# pills

39.

2021. 01. 05.

Több, mint egy éve nem láttalak, azóta rengeteg minden megváltozott, tudod?
Bizonyára tudnád, ha méltóztatnálak akár csak egy szóra is. Eszembe sem jut, mikor beszéltünk utoljára, fogalmam sincs, mi van veled. De végülis rendben vagy már velük, nem?
Mert mindig úgy tűnt, jól megvagytok még akkor is, ha talán gyakran vitáztatok — mégis kitartottál mellettük.

És tudom, hogy jó ez így, csak néha eszembe ötlik; ,,Mi lenne, ha...?"
Ám aztán megcsóválom fejemet, hátha sikerül elűznöm a hívogató, jó emlékeket. De gondolom, te is emlékszel; mikor lementünk Horvátországba, s zenét hallgattunk, miközben az autópályáról letértünk a hegyi ösvényekre, vagy arra, mikor a teraszon ülve beszélgettünk, vagy mikor először a tengerre mentünk, mikor bemutattál nekik, mikor egy-egy perc számított, mikor már nem féltem a magasban — legalább akkor büszke voltál rám?

Mert tudom, egy pillanatig sem voltam olyan, amilyennek te mindig is akartál; alapjaiban különböztünk, mégis hasonlítottunk, ami miatt végül eltaszítottuk egymást.
De őszintén; neked van jogod ahhoz, hogy elvárd, más legyek, mint aki vagyok?

Mert nem tudom, csak az biztos, hogy a válasz ott lehet, ahol annak a kérdésé is, hogy emiatt én haragudhatok-e rád ennyi időn — és többön is — át.

De kiderülni talán
sosem fog, s nem
számít az sem, ha
ezt örökké bánjuk.