# pills

13.

2020. 09.23.

Szél süvítő hangja és zene lágy dallamíve keveredik órák óta. Szemeim lehunyom gyakran, mintha aludnék, de mégsem. Álmak birodalmának féltve őrzött határán nem teszem át lábaim, csak a közelben tengődök - mást viszont nem teszek. Megannyi teendő közt egyik sem késztet tettlegességre; nincs kedvem. Számat elhúzom, mély levegőt veszek, tüdőm megtelik friss oxigénnel, de mintha az rögvest menekülne is - lelkem egy darabja is tán' vele száll tova. De nem baj; ajkaim halvány mosolyra húzódnak. Lesz, aminek lennie kell, s ha a végzet ilyesfajtán kíván maga mellett tudni, én minden egyes lélegzetvétellel átadom magam neki - úgysem irányíthatom ezt. Egy nap úgyis magával ragad, nincs mit tenni, addig pedig teszem, amit kell - vagy semmit. Csak létezem a világon, ahol még helyem van, s maradok. Újabb lélegzetvétellel biztosítom magamnak, hogy nem vesztem még semmibe.