagytalak a bolt előtt- emlékeztetett.
- Arról nem tehetsz, felejtsük már el végre- legyintettem.
- Nem mondták még neked, hogy egy kicsit túl könnyelműen veszed néha a dolgokat?- húzta fel a szemöldökét.
- De, egy párszor már igen. Kaminari ne csináld ezt, Denki ne csináld azt, vagy ahogy Bakugou szokta: "Meg ne próbáld te borsóagyú Pikachugeci!"- imitáltam a szöszi hangját, ami ismét megnevettette.
Mire felértünk a lakásukhoz, sikerült egy kicsit jobb kedvre derítenem, ami engem is megnyugtatott.
- Tényleg köszönöm, hogy eljöttél- engedte ki Lattet a hordozóból, aki rögvest befeküdt a helyére és szundikálni kezdett.
- Remélem meggyógyul mihamarabb- néztem a szendergő csöppséget.
- Én is- sóhajtott.
- Itt maradjak estére?- dobtam fel hirtelen, mire értetlenül nézett rám.
- Holnap iskola van. Tudod, csütörtök.
- Tudom, de nincs sok leckénk és másnem suli előtt hazaszaladok a hiányzó füzeteimért és könyveimért!- lelkesedtem, azonban leintett.
- Felejtsd el, nem alszol itt. Nagy fiú vagyok már, nem félek akkor, amikor anya nincs itthon este és tudok vigyázni Lattéra is.
- Pedig jó buli lett volna...- duzzogtam.
- Majd talán... Egyszer- forgatta meg a szemeit.- De nem ígérek semmit, ne vedd készpénznek!- próbált fékezni, azonban már késő volt.
- Úgyis meg fogod engedni!- öltöttem ki a nyelvem, majd ránézve az órára, tényleg ideje volt már hazamennem.
- Mégegyszer köszönöm- állt meg az ajtóban, mikor kiléptem a folyosóra.
- Mégegyszer semmiség. Aludj jól és jobbulást a kis szőrmóknak!- integettem.
- Átadom- fűzte hozzá, majd eltűnve a szeme elől beszálltam a liftbe.
- Merre jártál?!- dörrent rám apa, amint becsuktam az ajtót, így kis híján szívbajt kaptam.
- Egy barátom macskája rosszul lett és elkísértem őket az állatorvoshoz- tördeltem a kezem.
- És hányszor megmondtam már, hogy ne lépj le, főleg nem este minden szó nélkül?!- szidott, de tudtam, hogy sajnos valahol igaza volt.
- De szüksége volt rám!
- Akkor sem léphetsz le itthonról minden szó nélkül! Asuka halálra aggódta magát!- folytatta a veszekedést, mikor a nő finoman megfogta a vállát.
- Szívem, ne fújd fel annyira...- próbálta nyugtatni.
- Én inkább most bemegyek a szobámba...- motyogtam, majd a cipőmet levéve elsunnyogtam a kuckómba Villámmal.
Levetődve az ágyamra rögtön írtam Shinsounak, hogy hogy van Latte, mire nagy meglepetésemre egy képpel válaszolt. A bézs színű cica egy kis adag, szaftos macskatápot evett. Ami jó jel volt.
Letéve a mobilomat odahúztam Villámot és vele kezdtem játszani. Rég volt már, hogy jó alaposan megdögönyöztem a nagyfiút.
Csütörtök volt az egész hét legjobb napja, ugyanis akkor csak 6 óránk volt.
Ebédnél ismét direkt hátra maradtam, majd mután Mina is elindult a többiek felé, menetirányt változtattam és gyors léptekkel megindultam Shinsouhoz, tudatában annak, hogy ezért még később Bakugouék kinyírnak.
- Szia!- huppantam le a sráccal szembeni székre.
- Nem ebédelsz a többiekkel?- húzta fel a szemöldökét.
- Nem, én most veled akartam enni!- jelentettem ki, majd kanalazni kezdtem a levesem.
- Elég csúnyán néznek- sandított a Bakusquad többi tagjára.
- Majd abbahagyják- vontam vállat, majd halványan rámosolyogtam.
- Bátor vagy- húzódtak egy vigyorra az ajkai. Kissé creepy volt ilyenkor, de valahol aranyos is.
