F L A M E S O F S I N |✔ ÁTÍRÁS ALATT|

-16-

"-Ugyan már, neked amúgy is jobban áll"

A fiú szavaira, ha lehet, még az előzőnél is vörösebb árnyalatot vett fel az arcom. Igyekeztem ezt nem mutatni előtte, így nagy lendülettel fordultam a kanapé felé és kezdtem el a mobilom után kutatni. Természetesen a Noah által biztosított póló alig ért a combom közepéig, így kissé korlátozottan voltam képes lehajolni a pokrócért, ami reményeim szerint a készüléket takarta. 

- Ahelyett, hogy jót szórakozol a helyzetemen, akár segíthetsz is- fakadtam ki a fiú önelégült mosolyát látva. 
- Sok baj van veled- nevette el magát. Kócos hajába ismét beletúrva indult meg felém és együtt álltunk neki keresgélni. 
Már kezdtem kétségbeesni, mikor Noah diadalittasan kirohant a szobájából, a fekete borítású telefonommal. 
- Úristen, köszönöm! - ugrottam szinte a nyakába. A tettemre mindketten lemerevedtünk egy percre. Kínosan húzódtam el tőle, majd elindultam az időközben összekészített ruháim felé.

A fürdőszobából kilépve, odaléptem a töltőre rakott telefonomhoz, majd életet lehelve belé, lecsekkoltam az értesítéseimet. Szerencsére mindkét barátnőm küldött magáról életjelet, így az idegességem alábbhagyott. Odaléptem, az egészen eddig engem szótlanul kémlelő Noah elé, majd felé nyújtva a pólóját, ránéztem. 

- Hazavigyem kimosni? - tettem fel az első kérdést ami a ruhadarabbal kapcsolatban eszembe jutott. Láttam ahogy próbálja leplezni az arcára szökő mosolyát, de a szemeinél kirajzolódó ráncok elárulták. 
- Tartsd meg, legalább erre emlékezz az estéből- kacsintott rám, amitől szinte azonnal elgyengültek a térdeim. Komoly lelki erőre volt szükségem, hogy ne rogyjak le e földre szavai hatására.
- O-oké, hát akkor én... megyek asszem. -Indultam volna a kijárat felé, mikor Noah keze megragadta az enyémet. olyan közel kerültem hozzá, hogy szinte már csak centik választottak el minket egymástól. Zavaromban nem mertem a szemébe nézni, így az arca minden pontja között cikázott a tekintetem. Megéreztem kezét az állam alatt, ami akaratlanul is arra késztetett, hogy elvesszek az őrjítően mély barna szemeiben. Másik kezével, ami még mindig az enyém körül pihent, ha lehet még közelebb húzott magához. Éreztem, ahogy arca vészesen közeledik az enyémhez. Közelebb, közelebb...mikor elhaladt a szám mellett, leheletét megéreztem a fülem mögötti érzékeny ponton, amitől azonnal borzongás futott végig a testemen. Csak úgy parázslott körülöttem a levegő. Égető játékát végül ajkainak arcomhoz érintésével zárta le. 
Mondanom sem kell, hogy a csalódottság villámcsapásként vágott a testembe. Nagyot sóhajtva hajoltam távolabb tőle, majd kezeimet kiszabadítva megindultam az ajtóhoz. 

Cipőmet gyorsan felkapva nyúltam a kilincs után. Leplezetlen csalódottsággal tártam szélesre az ajtót. Meglepetésemre egy éppen kopogtatni készülő, zavarodott arcú lánnyal találtam szembe magam. Ahogy végignéztem rajta, minden eddigi önbizalmam elszállt. Csodálatos vörös hajkoronája egyenesen hullott alá, hófehér hibátlan arcának. 

- Michelle?- hallottam Noah bizonytalan hangját magam mögül. Ahogy a lány ránézett a fiúra, pillanatnyi zavarodottsága eltűnt az arcáról és kihívó pillantásokkal mérte végig. - Te meg mit keresel itt?
- Természetesen a barátomat- tettetett unottságot a lány, majd engem konkrétan semmibe véve, félrelökött az ajtóból és besietett a lakásba. Épp csak hátrafordulni volt időm, mikor a lány szája már rá is tapadt Noah-éra. Olyan szinten lesokkolt a jelenet, hogy szinte nem is éreztem, ahogy a testem maga után bevágva az ajtót, elsiet a lakásból. 

Hogy lehettem ekkora idióta? Persze, hogy van barátnője. Én esküszöm nem is tudom, mit gondoltam. Biztos, majd én kellek neki, mikor az egyetem teli van szebbnél szebb lányokkal. Ráadásul én el is raboltam, arról nem is beszélve, hogy mikor egy kicsi érdeklődést mutatott irántam én egyszerűen elutasítottam. 
Tajtékozva léptem be a lakásomba. Kedvtelenül válaszoltam a lányoktól kapott üzenetekre és miután megbeszéltük, hogy holnap találkozunk, bepattantam a fürdőkádamba. 
Úgy kezdtem el sikálni magamat, mintha csak le tudnám mosni magamról Noah érintéseit. Konkrétan undorodtam magamtól, amiért egy percig is azt hittem, hogy kellhetek a fiúnak. 

