Miskolc városának dedikálva.
Az apai nagymamámat évente egyszer, karácsonykor látogattuk meg Miskolcon, és én minden évben reménykedtem, hogy anya megfeledkezik a hagyományról.
Abban az évben sem volt szerencsém.
– Holnap reggel korán kelünk – jelentette be anya ebédnél karácsony második napján. – Bemegyünk Miskolcra Annuska mamátokhoz.
– Jaj, ne már! – tört ki egyszerre belőlem és Imréből.
– Úgy csináltok, mintha nem mennénk minden éven! – förmedt ránk anya, és letette a húsleveses tálat az asztal közepére.
– Nem hagyhatnánk ki most? – vetettem fel.
– Nem – vágta rá anya. – Add a tányérod – nyújtotta kezét.
– Utálom Miskolcot – zsörtölődtem, és odatoltam a tányért. – Főleg Hejőcsabát. Állandóan száll a por a hülye cementgyár miatt.
– Ne mondd már, hogy egy évben egy napot nem bírsz ki! – pirított rám anya, és levest mert nekem, majd letette elém.
– Nekem találkozóm van holnap – kotyogott közbe Imre. – Mi lenne, ha nem mennék? – pislogott anyára kérlelően. – Nélkülem is odataláltok.
– Szó sem lehet róla – határozott anya, és szedett a levesből bátyámnak is. – Jössz, és punktum.
– Amúgy is, kivel van neked találkozód? – kíváncsiskodtam.
– Hát nem egy szovjet katonatiszttel, mint egyeseknek – vetette oda, és telepakolta tésztával a levest.
– Ne zabáld már fel az összeset – téptem ki kezéből az edényt.
– Ha így fogtok viselkedni nagymamátok előtt, szíjat hasítok a hátatokból – fenyegetett anya.
– De hát mindig Magda kezdi! – nyafogott Imre. – Ha én csinálok valamit, akkor csak én vagyok a hibás, ha Magda csinál valamit, akkor mindketten! Csak azért, mert ő a kicsi...
– Mindketten hibásak vagytok. – Anya leült az asztalhoz, szigorúan jártatta közöttünk pillantását. – Szégyelljétek magatokat, hogy így viselkedtek egymással testvérek létetekre. Vaszilij semmit nem változtatott azon, hogy Magda a húgod – mondta Imrének. – Te meg, Magda – fordult hozzám –, ne hergeld a bátyádat, amikor látod, hogy nehéz neki megbékélni Vaszilijjal.
Mindketten lesütöttük szemünket.
– Istenem! – sóhajtott anya. – Legalább rám lehetnétek tekintettel, ha már egymásra nem vagytok.
Bátyám és én bűnbánóan néztünk össze.
– Ne haragudj, anyu – szólt csendesen Imre.
– Ne haragudj – motyogtam.
Anya nem felelt rögtön, levest szedett magának.
– Remélem, hogy tudjátok, hogy egyszer már csak ti ketten lesztek egymásnak – mondta.
– Jaj, ne temesd már magad – morgolódott Imre.
– Nem temetem magam – ellenkezett anya –, hanem emlékeztetlek titeket.
– Tudjuk, anya – nyugtattam. – Sose félts minket – erőltettem mosolyt az arcomra. – Akármilyen idióta a bátyám, én azért szeretem őt.
Az idióta szó hallatán Imre már nyitotta száját, hogy visszavágjon, de mire a mondat végére értem, meggondolta magát.
– Jó étvágyat – dünnyögte inkább, és nekilátott az evésnek.
ESTÁS LEYENDO
A határvonalon túl
RomanceMagda nem az a típus, aki könnyen elveszti a fejét, egy fiú miatt pedig végképp nem. Egyetlen célja az utolsó gimnáziumi évében, hogy jó érettségit tegyen, aztán pedig felvételizhessen egyetemre Budapesten. Boldogan éli a kisvárosi diákok életét, an...