ÉG A TŰZ, csak lángoljon, rakjuk meg ✔

𝟏𝟎.

Az ilyen együtt töltött esték lassan szokássá váltak. Ilyenkor mindketten megpróbáltak úgy tenni, mintha rajtuk kívül senki más nem létezne, s nem lennének abban a helyzetben, amiben. Jonel nem volt katona, Alina pedig nem volt a törvényen kívüli. Nem voltak ők mások, mint két ember, akik egymás társaságában igyekeztek megfeledkezni mindenről. Ha megkérdezték volna őket, valószínűleg egyikük sem nevezte volna kapcsolatnak azt, ami köztük volt. Valójában semminek sem nevezték volna. Csak hagyták, hogy vigyék őket a hullámok. Ezeken az estéken nem voltak hajlandóak tudomásul venni, hogy mi zajlik körülöttük, s azt sem, hogy mekkora felelőtlenség, amit tesznek. A semmiről beszéltek, s hagyták, hogy a jelentéktelen témák elsodorják, s feledésbe merítsék a valóban jelentős problémákat. Sosem beszéltek a háborúról, s sosem beszéltek az érzelmeikről, melyekkel még önmaguk sem voltak tisztában.

Alina kissé zavaros gondolatokkal túrt Jonel sűrű, fekete tincsei közé. A férfi éppen az ölében ülő lány nyakát csókolta, kezei pedig annak oldalát cirógatták. Jonel kis idő múlva lassan eltávolodott, majd egy elfojtott félmosollyal ültette le maga mellé Alinát.

– Hozok még egy üveggel – jelentette ki Jonel, azzal felált a kanapéról, s a konyhába indult. – Nem akarok tudni magamról.

Alina csodálkozva nézte a férfi lépteinek biztosságát. A helyében ő már nem tudott volna ilyen egyenes úton eljutni az újabb üveg konyakig. – Most éppen miért nem? – kérdezte. Megnyújtózott, majd óvatosan kezdte tapogatni bőrét a Jonel ajkai nyomán égő nyakán.

– Nem tudom – sóhajtotta Jonel válaszul. – De nem is érdekel különösebben. – Kezében egy újabb konyakosüveggel közelített a kanapéhoz, hol a lány várt rá. – Csak elegem van. – A fejét rázta, majd a szájához emelte az üveget, s jó pár korty alkoholt leküldött a torkán. Felsóhajtott, s ismét Alina mellé vetette magát a kanapéra. – Konyakot? – A lány felé nyújtotta az üveget, s közben kissé félredöntött fejjel mérte őt végig.

– Elég nekem az is, ami szádon van – búgta a lány, ki már egy cseppet sem volt szomjas. Közelebb húzódott hát Jonelhoz, hogy ajkaira tapadhasson, s újra a hajába túrhasson. A férfi egy elégedett mordulással rakta félre az üveget, s hajolt hozzá. Kezeit ismét a lány oldalára simította, és hagyta, hogy az ölébe csússzon.

Alina éhesen harapott Jonel szájába, mire a férfi egy szisszenés és nyögés közötti hanggal markolt a derekára, s fordította le maga mellé. Követelőzve csókolta tovább, s gyűrte maga alá a kanapén, hogy aztán ismét a nyakára tapassza ajkait. Jonel kíméletlenül szívta Alina bőrét, ki elnyílt szájjal vonaglott alatta. A férfi erre erélyesen kapta el a lány csuklóit, s szorította őket a feje két oldalára. Egy darabig csak csókolta, majd Alina mindkét csuklóját egy kezébe fogva vezette szabadon maradt kezét a lányon lévő póló alá, s kezdte azt feltűrni.

Jonel teljesen belefeledkezett a pillanatba. A gondolatait elhomályosító alkoholtól nem érzett mást, csak a vágyat. Teljesen átadta hát magát az érzésnek, s hagyta, hogy csakis az ösztönei vezéreljék a cselekedeteit. Alinában azonban hirtelen szörnyű emlékképek éledtek fel. Jonel kezei egyre erősebben szorították a csuklóját, ő pedig kezdte úgy érezni, mintha csapdába esett volna. A férfi a saját testével szegezte a kanapéhoz, miközben ajkai a kulcscsontja vonalán haladtak végig, majd a melle felé folytatták az útjukat, miről lassan húzta fel a pólót. A lányban egyre élénkebben keltek életre az emlékek, s hirtelen elöntötte a pánik. Megpróbált kiszabadulni Jonel szorításából, ám a férfi csak a játék részeként fogta fel az erőtlen menekülési kísérletét, s egy mordulással csak szorosabban fonta csuklójára az ujjait. Alina ekkor már erősebben rántotta meg a karját. A férfi ismét csak mordult egyet, s a bőrébe harapott. A lány felszisszent, s halálra váltan igyekezett kiszabadulni.