Szombat este azt hazudtam anyának, hogy Katka és én megint valami buliba vagyunk hivatalosak, amire anya, némi győzködés árán, elengedett. Nem volt semmiféle buli, Katkához mentem át, nála vártam meg a tíz órát. Az édesapja nem volt otthon, szombat éjszakai műszakot vállalt a vasgyárban.
Katka jókedvűnek tűnt, még Klaudiával is türelmesebben bánt, mint általában. Az asztalánál ülve nagy érdeklődéssel lapozgatta Imre füzeteit, amiket anyu és én a lakás különböző pontjairól, a szekrények és fiókok aljából bányásztunk elő. Hagytam barátnőmet elmerülni a tételekben, míg én Klaudiával foglalkoztam, korrepetálásra szorult oroszból. A padlón hasalva könyökültünk a kislány füzete felett, miközben a süteményt majszoltuk, amit anya küldött.
– Sosem leszek olyan ügyes, mint te, Magda – szontyolodott el Klaudia, miután egy mondatban az összes hangsúlyt ki kellett javítanom.
– Belejössz idővel – biztattam a lányt. – Na, meg szorgalom kérdése is, van, aminek annyi a titka, hogy alaposan meg kell tanulni.
– Különben meg – szúrta közbe Katka – Magdának nagy előnye van, jó a tanára. – Válla felett kaján vigyort eresztett meg felém, egy sötét pillantással jutalmaztam.
– De hát nekünk is Bercsényiné tanítja az oroszt – értetlenkedett Klaudia.
– Tudod, mit, prücsök? – Katka becsukta Imre szamárfüles füzetét. Határozottan kedvesebben hangzott tőle a prücsök, mint a piszok. – Nyolc óra múlt, ideje lenne aludnod.
– Muszáj? – nyavalygott Klaudia.
– Muszáj – vágta rá Katka. – Az előbb már csak úgy ásítoztál itt össze-vissza. Nyomás fürdeni, aztán aludni, egy-kettő – csettintett.
Klaudia becsukta az orosz tankönyvet, és feltápászkodott a padlóról, hálóingét a kezébe fogva a fürdőbe indult. Talpra kecmeregtem, a tányért kezembe véve átmentem a nappaliba, ami a lányok édesapjának szobájaként is szolgált egyben. Letettem a süteményt a dohányzóasztalra, és felhúzott lábbal leheveredtem a kanapéra, a támlára könyökölve elgondolkodva bámultam magam elé, szoknyám szegélyét babráltam. Katka a konyhában csörömpölt, míg a fürdőből kiszűrődött a víz zúgása.
Izgultam az éjszaka miatt. Nemcsak Pokornyijov miatt, hanem mert először töltöttem Vaszilijjal időt kettesben az előző szombaton történtek óta. Arcomba futott a vér a gondolatra, hol és hogyan érintett, egyik felem a folytatásért könyörgött, a másik pedig megálljt parancsolt volna, mert túl korai még mindez.
Szörnyen hosszúnak tűnt a hét, és minél közelebb került a perc, hogy újra lássam Vaszilijt, annál idegőrlően lassabban telt az idő.
Csütörtökön, a várttal ellentétben, Bercsényiné nem állt neki faggatni engem orosz szakkörön. Bár mosolya erőltetettnek hatott, feltűnően kedvesen viselkedett, és kerülte pillantásom. Az óra után végül csak egy percre szólt utánam, mielőtt a kilincsre tettem kezem.
– Magda?
– Tessék, tanárnő? – fordultam vissza, gyomrom görcsbe rándult.
Bercsényiné a szemembe nézett, anyáskodó aggodalommal mondta:
– Remélem, tudja, mit csinál.
Ujjaim megfeszültek táskám pántján, kinyitottam szám, hogy valami magabiztosat válaszoljak. A szavak azonban a torkomon akadtak, gyerekesen dacosnak éreztem őket.
– Viszontlátásra, tanárnő. – Lehajtott fejjel kiléptem a teremből.
Nem mondtam el Katkának, hogy Bercsényiné sejtette, mi folyik Vaszilij és köztem. Torkom rettegve szorult el a gondolatra, hogy a tanárnő esetleg elárulja anyának titkomat. Képtelen voltam beszélni róla, azzal olyan valóságossá vált volna a fenyegetés.

VOUS LISEZ
A határvonalon túl
Roman d'amourMagda nem az a típus, aki könnyen elveszti a fejét, egy fiú miatt pedig végképp nem. Egyetlen célja az utolsó gimnáziumi évében, hogy jó érettségit tegyen, aztán pedig felvételizhessen egyetemre Budapesten. Boldogan éli a kisvárosi diákok életét, an...