2020. 09.23.
Szél süvítő hangja és zene lágy dallamíve keveredik órák óta. Szemeim lehunyom gyakran, mintha aludnék, de mégsem. Álmak birodalmának féltve őrzött határán nem teszem át lábaim, csak a közelben tengődök - mást viszont nem teszek. Megannyi teendő közt egyik sem késztet tettlegességre; nincs kedvem. Számat elhúzom, mély levegőt veszek, tüdőm megtelik friss oxigénnel, de mintha az rögvest menekülne is - lelkem egy darabja is tán' vele száll tova. De nem baj; ajkaim halvány mosolyra húzódnak. Lesz, aminek lennie kell, s ha a végzet ilyesfajtán kíván maga mellett tudni, én minden egyes lélegzetvétellel átadom magam neki - úgysem irányíthatom ezt. Egy nap úgyis magával ragad, nincs mit tenni, addig pedig teszem, amit kell - vagy semmit. Csak létezem a világon, ahol még helyem van, s maradok. Újabb lélegzetvétellel biztosítom magamnak, hogy nem vesztem még semmibe.
YOU ARE READING
# pills
Non-FictionNem az számít, hogy igaz-e, csak kérlek, tudasd velem: létezik gyógyír, mely enyhít az enyhíthetetlen fájdalmon. · thoughts ; completed. · 20201106-20210831 ❍ | -beforethedawn ههههه