the nature that connects us - Loki Laufeyson [Completed]

confusion

- Mindjárt itt a karácsony. - mondtam Lokinak csak úgy, amikor a terveimről kérdezgetett.

- Az mi? - ráncolta a szemöldökét érdeklődve.

- Megünnepeljük, hogy Jézus megszületett. Tudod, karácsonyfa, ajándék és sok kaja, plusz húsz kiló... - soroltam neki a főbb elemeket.

- Ahha... - döntötte oldalra a fejét bólogatva. - És otthon leszünk karácsonykor?

- Hát, idén nem hinném, hogy anyámék meghívnak a hosszú hétvégére, szóval ja, otthon. - magyaráztam, majd kikerültem az egyik felénk sétáló palota őrt, aki gyanúsan nézett Loki alakjára.

- És ha elmennénk meghívás nélkül? - vetette fel az ötletet Loki, mire elhúztam a számat.

Anya keres, de nem válaszolok neki, csak apuval és a bátyáimmal beszélgetek, akik szerinte anyu már megbánta, hogy kitagadott, de én akkor se hiszem el, hogy pont ő bánná meg a tetteit. Elvégre, elég határozott volt, és teljesen el akart törölni a föld színéről.

Végül is, nem hülyeség Loki ötlete. A bátyáimat látni akarom, mielőtt visszamennek a saját otthonukba, és aput is szeretném megölelgetni. Majd maximum nem szólok anyuhoz, és a hozzászólásai is elengedem majd a fülem mellett.

- Hát, figyelj! - álltam meg, majd megfogtam a kezeit, és hallgatásra intettem. - Felőlem mehetünk, de nem Tudom, hogy neked megéri-e. - motyogta a földet nézve. - Sok mindent kellett elviselned miattam, vagyis anyám miatt. Biztos, hogy kibírsz még pár millió beszólást?

- Nézz rám! - mutatott végig magán vigyorogva, majd az ujjai közé fogta az államat, és arra kényszerített, hogy a szemébe nézzek. - Erről a szívről, minden lepereg, elvégre jég veszi körül.

- Ez most metaforikus volt, vagy tényleg jég védi a szívedet? - kérdeztem a számba harapva.

- Mi? - ráncolta a szemöldökét értetlenül pislogva.

- Olyan szíved van, mit nekem? - próbáltam rávezetni a válaszra.

- Kicsit ridegebb, és ironikusabb, de igen. - válaszolta Loki, mire homlokon csaptam magamat. - Hé, ne bántsd magad! - vette le a tenyeremet a homlokomról.

- Arra céloztam, hogy neked, mint egy űrlény, ugyanolyan formájú és működésű a szíved, mint egy embernek? - mondtam lassan, szájba rágósan.

- Már megint ez az űrlény téma! - morogta, és tovább indult a város utcáin.

- De ha egyszer kíváncsi vagyok! - kértem ki magamnak. - Soha nem tudhatom, hogy mikor akarod megenni az agyamat, és ellopni az emlékeimet!

- Azok a zombik, akik megeszik az agyat, nem én. - várt meg az egyik sarkon, hogy ne veszítsen el maga mellől. - De egyébként, mivel jégóriás vagyok, ezért ja, van közöm a jéghez. - rántotta meg a vállát.

- Hogy mi vagy te? - torpantam meg, de ő a kezeimet markolászva tovább húzott.

- Jó, figyelj! - húzott be egy rendkívül hideg házba, majd belenyomta a kezét a jéghideg vízbe, minek hatására a teste kékes színben kezdett tündökölni, és pirossá vált a szeme.

- Asszem megyek! - mutattam a hátam mögé kicsit sokkos állapotban, és elhátráltam az ajtószerű kijáratig, amin szó szerint kiestem, és sétálni kezdtem.

Még, hogy űrlény!

Összezavarodva haladtam a véget nem érő utcákon. Félreértés ne essék, nem ijedtem be, csak kicsit összezavart ez az egész nap, és szükségem volt egy kis magányra.