ÉG A TŰZ, csak lángoljon, rakjuk meg ✔

𝟏𝟐.

– Nem tévedtél akkorát – sóhajtotta Sara megadóan. Jonelhez sétált, s gyors puszit adott az arcára, a szája mellé. Jonel azonban a nyaka után kapott, és csókra húzta magához.

– Sosem tévedek. – Ismét megcsókolta a lányt, ezúttal már hosszabban és mélyebben. – Örültem a szerencsének. – Biccentett, majd elindult kifelé.

– Jonel! Mi lenne ha...

– Nem hiszem, hogy találkozunk többet – rázta a fejét a férfi. – Nem akarsz engem jobban megismerni és igazából én sem téged. – Azzal fogta magát, s magára hagyta Sarát, ki kissé zavarodottan és csalódottan bámult utána. A lánynak csöppet sem lett volna ellenére, ha közelebb kerülhetett volna Jonelhoz.

Az őrmester kissé megkönnyebbültebben lépett ki a nyári éjszakába. A feszültségei egy részét sikerült levezetnie, mégsem sikerült megnyugodnia teljesen. Még arra az időre sem tudott nyomtalanul megszabadulni a problémáitól, míg Sarával volt. Hisz még akkor is Alina jutott az eszébe, mikor a legjobban igyekezett volna megszabadulni a gondolatától.

Most pedig vissza kellett mennie hozzá. Különös mód valahol megnyugtatta a gondolat, hogy ismét láthatja majd, azt azonban nem tudta, hogyan fogja közölni vele, milyen nagy bajban vannak. Megint kezdte elkapni a kétségbeesett düh, s mire a lakáshoz ért, már ismét a haját tépte volna az idegtől. Mégsem titkolhatta el előle az igazságot.

Legszívesebben az egész éjszakát ébren töltötte volna Alinával, de erre a leghalványabb esélyt sem látta a korábbiak után. Így aztán remények nélkül lépett be a lakásba, felkészülve arra, hogy a lány teljesen ki lesz rá borulva. Becsukta az ajtót, s önkéntelenül kezdte simogatni a ruhái nem létező gyűrődéseit, mintha így lesöpörhette volna magáról a gyanút, hogy merre járt. Nevetségesnek érezte magát. Mikor érdekelte őt bárki véleménye?

Mikor a napaliba ért, Alinát a kanapén találta. A lány a térdeit ölelve dőlt a háttámlának, s aludt. Jonel nagyot sóhajtott, majd vigyázva közelítette meg. Mikor látta, hogy nem fog felébredni, óvatosan a lány lábai és háta alá nyúlt, s az ölében vitte be a hálóba. Alina háta éppen hogy csak a lepedőt érintette, máris kipattantak a szemei. Egy pillanatra összerándult, mikor meglátta Jonelt, ám mikor sikerült felfognia, hogy mi történik, már egy fokkal nyugodtabban nézett fel a férfira.

– Sikerült kiszórakoznod magad? – kérdezte megvetően. Nem akarta mutatni, mennyire örült, hogy Jonel egyáltalán visszajött.

– Ha annyira érdekel, nem – mormogta Jonel, miközben az övcsatját kapcsolta ki, majd kibújt a nadrágjából. – Egyáltalán nem lettem jobban, és a szórakozás is csak középszerű volt. – Az inget is ledobta, s csak ez után, atlétában ült le Alina mellé az ágyra.

– Nem is érdemeltél jobbat a középszerűnél – szusszantotta a lány, azzal durcásan csapta le a fejét párnájára. – Ha tehetném, már itt sem lennék. De hát ugye...

– Hamarosan már nem leszel itt, ne aggódj. – Jonel ültében rántotta az ölébe a takarót. – Egyikünk sem lesz itt.

– Most, hogy így kitomboltad magad hajlandó lennél elmondani, hogy mégis miért buktál ki ennyire? – kérdezte Alina, miközben ismét felült.

– Rohadt nagy szarban vagyunk – nézett a lány szemébe.

– Mondd már el mi történt! – Jonel távollétében Alina már annyi forgatókönyvet lejátszott a fejében, hogy biztosra vette, az őrmester szavai nem rázhatják meg olyan nagyon. A legrosszabbra készült fel, mégis remegett. Végülis már azért is hálát adhatott, hogy most itt lehetett, ebben a lakásban, s még senki más nem szerzett róla tudomást.