A határvonalon túl

24. fejezet - Családban marad

Áprilisban minden Jurij Gagarin nevétől volt hangos, valószínűleg nemcsak nálunk és a többi szocialista országban, hanem nyugaton is. Hosszas, hosszas rádióelőadások szóltak az űrrepülésről, az újságok címlapjain Gagarin szerepelt, a hivatali épületekben és a boltok kirakatában szintén ott díszelgett neve és arca a gondosan szerkesztett plakátokon. Az általános iskolában a gyerekeket arra biztatták, hogy a napközis foglalkozásokon az ő tiszteletére készítsenek valamit, a gimnáziumban pedig megkérték a rajz tehetséggel megáldott diákokat, hogy készítsenek kézzel transzparenseket. Én egy, a Komszomolszkaja Pravdából kivágott cikket fordítottam le, az újságot Vaszilijtól szereztem be. Ez volt az utolsó "munkám", amivel hozzátettem a diákközösség életéhez, az aulában a földszinti faliújságra került ki a fordítás, mellé tűzték ki az eredeti, orosz nyelvű szöveget.

Amíg a világ teljesen felbolydult a Gagarin űrrepülése miatt, engem sokkal egyszerűbb, számomra mégis nagyobb jelentőségű események foglalkoztattak, mint az első ember a világűrben. Közelgett a ballagás és az írásbeli vizsgák napja. A tablófotózás a hónap elején megtörtént, a képeken erőltetnem kellett a mosolygást, mert minden napom borzasztó idegeskedéssel telt. Anya könnyeit törölgetve szemlélte a felvételt, úgy büszkélkedett vele, mintha már legalább az egyetemre vettek volna fel. Vaszilijnak szintén tetszett a kép, bár amilyen feszült és ingerlékeny voltam, valószínűleg nem mert volna mást tenni, mint dicsérni. Angyali türelemmel ismételte át velem az orosz tételeket, és segített, amiben tudott, úgyhogy igyekeztem legyűrni a kirohanásaimat.

Lilla továbbra sem állt szóba velünk, de a megfeszített tempóban zajló tanulás ürügyén legalább Katka és Emma hajlandóak voltak tűzszünetet kötni. Gyakran vonultunk együtt a könyvtárba, Noémivel kiegészülve, mind a négyen kétségbeesetten görnyedtünk a tankönyvek felett. Matematikából éreztem a legreménytelenebbnek magam, hiába segített Katka, sírni tudtam volna, ha megláttam egy egyenletet. Néha eszembe jutott, milyen kényelmes lett volna magam mögött tudni Ivan Pokornyijovot – de rögtön emlékeztettem magam, milyen fenyegető lett volna magam mögött tudni Ivan Pokornyijovot.

Anya eközben egészen más miatt aggodalmaskodott. Vagy azon tanakodott, mit kellene az ünnepi ebédre készítenie, ami megfelelt Imrének, Vaszilijnak és nekem is, vagy azon, hol kellene megteríteni és hogyan, hogy kényelmesen elférjünk. Már kétszer leültette Vaszilijt, és alaposan kivallatta, mit szeret és mit nem, az orosz kissé megilletődötten, de készségesen válaszolgatott neki. Én csak fogtam a fejem szörnyülködve a háta mögött.

A ballagást április utolsó szombatján tartottuk. Imrét azon a héten péntekre vártuk haza, egy esti vonattal érkezett, anya vállalta ezúttal, hogy kimegy elé az állomásra. Jobbnak láttuk nem közölni előre Imrével, hogy Vaszilij szintén ott lesz az ünnepségen, nehogy megmakacsolja magát, és ne jöjjön haza. Bennem már negyedike óta fortyogott a harag testvérem iránt, anyunak viszont nem említettem, nem beszélhettem neki Gerleiről. Katka ugyan megkért, ne legyek túl szigorú Imrével, Vaszilij szintén nyugalomra intett, én viszont nem tudtam nem haragudni bátyámra. Valószínűleg a vizsgadrukk is megtette a hatását.

Aznap már nem voltak óráink, az utolsó év végi jegyeinket megkaptuk délelőtt, délután pedig az alsóbb éves diákok nekiláttak a díszítésnek. Tartottunk egy főpróbát is. Mivel az osztályunkban kevesebb fiú volt, mint lány, ezért nem tudták mindnyájunkat párba állítani. Katka és én vállalkoztunk, hogy mi szívesen ballagunk együtt. Bercsényi tanár úr kissé vonakodott ugyan, de végül rábólintott, azzal a feltétellel, hogy nem csacsogunk annyit az ünnepség alatt, mint órákon. A három ballagó osztály közül a miénk vonult középen, Katka és én a sor vége felé kaptunk helyet, mint a többi lány, akiknek nem volt rendesen fiú párjuk. Az aula oszlopai kora délutánra már roskadoztak a fehér és lila orgonából fűzött girlandok alatt, az egész épület megtelt a virág tömény illatával. A mi osztálytermünkbe még későn virító nárciszok is jutottak, valamint egy-egy piros tulipán elvétve.