- Hogy van Latte?- kérdeztem.
- Egy kissé jobban. Ma reggel már többet evett.
- Hála az égnek- sóhajtottam egy kissé megkönnyebbülten.
- De még mindig elég nehézkesen áll a lábán szegényke- rágta a szája szélét.
- Meg fog gyógyulni, én bízom benne- küldtem felé egy bíztató mosolyt, amit megpróbált viszonozni.
- Remélem.
- Oké, miután Latte meggyógyult, a következő napirendi pont, hogy megtanítunk téged rendesen mosolyogni- nevettem fel.
Persze utána mielőtt visszaértünk volna Shinsouval a terembe, Bakugouék nyakoncsíptek.
- Menekülj haver- visítottam, mikor a szöszi az ingem nyakánál fogva felemelt.
- Tedd már le szerencsétlen- próbálta meg lefejteni a Katsuki markát a felsőmről, de csak még jobban szorította.
- Pofa be és szállj le a Pikachumról. Ő az én brancsom tagja, és nem fogom hagyni, hogy egy ilyen szarrágó tönkretegye!- ránttott a háta mögé, ahol Kirishima megfogott, hogy ne essek el.
- Szerintem nem vagy vak és te is láttad, hogy magától jött oda hozzám. És tudtommal nem vagy az anyja, hogy megmond neki mit csináljon- állt ki értem.
- Leszarom, nem fogom hagyni, hogy mégegyszer faképnél hagyd, ahogy vasárnap, mert éppen elkattan valami abban a fogyatékos agyadban!- lökte meg a mellkasánál, ami az utolsó csepp volt a pohárban.
Ugyanis, Shinsou visszalökött, aminek az lett az eredménye, hogy Katsunál is elszakadt a cérna és jobbról ököllel pofánvágta a lila hajú fiút.
Az orrunk előtt esett egymásnak a két srác és pár másodperccel később már a földön voltak, Bakugou Hitoshi gyomrába térdelt és egy újabbat lekevert neki. De az alul lévő fiú sem hagyta magát, az egyik lábát felhúzva, gyomorszájon rúgta a szőkét.
- Bakubro elég!- kapta el Eijiro a karja alatt, amikor hátraesett.
- Még nem végeztem, engedj el Kirishima!- üvöltötte.
Shinsou orra vérzett egy rosszul jött ütés miatt így hozzá sietve, előkotortam egy zsebkendőt és megpróbáltam felfogni a vörös nedvet.
- Menjünk innen!- néztem rá szinte könyörögve, mire lehunyva a szemeit bólintott egyet.
Felhúzva a földről, az egyik karját átvettem a vállam felett és elindultam vele a nővér szoba felé.
- Deja vu érzésem van...- morogta, ahogy az egyre kihaltabb folyosón baktattunk.
- Nekem is- rágtam a szám szélét.
Szerencsénkre bent volt a doktornő, így gyorsan segített ellátni a sérültet.
- Mi történt pontosan?- nézett rám hirtelen, mire teljesen bepánikoltam. Ha kiderül, hogy verekedett, biztos megrovást kap. De én sodortam ebbe a helyzetbe, nem tehettem meg vele ezt.
- C-csak leesett a lépcsőn- füllentettem.
- Ahhoz képest jól megsérültél szegénykém- motyogta, a fiút mustrálva, aki csak oldalra fordította a fejét.
Így végül az utolsó órára nem mentünk be, hanem a betegszobában maradtunk. Az orvos nem sokkal később felment a tanáriba, hogy szóljon, így tényleg csak ketten voltunk végül.
- Sajnálom Kaminari- nyögte ki egy kis idő elteltével.
- Micsodát?- kaptam rá a tekintetem, miközben a betegágyon, mellette ücsörögtem.
- Hogy összeugrottam Bakugouval- sóhajtott.
- Nekem kéne inkább bocsánatot kérnem... Hisz engem védtél. Úgyhogy inkább köszönöm, hogy kiálltál értem!- küldtem felé egy halvány mosolyt.
- Nincs mit- simogatta meg a hajam.- De tartok attól, hogy ez a barátság nem lehet tartós. Úgyhogy tényleg sajnálom- állt fel mellőlem, majd ki lépve a szobából, egyedül hagyott.