the nature that connects us - Loki Laufeyson [Completed]

present

A vacsorát egy sokkal nagyobb teremben tartottuk meg, ahol egymás hegyén-hátán székek sorakoztak. Mindenki hely, névvel volt ellátva, hogy minél kényelmetlenül érezzük magunkat evés közben.

- Én nem ülök ezzel a ringyóval egy asztalnál! - csapott Matthew az asztalra, mikor meglátta a nevemet, a sajátja mellett.

- Átérzem. - mondtam, majd kikerültem és leültem a nevemmel ellátott székre. - Tudod, igazán nem kell itt maradnod, mondjuk haza is mehetsz. Amúgy is csak rontod itt a friss levegőt.

- Kurva. - morogta, és leült mellém, de olyan messzire húzta a székét, amennyire csak tudta, majd a másik oldalán ülő srácnak kezdett el magyarázni.

- Ez most komoly? - mordult fel Miranda nénikém, mikor meglátta a nevét, vélem szemben. - Nem fogom kibírni, hogy ne ugorjak neki! - adta a nagyot.

- Előbb kaparom ki a szemed, mint hogy vennél egy levegőt. - töltöttem magamnak egy kis vizet a poharamba.

- Ajj! - sóhajtott fel Lewis a másik oldalamon panaszosan. - De rossz, hogy Harlyn Beckett mellett kell ülnöm! Mindjárt leszúrom magam egy késsel! - adott puszit az arcomra, majd behúzta magával a széket.

- Itt a másik Beckett is! - jelentette ki a homlokát masszírozva a nénikénk.

- Te is Beckett vagy. - forgattam meg a szemem. - Miranda Beckett.

A nő sértődötten elfordult tőlünk, és a mellette ücsörgő, számomra idegennek bizonyolú férfit kezdte el szórakoztatni a jelenlétével, aki nehezen, de elviselte a nő folyamatos hápogását.

- Hogy bírod? - hajolt a fülemhez Lew, hogy ne hallják meg a körülöttünk üldögélő személyek.

- Azt hittem, hogy ettől sokkal, de sokkal nehezebb lesz. - rántottam meg a vállamat. - Mondjuk lehet, hogy szarabb lenne, ha tényleg be tudnának szólni.

- Én azért örülök, hogy nem nekem kell ezt a sok faszságot hallgatnom. - mondta Lew. - Az első perc után lecsaptam volna valakit.

- Ebből is látszik, hogy a nők intelligenciája sokkal magasabb, mint a férfiaké. - mondtam mosolyogva, mire Lew vitába készült szállni velem, de édesanyukánk megkocogtatta az ujjaival a mikrofont, és beszelni kezdett.

- Sok szeretettel köszöntök mindenkit az idei Beckett családi karácsonyon! - kiáltotta, mire gyér taps hangzott fel. - Örülök, hogy ugyan késve, de mindenki megérkezett. - mondta, és ijesztően mosolyodott.

- Elmehetne egy horror filmbe. - motyogtam fél hangosan, mire többen rám néztek, és volt olyan is, aki felnevetett, de mindenki kontrollálta magát, nehogy felkeltsük anya figyelemét.

- A karácsony a szeretet ünnepe, ezért kérem mindannyiotokat, hogy a mai este, csakis szeretettel szóljuk a másikhoz. - fordult körbe a termen.

- Jó vicc. - horkantottam fel, és beleittam a poharamba. - Még hogy szeretettel!

- Van valami problémád, Harlyn? - szólt bele a mikrofonba anya idegesen.

- Igen, te! - kiáltottam vissza. - De folytasd nyugodtan, figyelek!

- Harlyn Beckett! - reccsent meg a hangosítás. - Viselkedj!

- Mondanám, hogy nem vagy az anyám, de sajnos az vagy! - húztam fel a szemöldökömet.

- Szóval a vacsorát ezzel megnyitom! - tapsolt hangosan anya, de elnyomta őt a visszaszólásomra reagáló, hangos motyogások hangereje. - Azt mondtam, tapsoljatok és együnk! - ordított egyet, mire mindenki tapsolni kezdett.