Légy A Barátom! |ShinKami ff.| Befejezett✔

Huszonkettedik

Fogalmam sincs mikor ébredtem reggel. Anyáék biztosan dolgozni voltak Chia meg vagy a nagymamánál, aki a falu másik felében lakott, vagy még lent aludt a szobájában.
A nap már magasan járt, szóval 10 óra már biztos volt. Hitoshi pedig hason feküdve, felém fordulva aludt. A hátán ott voltak a karmolások, a vállain, nyakán a szívás- és harapás nyomok.
Egy picit az arcomba szökött a vér a látványuktól és bele se mertem gondolni, hogy én hogyan nézhetek ki. Eszembe jutottak a tegnap esti események és azoktól csak még jobban elpirultam. Igencsak nehezen felejthető első alkalom volt.
A fiú visszafordult az oldalára, majd egy határozott mozdulattal magához húzott és hozzámbújt.
Lassan beletúrtam a szokásosnál is kócosabb, lila tincsibe, amit egy elégedett morgással díjazott. Néhány, apró puszit nyomott a kulcscsontomra, amitől rögtön elpirultam. Pedig valószínűleg még félálomban volt.
- Denki...- adott egy puszit a nyakamra is, ami egy apró sóhajt csalt ki belőlem.- Szeretlek- szorított még jobban magához.
- Én is téged Hitoshi...- cirógattam tovább a haját, mire lassan kinyitotta álmos szemeit.- Jó reggelt- nyomtam egy puszit a homlokára.
Álmosan pislogva vizslatott, szemügyre vette az arcom, a nyakam, a mellkasom, majd elégedetten biccentett.
- Jó reggelt.
- Mi volt ez a nagy terep szemlélet?- kuncogtam.
- Csak kíváncsi voltam mennyire végeztem jó munkát tegnap este- morogta egy félmosollyal.- Jó volt?- kérdezte egy kicsivel később.
- Ühüm- bólogattam egy kicsit zavartan.
- Akkor jó- fogta át lazán a derekam.
- T-te is élvezted...?- tudakoltam halkan, mert elég zavarbaejtő volt erről beszélgetni.
Álmosan mosolyogva felnézett rám, majd az ajkaimra adott egy rövid csókot.
- Nem kicsit- simította meg az arcom.
Nem sokkal később úgy döntöttünk, hogy pont itt van az ideje felkelni. Azonban egyetlen pici porszem volt a gépezetben.
- Hm? Mi a baj?- fordult vissza, amikor már az ajtónál járt.
- I-izé...- rágcsáltam a szám szélét, miközben az ágyon ültem.- Fáj... Egy picit...
Ennyi elég is volt neki, alám nyúlva felkapott az ölébe, ami elsőre olyan hirtelen ért, hogy kis híján belemélyesztettem a körmeim a hátába.
A fenekem alatt tartott, így az ajtót én nyitottam ki, majd levitt a lépcsőn.
- Mi lenne, ha kint innánk meg a kávét a hintágyon?- dobta fel az ötletet, mire helyeselve bólogattam.
A konyhában letett a pultra, majd két bögrét elővéve elkezdte lefőzni a kesernyés italt.
- Szép vagy- állapodtak meg a tenyerei a combomon, amikor éppen semmi dolga nem akadt.
- Te is- kuncogtam a nyakán lévő foltokat vizslatva.
- Ezek szerint mindketten ügyesek voltunk tegnap este- hajolt hozzám egy apró csókért.
Éreztem, hogy vér szökik az arcomba az emlékek hatására. Valahogy kínos volt róla beszélgetni.
Lassan készen lett mind az én tejeskávém, mind az ő, szinte szín tiszta koffeinbombája.
- Na és most hogy vigyelek ki téged is, meg a kávét is...- gondolkodott hangosan, mire megpróbáltam leszállni az addigi ülőhelyemről, azonban megállított.
- Ki tudok menni egyedül, nem lesz semmi bajom- mosolyogtam rá.
- Hogyne, mintha hagynám- forgatta a szemét, majd ismét felvéve először kivitt engem, majd utánam hozta a két bögrét is.
- Egy zsák krumplinak érzem jelenleg magam, amit ide-oda pakolsz- kuncogtam a vállának dőlve.
- Akkor egy szexy zsák krumpli vagy- karolta át a derekam.
- Hülye- fúrtam a fejem a vállába, mire kis híján kiköpte a kávéját.
- Már elnézést, de mégis milyen indokkal vagyok hülye?- húzta fel az egyik szemöldökét.
- Néha csak így random mondasz nekem olyanokat, hogy szép vagyok, meg szexy meg ilyenek...- rágtam a szám szélét.
- Baj?
- Nem, csak...
- Csak?
- Csak- bújtam ismét hozzá, mire hallottam, hogy halkan felnevet.
- Ebben nem volt túl sok logika, ugye tudod?- simogatta az arcom.
- Nem baj- duzzogtam tovább, de valójában a világ legboldogabb emberének éreztem magam.
Miután mindkettőnk bögréje kiürült, Shinsou hanyattfeküdt a hintaágyon, én pedig a mellkasára hajtottam a fejem. Lehunyt szemekkel pihentem, miközben ő a hajamat csavargatta, másik kezével pedig a hátamat simogatta.
