Messziről kiszúrtam a Komszomol úton parkoló katonai autót és az oldalának lezserül támaszkodó, cigarettázó Vaszilijt. Megszaporáztam lépteim, feszülten pislogtam körbe, a narancssárga fényben fürdő út teljesen kietlen volt, a boltok kirakatai sötéten ásítottak. Iskolatáskámat szorosan öleltem magamhoz, hogy még a benne lötyögő pálinka se csapjon zajt.
Vaszilij meglátott közeledni a lámpák alatt, a földre ejtette a csikket, rátaposott, és elindult felém. Egyszeriben szinte szárnyaltam, az utolsó métereket futólépésben tettem meg, belesimultam Vaszilij ölelésébe.
– Szia – suttogtam.
– Szia. – Apró csókot nyomott fejem búbjára. – Hiányoztál nekem – mondta magyarul.
– Te is nekem – feleltem oroszul.
Felnéztem vidáman hunyorgó szemeibe, Vaszilij gyengéden tűrt fülem mögé egy, a sapkám alól kiszabadult, borzas tincset.
– Ez édesanyád egyik csálé sapkája? – kérdezte, mire kitört belőlem a nevetés.
– Gondoltam, bemutatom, mire számíts.
– Nem annyira ronda, mint képzeltem.
– Ez még egy szebbik darab – kuncogtam.
– Ajjaj – ciccegett tettetett rosszallással.
Tenyerem mellkasára simult, Vaszilij átkarolta derekam, orra hegye az enyémhez ért. Félig lehunyt pilláim alól jól láttam arcának minden részletét; egy aprócska anyajegyet az arccsontján a bal szeme alatt, hosszú, sötétszőke szempilláit, az éppen csak serkenő borostát az állán. Készen álltam az összes kis részlettel szerelembe esni.
– Menjünk – leheltem. – Megláthat valaki.
Vaszilij bólintott, és a kezemnél fogva a kocsi felé húzott. Udvariasan kinyitotta nekem az ajtót, segített bekászálódni a járműbe.
– Mi ez, amit hozol? – Az iskolatáskámat méregette. – A megírandó orosz házi feladataid?
– Majd elmagyarázom.
Eldugtam az ülés mögé a csomagot, közben Vaszilij megkerülte a kocsit, és helyet foglalt a volán mögött.
– Menjünk gyorsan. – Próbáltam olyan mélyre csúszni az ülésen, amennyire csak tudtam.
– Magda, senki sincs itt – nyugtatott Vaszilij
Beindította a motort, és hamar az útra kormányozta a kocsit, sebesen haladtunk a városhatár felé.
– Az orosz tanárnőm gyanakszik ránk – közöltem. – Ő volt az a hölgy, akivel beszéltél előző héten, szombaton, tudod.
– Igazán? – hökkent meg. – Mégis miért?
– Gondolom, mivel úgy kirohantam utánad a teremből, aztán meg teljesen kivörösödve mentem vissza. – Gondterhelten sóhajtottam. – Az én hibám.
– Magda...
Vaszilij hűvös tenyere combomra simult, jóleső borzongás futott végig gerincemen.
– Az én hibám, igazából – mondta. – Én estem majdnem neked, megfontoltabban kellett volna viselkednem.
– És én hagytam volna. Egyikünk sem gondolkodott józanul.
– Szóval hagytad volna... – dorombolta Vaszilij.
– A lényeg – nem hagytam, hogy elterelje a szót –, hogy amikor szakkörön voltam, rákérdezett, ismerlek-e én téged.
– Mit feleltél?
VOUS LISEZ
A határvonalon túl
Roman d'amourMagda nem az a típus, aki könnyen elveszti a fejét, egy fiú miatt pedig végképp nem. Egyetlen célja az utolsó gimnáziumi évében, hogy jó érettségit tegyen, aztán pedig felvételizhessen egyetemre Budapesten. Boldogan éli a kisvárosi diákok életét, an...