the nature that connects us - Loki Laufeyson [Completed]

yes or no

Loki, mint egy dáma, úgy sétált be a terembe, ijesztően drámai és lehengerlő hatást keltve. A hasam fel-le liftezett, és azt kívántam, hogy nézzen rám, de ugyanakkor ne vegyen észre. Még így, több méterről is, hihetetlen hatást képes rám gyakorolni.

- Te?! - kérdezte anya döbbenten. - TE?! - kezdett el ordítani, és rám pillantott. - Képes vagy idehozni ezt a férfit, és tönkretenni még az ajándékozást is? Hát erre neveltelek én? - sipította annyira éles hangon, hogy majd kiszakadt a dobhártyám.

- Azt hittem, hogy az űrbe van, ne engem hibáztass! - kértem ki magamnak motyogva, de még mindig megbabonázva figyeltem Loki alakját.

Fekete öltönyt viselt, sötét zöld inggel. Kezében nem volt ajándék, vagy valami ahhoz hasonló. A kezeit zsebre tette, és egyre közelebb araszolt a terem közepéhez.

- Tényleg nem ő hívott, mivel maradjunk annyiban, hogy elég viharos váltunk el legutóbb. - mondta a férfi határozottan. - De most itt vagyok, és jóvá szeretném tenni a dolgokat. - nézett körbe a helységben, majd a tekintete megállapodott rajtam.

- De nem lehetsz itt! - toporzékolt anya dühösen. - Ez egy családon belüli karácsony! Itt nincs helyed!

Loki végigvezette rajtam a tekintetét, először a testemen, majd egyre fentebb, és végül, mikor a szemembe pillantott, boldogan elmosolyodott, ami félig-meddig viszonoztam.

- Hallod?! Menj innen! - ordította anya idegesen, és megindult a férfi felé.

Úgy éreztem, hogy ideje valamit tennem, ezért Lewis kezébe nyomtam a táskámat és a poharamat, és megindultam anyu felé, hogy megakadályozzam az összecsapásukat Lokival.

- Állj meg! - tettem ki a kezemet, mikor a férfi elé értem, és védekezően megálltam előtte.

- Nincs jogod itt lenni! - szajkózta folyamatosan anyu. - Takarodj innen!

- Valaki nem vinné ki? - mutattam anya dühöngő alakjára, körbe nézve a rokonságon. - Miranda nénikém? - néztem ártatlanul a nőre, aki elhúzta a száját, de felkarolta ideges húgát, és kivitte a hátsó ajtón, egyenesen az udvarra.

A terem egy emberként sóhajtott fel megkönnyebbülten, majd Lokira és rám vezették a tekintetüket.

Tanácstalanul forgolódtam, mivel nem tudotam, hogy ezek után, mit kéne tennem, de szerencsémre, apu készségesen kimentett a kínos helyzetből.

- Loki, mit szerettél volna mondani, mielőtt Alice közbevágott? - kérdezte apu kedvesen elmosolyodva.

A férfi kényelmetlenül igazgatni kezdte az ingének gallérját, majd nagyot sóhajtva beszélni kezdett.

- Aki nem ismerene, Loki vagyok, Harlyn barátja, vagyis csak a kamubarátja. - intett a döbbent rokonságnak.

- Mit csinálsz? - kérdeztem suttogva.

- Nyugi! - próbálta megsimítani a kezem, de odébb húzódtam, hogy ne érjen el. - Baszki. - mozdítottam ki a cselekedetemmel, magabiztos szerepéből.

- Halljuk. - biccentettem közönyösen, várva, hogy folytassa.

- A legelső alkalommal tudtam, hogy kell nekem, ezért is ajánlottam fel, hogy eljátszom a barátja szerepét, mert már akkor is tetszett. - rágta idegesen az ajkait.

Kijelentésére halk susmogás futott végig a termen. Értetlenül álltam a tények előtt, hogy el fogja mindenkinek mesélni a történetünket, és nekem ebbe nem lesz sok beleszólásom.

- Igen, amikor először megláttam, sütött róla a magabiztosság, és ez hihetetlenül tetszett. - dörzsölte meg az állát. - Nem kellett soha sem pátyolgatnom, inkább ő volt az, aki engem vigasztalt. - mutatott magára.