the nature that connects us - Loki Laufeyson [Completed]

drop out

"- Nem hittem volna, hogy egy ilyen pénzéhes kurvát neveltem fel!"

A szívem apró darabokra hullott szét, amikor meghallottam ezt a mondatot a saját anyukám szájából.

Kaptam már meg a ribanc, meg a kurva kifejezést, nem is egyszer, de szerintem ezeket nőként el kell viselnünk. Azonban valahogy, ha egy hozzád rettentően közelálló személy mondja ezt, akkor az mély nyomot hagy majd benned.

Lefolyt egy árva könnycsepp az arcomon, de nem érdekelt igazán. Csak hagytam, hogy végig fusson az arcomon, le egészen az álam vonaláig, ahonnan a földre hullott.

Nem ez volt az első alkalom, hogy hozzávágott a fejemhez valami bántót, de ez volt az, ami a legmélyebbre hatolt a lelkemben.

Megálltam az ajtóban, a lábam a földbe gyökerezett. Nem bírtam megmozdítani a végtagjaimat. Egyszerűen csak álltam, mint akiből kiszállt a lélek egy pillanat erejéig.

De nem adhattam meg az örömet anyának, hogy lásson megtörni. Én ettől sokkal, de sokkal erősebb vagyok. Egész életemben magabiztos akartam lenni, egy olyan ember, akiről lepereg minden sértés, minden rossz szó.

Vettem egy nagy levegőt, és kifújtam azt. Megpróbáltam teljesen kizárni az érzéseimet. Nem engedhetem meg magamnak, hogy holmi érzések vezéreljenek.

Mosolyt erőltetve az arcomra, visszafordultam felé, és egyenesen a szemébe néztem. Nem kezdeményeztem beszélgetést, csak nekidőltem a konyhapult hideg burkolatának, és vártam.

- Jól hallottad! - mormogott anya lehajtott fejjel, majd rám kapta a tekintetét, és megpróbált tovább törni a szívemet. - Mindig is tudtam, hogy nem lesz belőled semmi, és be is igazolódott az állításom. Összejössz valami idős, gazdag pasassal, és még van képed idejönni, és elhozni ezt a mocskot hálaadásra? - mondta gúnyosan. - Soha nem értél fel a bátyáid szintjére, lehet tényleg jobb lett volna, ha elvetetlek addig, ameddig volt rá lehetőségem! Nézz rájuk! Családjuk van, munkájuk és letettek már valamit az asztalra! - mutatott a szóba felé, ahonnan a fiúk erőteljes nevetése hallatszott.

Szememet egy pillanatra lehunytam, vettem még egy nagy levegőt, és szólásra nyitottam a számat.

- Tudod anya, vittem valamire az életben, és érek annyit, mint a srácok. - jelentettem ki teljesen komoly arccal. - Főállású biológus vagyok, napi 12 órát dolgozok, és kizárólag a saját pénzemet költöm. Nem vagyok haszontalan, csak nem tetszik neked, hogy jobb vagyok nálad. - mutattam rá a lényegre. - Ja, és ha elvetettél volna, most nem lenne egy nagyszerű, bomba lányod, aki képes gondoskodni a körülötte lévő emberekről.

- Hogy merészeled azt állítani, hogy jobb vagy, mint én? - rivallt rám és egyből álló helyzetbe pattant. - Te egy senki vagy! Soha nem csináltál semmi hasznosat! Az egyetemet is csak úgy tudtad elvégezni, hogy a professzor alá feküdtél! - lépett közelebb fenyegetően, de nem ijedtem meg.

- Ezerszer elmondtam, hogy nem feküdtem le vele, mégcsak nem is volt vele előadásom. - sóhajtottam fel az ég felé nézve.

- A képek nem ezt bizonyították! - kiáltott fel hirtelen, és a pultra csapott. - Ott voltatok azon a bulin, és lefeküdtetek, e felől nincs kétségem! Csak tudod, kicsim az fáj igazán, hogy a saját anyádnak nem mondod el az igazat! - nézett rám csalódottan.

Na jó, ezen a ponton már nálam is kezdett elszakadni az a bizonyos cérna, és hát előbb vagy utóbb, úgyis robbanni fogok.

- Tudod mit? - kérdeztem lenézően rápillantva. - Igen, lefeküdtem Dr. Harrissal aznap este, és addig dugott, míg fel nem kelt a nap! És képzeld, többször is megtörtént, egyszer még meg is bilincselt. - mondtam közönyösen, rezzenéstelen arccal végig a kitalált történetet, aminek nincsen valóság alapja.