- Nincsenek szavak arra, hogy mennyire szeretlek- súgta a fülembe, miközben magához szorított.
- Ha lennének, valószínűleg egyszerűbb lenne kifejezni- kuncogtam és egy puszit nyomtam az arcára.
- Valószínűleg nem kéne ennyit válogatnom, hogy az érzést a lehető legjobban leíró szavakat használjam- szórakoztatott tovább, mire fel is nevettem.
- Egy költő veszett el benned- vezettem az ujjaim a kócos hajába.
- Vicces is lenne, ha költő lennék tanár helyett- mosolygott.
- Tanár akarsz lenni?- lepődtem meg teljesen.
- Aha... A felső középiskolai tanári szakmán gondolkodom...- vakarta meg a tarkóját zavartan.
Valahogy ez a téma eddig sosem jött fel, így nagyon is meglepődtem, hogy Hitoshi mi akar lenni, ha felnő.
- És te mivel szeretnél foglalkozni?- kérdezte hirtelen.
- Nem tudom- feleltem.- Hamarosan el kéne döntenem, de nem tudom...
- Azt se, hogy egyáltalán milyen irányba?- cirógatta az arcom.
- Nem. Abban se vagyok biztos, hogy az én eszemmel nekem való dolog az egyetem...- rágtam a szám szélét egy picit aggódva, mikoris Shinsou az államnál fogva maga felé fordított.
- Ha mégegyszer ilyet mondasz, egész biztosan elfenekellek- nézett egyenesen a szemeimbe.
Erre persze egy sunyi vigyor ült ki az arcomra, majd rövidesen neki is leesett.
- Nem nem nem nem, felejtsd is el azt a perverz gondolatot, ami most eszedbe jutott- nyomta vissza az arcom a mellkasába, én pedig megpróbáltam felkelni onnan, mert még nem végeztem a szivatásával.
Nagyjából tíz percig játszottunk, mígnem Hitoshi kissé elfáradt, így tényleg rácsapott a fenekemre.
- Elég legyen, teljesen kifárasztasz már kora reggel- hunyta be a szemeit.
- Nézd meg és tényleg elver, holott miatta fáj alapból is a seggem- csóváltam a fejem sértődötten, mire felkapta a fejét.
- Fáj?- kérdezte egy kissé aggódva.
- Nem- nevettem fel egy picit.- Csak ülni meg járni kicsit kellemetlen.
- Bocsánat- adott egy apró puszit a számra.
- Nem kell bocsánatot kérned, tudtam mire vállalkozom- bújtam hozzá ismét.
- Valóban?
- Aha. Amikor elkezdtem azt érezni, hogy beléd szeretek, utána néztem egy-két dolognak...- vallottam be.
- Oktató videókat is néztél?
- Talán...- mosolyogtam, mire csak még jobban felnevetett.
Anyáék olyan fél hat körül értek haza. Mint kiderült, reggel olyannyira nem akartunk felkelni a fáradtságtól, hogy inkább átvitték Chiát a nagymamához, a falu másik felébe, de holnaptól velünk marad majd itthon.
Emiatt egy kicsit bűntudatom volt, de persze ez mind elszállt, amikor anya tett egy burkolt, "kissé" perverz megjegyzést a nyakamra.
Nem csak én fulladtam meg kis híján akkor a rizsben, de Hitoshi is félrenyelte az innivalóját. Persze, Hanabi ezt rendkívül szórakoztatónak találta, míg a kishúgom nem igazán értette mi történt és miért haldoklunk.
Estére már mindketten elég kimerültek voltunk, így egy gyors fürdés után el is mentünk aludni.
- Hitoshi...- kérdeztem halkan, már félálomba.
- Hm?
- Miért szerettél belém?
Egy rövid ideig csend volt, gondolkodott vagy bealudt, nem igazán tudtam, mígnem végül megtörte a csendet.
- Nincs különösebb oka. Csak úgy megtörtént. Megjelentél és teljesen magadba bolondítottál...- cirógatta a hajam.- Szóval a te hibád- morogta.
- Az enyém?- kuncogtam.
- A tiéd- nyomott egy puszit a homlokomra.
- Máskor is kéne ilyen ügyesnek lennem...
- Másnak a fejét ne csavard el- szorította meg a derekam.
- Nekem te is elég vagy- bújtam hozzá még jobban.
- Különben sem adnálak másnak. Úgyhogy szerintem még egy legalább 80 évig megtartalak- motyogta.
- Inkább még tovább- tettem még hozzá.
- Vagy tovább.
- És még tovább.

Na persze, a másnap reggel ezred ennyire se indult jól.
- OI PIKACHU! MI A FASZOMÉRT OLYAN KURVA NEHÉZ NEKED FELVENNI AZT A ROHADT TELEFONT?!- üvöltött torkaszakadtából Bakugou, amikor felriadtam a mobilom csörgésére.
Persze a szöszi ordítása olyan hangos volt, hogy Hitoshi is pillanatok alatt magához tért.
- Minek hívtál egyáltalán?- kérdeztem nyűgösen és mivel valószínűleg hallotta, hogy most keltem, egy fokkal, de tényleg csak egyel nyugodtabb hangnemre váltott.
- Mert Jirou kórházban van.