# pills

40.

2021. 01. 07.

Újra és újra lehunyt pillák, sötétség, elhatalmasodó elme, ami mellett mintha aprócska lenne a világ. Kavargó gondolatok, kusza ösvények, háborgó hullámok, s valami nem jó, valami összedől, miként felépülnie kellene. Elhatalmasodó örvények beszippantanak a mélybe, s vonzzák az egész Mindenséget; magukba képesek foglalni könnyedén bármit, s még egy óceán is fuldokolni kényszerül, pedig ő késztet erre másokat. Minden feje tetejére perdül, holott nincs is rá ok.
Csak forog minden, múlnak a percek tova, és még mindig jelentős az összes lélegzetvétel, miként pillák rebbennek, s kattog az óramutató, lágy dallam lengedez — monotonitás mégsincs. Minden váratlan, hirtelen, és összeroppantani kész az egész földkerekség teljességét.
Mintha bármi megtörténhetne, pedig nincsen semmi sem — csak Én, csak ez az Éjszaka, csak négy Fal, csak egy Világ, csak egy Univerzum, csak a Mindenség.
Mégis oly' kevés.