Másnap a tegnapihoz hasonló kedvtelenséggel indultam el a Pamelával és Julie-val való találkozóra. 
Ahogy beléptem az apró kávézó ajtaján, meg is találtam a rikítóbbnál rikítóbb szerelésbe burkolózó barátaimat. 
- Sziasztok- köszöntöttem őket egy magamra erőltetett mosollyal, miközben betuszkoltam magamat a kipárnázott bokszba. 

Ahogy beszélgettünk, úgy esett le e kő a szívemről a lányokat illetően. Kiderült, hogy Julie Mike-nál, a piros kabátos srácnál töltötte az éjszakát és most teljesen odáig van vele kapcsolatban. Pamela ezzel szemben, reggel a buli helyszínén, a pultnál ébredt, a csapos sráccal egyetemben így az ő sztorija a távozásomnál majdnem, hogy véget is ért.
- És veled mizu? Kinél ébredtél Csipkerózsika?- nézett rám sokat mondó tekintette Julie. 
- Én... hát...otthon. Rosszul lettem és hazamentem. - szörnyen éreztem magamat a hazugságom miatt, de egyszerűen nem mondhattam el nekik Noah-t. Plusz most már igazából nincs is mit. Szerencsémre a lányok ennyiben hagyták a dolgot, bár láttam rajtuk, hogy nem nagyon veszik be, amit mondtam nekik. 

A nap további részét esszéírással töltöttem, amit igazából azt sem tudom melyik órámra kell majd leadnom. 

Hetekig fel sem fogtam mi is történik körülöttem. Beindultak a projektfeladatok, így eszméletlen sok időt töltöttem tervezéssel, de különben teljesen kizártam minden mást. Julie-val és Pamela-val rendszeresen találkoztunk de nem voltam ott fejben, ami számukra is elég egyértelmű volt. Kezdett belülről felemészteni a feszültség, amit a kezdetekben még munkára tudtam fordítani. 

Ma este is a szokásos péntek esti program van terítéken, ami abból áll, hogy lányos estét tartunk a lányokkal. A gyros csinálásából a telefonom jelzése zökkentett ki. Megnyitottam az értesítést, majd csodálkozva meredtem a képernyőre. 

Noah: Beszélnünk kell

Pusztán a feltételezésen, hogy úgy gondolja, hogy ezek után leállok vele beszélni, sikerült felforralnom az agyvizemet. Úgy gondolom, válasz nélkül is a tudtára adtam, hogy mit gondolok róla, a következő tettemmel.

Daisy új becenevet állított be: idióta.

Mérgesen csaptam le a telefonomat és tértem vissza a főzéshez. Nem akartam, hogy innentől bármennyi közöm legyen a fiúhoz.  A telefonom folyamatos rezgése ismét felvitte bennem a pumpát, így hirtelen felindulásból fogtam, majd izomból nekidobtam a falnak. A készülék hangosat reccsenve esett darabjaira. Csodálatos. A éreztem, ahogy a könnyeim eláztatják a szemeimet, majd égetően végigfolynak az arcomon. Hagytam, hogy minden érzelem kijöjjön belőlem. Bántott, hogy hazudtam a barátaimnak, hogy hazudtam magamnak, amiért elhitettem magammal, hogy nincs szükségem segítségre. Természetesen bántott Noah, de leginkább az, hogy nem tudom, hogy mit kéne most csinálnom. Soha nem lehetek teljesen őszinte a lányokkal, mert az még rájuk nézve is hatalmas kockázat. Noah is bármelyik pillanatban köphet a zsaruknak. Teljesen tanácstalan vagyok. 

A sírásomat kopogtatás szakította félbe. Gyorsan elzártam a gázt, majd a mikró üvegén lecsekkoltam magamat és a könnyeimet letörölve megindultam az ajtó felé. Már éppen borultam volna a barátaim nyakába, mikor megfagytam a mozdulatban. Noah zaklatott tekintetével néztem farkasszemet. Nehezen feleszméltem az ámulatomból és már csuktam is be az orra előtt az ajtót, de ezt Ő egy mozdulattal megakadályozta. Idegesen néztem rá. Az arcán mérhetetlen zavarodottság ült.

-É-én...- kezdett bele- bemehetek?- legszívesebben ráordítottam volna, hogy menjen a picsába, de valami azt súgta nem tehetem meg vele ezt most. 
-Gyere- tártam szélesebbre az ajtót.