F L A M E S O F S I N |✔ ÁTÍRÁS ALATT|

-6-

Ennek az lett az eredménye, hogy sikeresen összefejeltünk, én pedig minden igyekezet ellenére, hangosan puffantam a konyha kövén. 

Egymással szemben ültünk két bárszéken. Mindkettőnk kezében egy-egy jégzsák, amit a fejünkhöz szorítottunk. 

- Nagyon megütötted magad?- Nézett rám, a hosszas hallgatásunk után. 

- Nem, a fejem jobban fáj...- nevettem el magam. 

- Bocsánat- szegte le a tekintetét. 

Ahogy néztem a fiút, egyszerűen nem tudtam rá haragudni. Semmiért. Az eddigi magabiztos kiállása és kisugárzása ellenére, most nagyon megtörtnek látszódott. Éreztem, ahogy könnyek gyűlnek a szememben. 

- Figyelj- nyúltam az asztalon nyugvó keze felé.- már mondtam, de elmondom még egyszer. Ha ez a dolog...amit most csinálok, véget ér, hazamehetsz. Ígérem. De egyelőre neked is veszélyes lenne lelépni innen. 

Noah

Mikor reggel megtudtam, hogy végre valahára kimehetek abból a szobából, olyan volt, mintha valami halálos ítélet alól mentettek volna fel. Nem tudtam, hogy az unatkozás ilyen formákat tud ölteni. 
Igaz néha ez a Felippe valaki bejött, de nem nagyon tudtam vele értelmes beszélgetésbe elegyedni. 

Az egész helyzetem nagyon abszurd volt. Minden ami eddig természetesnek tűnt, megszűnt létezni. Nincs semmilyen kapcsolatom a külvilággal, ráadásul a haverjaim valószínűleg azt hiszik megint csak felszívódtam pár napra. A szüleim azt hiszik egyetemen vagyok, így nem is lehetne reménytelenebb a helyzetem. Mikor a campuson belém jött ez a kiscsaj, a franc gondolta volna, hogy a kibaszott maffia pattant vissza a vállamról. Valahol hálás voltam amiért kirántott a szarból, mert az az igazság, hogy tényleg kezdtem kételkedni abban, hogy túlélem az estét. Másfelől viszont be vagyok zárva ebbe a kibaszott... azt sem tudom milyen hely ez.

Ezért mikor szabad utat kaptam a házon belül, első utam volt megkeresni a kijáratot. Pechemre Felippe őröket állíttatott minden ajtóhoz. Még a fürdőszoba elé is. 

Basszameg. 

Jobb híján, elkezdtem megkeresni a konyhát. Beletelt egy bő órába, mert ez a hely rohadt nagy. Sorra haladtam el a fürdőszoba, háló és társalgó triók váltakozásai mellett, de konyhát sehol nem találtam. Végső elkeseredésemben az alagsort vettem célba. 

Megváltás volt belépni a hatalmas faajtón és meglátni a velem szemben lévő óriási kétajtós hűtőt. 
Nem zavartattam magam, az edények és a hozzávalók megtalálása után, hozzáláttam makarónit készíteni. Mikor végre kész lettem, elégedetten láttam hozzá a mesterművemhez. Éppen egy újabb falatot vettem volna a számba, mikor kinyílt a konyha ajtaja. Dorothéa mosolygós arca tűnt fel a bejáratban. Ahogy forgatta a fejét és tanulmányozta a konyhát, úgy tűntek fel az arcán az addig láthatatlan könnycseppek. 

Miért sír?

-Jézusom!- kiáltott fel, mikor meglátott engem. 

- Bocs, nem akartam zavarni, vagy ilyesmi- mondtam, de csak udvariasságból. Túl jó lett a kajám, ahhoz, hogy félbeszakítsam. 

- Semmi gond, látom minden út egyfelé vezet- mondta. Először nem esett le, hogy ezt miért mondta, így nem nagyon reagáltam semmit. Ennyiben is hagytam a dolgot. Figyeltem, ahogy a lány elindul a hűtő felé. Nem tudtam, hogy viszonyuljak hozzá. Megmentette az életem, de meg is fenyegetett. Mindenesetre, abban a pillanatban nem láttam mást, mint egy teljesen hétköznapi, érzelmekkel teli lányt. 
Éppen hátra fordult volna a hűtőtől, mikor az előbb kiloccsantott tésztavizemen megcsúszott. Próbáltam utánakapni, hogy megfogjam, de ő is úgy kapott utánam, hogy esélyem nem volt megfogni és még a fejünket is sikeresen összeütöttük.  

Hoppá.

Dorothéa sötétbarna haja mindenfelé állt, ahogy hanyatt feküdt a földön. A helyzet miatt mindketten nevetésben törtünk ki. 

Dorothéa

A konyhai jelenet után kissé összezavarodtam Noah-val kapcsolatban. Nem engedhettem meg magamnak, hogy sokáig rágódjak rajta. Gyorsan vissza kellett zökkennem a tervem ritmusába, mert egy hiba és mindennek lőttek. 

Másnap reggel az első dolgom ismét a jelentések átnézése volt. Meglepetésemre egy használható információ is volt a sorok között. 
Matteo és az emberei 3 nap múlva a keleti parton ellenőriznek egy szállítmányt. Ez lesz az alkalom. Hibátlan. Ha minden rendben megy, még a tanév megkezdése előtt visszaköltözhetek Philadelphiába. 

Mindenesetre ez a három nap azt is jelentette, hogy jó lenne kicsit összeszednem magam "hadászatilag" . Legalább egy éve nem lőttem, akción meg még soha életemben nem vettem részt. 

Gyors átöltözés után, a hallba leérve kiadtam az embereimnek az utasításokat. Fél órával később már a birtok végén található lövészpályán repültek a golyók. 
Kissé berozsdásodtam, de siralmasnak nem mondanám. Felippe-vel estére megbeszéltünk egy találkozót, ahol beavat a "maffialeszámolás" titkaiba. 

Az elkövetkező napokat végig gyakorlással és mentális töltekezéssel töltöttem. (ha vége ennek az egésznek influenszer leszek ilyen dumával)

A bevetés előtti utolsó estét is a lövészpályán töltöttem. Harmadjára cserélhettem tárat, mikor a bokrok közül halk neszt hallottam. Ijedten kaptam oda a fejemet. 

- Halló...- intéztem arra a szavaimat. Nem tudom miért számítottam válaszra. Már éppen kezdtem a bokor felé irányítani a fegyveremet, mikor Noah pattant ki a levelek közül. 

_________________

D