ÉG A TŰZ, csak lángoljon, rakjuk meg ✔

𝟒.

Jonel keze lassan csúszott végig a lány oldalán, majd meg sem állva a combjára siklott. Egyre közelebb hajolt Alina szájához, míg nem már csak pár milliméter választotta el tőle. A férfi elnyitotta ajkait, s úgy szívta be a levegőt.

Alina lehunyt szemekkel, a levegőt visszatartva várta, hogy Jonel megmozduljon. Nem mert hátrébb hajolni. A mellkasában kétségbeesés feszült, kezei pedig ökölbe szorultak az ölében. Ám Jonel mégsem arra mozdult, amerre azt várta. A lány száját éppen csak elkerülve hajolt a füléhez. Nem mondott semmit, csak kifújta az addig a tüdejében tartott forró levegőt. Lassan dőlt előrébb, s Alina érezte, ahogy az őrmester ajkai a bőre felett időznek, majd kínzó lassúsággal súrolják azt. Rohanni akart. Eközben Jonel másik, addig támaszkodó keze is a testére simult. Ahogyan egyre erősödött a szorítás a derekán, úgy kezdtek lassan kibuggyanni a könnyei. Jonel tényleg nem tett semmit ingyen. Inkább ne tett volna semmit az ég világon, és hagyta volna magára.

Váratlanul kopogás hallatszott az ajtó felől. A lány ezt ürügynek tekintve húzódott távolabb a férfitól, s próbált meg az ágy túlfelébe csúszni. Az őrmester azonban türelmetlenül kapott utána, s húzta vissza magához. Kíméletlenül, a derekánál fogva rántotta maga alá a lányt, szegezte a matrachoz, s tapasztotta tenyerét a szájára.

– Majd elmegy – susogta Jonel, arcán a lány számára visszataszító mosollyal. Kaján volt és felsőbbrendű. Újabb kopogás. Jonel előrébb nyomta ágyékát, s idegesen szívta be a levegőt. Tenyere még erősebben tapadt Alina szájára, kinek sikítani lett volna kedve. Rúgkapálni, üvölteni és csapkodni akart, de tudta, nem jutna vele előrébb. – Takarodj már – sziszegte az orra alá a férfi, az ajtóra sandítva. Ám a kopogás megismétlődött. – Hogy nem képesek nélkülem elintézni semmit sem ezek a nyomorultak! – köpte, majd ingerülten lökte fel magát. Alina riadtan, a levegőt hevesen kapkodva küzdötte magát talpra. – Megyek már, bassza meg! – üvöltötte ki Jonel. Az asztalhoz viharzott, és felkapta a sapkáját, hogy a fejére illessze. Ezután Alinához lépett, majd az állát megragadva hajolt hozzá. – Visszajövök – lehelte. – Eszedbe ne jusson szökni! Három lépést sem tehetnél, lelőnének. A másik pedig... utálom a felvágottas zsemlét. Mire visszaérek, nem akarom itt látni.

Jonel elhagyta a szobát, s a zár kattanása után Alina teljesen egyedül maradt. Még mindig magán érezte az erőszakos kezeket, s kényszeresen simított végig a ruháján újra és újra, hátha így megszabadulhat a férfi kezének fantomjától. Az őrmester után maradt undort hirtelen teljesen másik érzés váltotta fel. Az éhség.

Jonel félreérthetetlenül neki hagyta itt a reggelijét, hiszen láthatóan nem volt étvágya aznap reggel. Legalábbis nem ételhez...

A lány óvatos lépésekkel közelítette meg az asztalon fekvő fémtálcát, majd kissé remegve nyúlt az ételhez. Leülni nem mert, állva emelte szájához az egyik zsemlét. Végig attól rettegett, hogy kinyílik az ajtó. Ám az nem nyílt, csak fenyegetőn, zárva nézett rá vissza. Óvatosan, lassan nyelt, s érezte, ahogy összeszűkült gyomra könyörög a következő harapásért. A zsemlék nem voltak túl nagyok, s hamarosan csak morzsák maradtak a tányéron. Még mindig egyedül volt. Hosszan fújta ki a levegőt, s szorította kezeit hálásan felmorduló hasára. Ekkor azonban lövés hasított az elégedett pillanatba, Alina pedig riadtan rándult össze. Még egy lövés, majd hosszú csend. Érezte, hogy valaki meghalt. Nem tudhatta, de érezte, s ettől azon nyomban elöntötte a bűntudat, amiért ő itt volt, s nem odakint. Már kezdett volna eluralkodni rajta a lelkifurdalás, mikor felszínre tört benne a korábban magának tett ígérete. Kerüljön akármibe, harcolni fog azért, hogy túléljen. Ha Jonel a zsebkendőjét adta, hát elfogadta. Ha a reggelijét, azt is. Egyetlen órányi élet is élet volt. Nem tudta pontosan, a katona mit fog vele tenni ezután, de legalább már nem volt éhes. A tálcán álló bögre után nyúlt, s kiitta belőle az erősen túlcukrozott teát, majd az ajtó irányába sandított, ahonnan még mindig nem hallott közeledő lépteket. Mintha az egész gyár kiürült volna, s csak őt hagyták volna hátra. Ez azonban teljesen lehetetlennek tűnt.