F L A M E S O F S I N |✔ ÁTÍRÁS ALATT|

-8-

Matteo.

Mikor meghallottam, a számomra eddig ismeretlen hangot, valahogy tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgom. 

Az ajtó kinyílt és egy fehér öltönyös negyvenes éveiben járó férfi lépett be rajta. Körülötte egy csomó feketébe öltözött kigyúrt férfi. Körülbelül húszan lehettek, ami az én csapatomhoz képest jóval kevesebb. 

Matteo, a mellette lépkedő, öregebb pasassal beszélgetett valamiről és néha fennhangon felkacagott. Ekkora faszt. 

Éppen az egyik "áruhalmot" nézték, mikor úgy döntöttem, eljött a megfelelő pillanat a támadásra. Megadtam a jelet.

A csapatom minden tagja egy emberként lépett elő a rejtekhelyéről. Gyorsan fegyvert rántottak, hogy lépéselőnyben legyenek, de sajnos az olaszok nem voltak sokkal lassabbak nálunk, így megkezdődött a harc. Mindenfelől lövések zaja hallatszott. Távolabbról halk puffanások ütötték meg a fülemet. Csak remélni tudtam, hogy nem az én embereim csattannak a földön. 

Kinéztem a fehér kötegek mögül, hogy szemügyre vegyem a csapatom állását és Matteo helyzetét. Úgy tűnt, közel egyformán erősek a csapataink, így nem volt halogatni való időm. Mikor megpillantottam, hogy az olasz főnök egy sarokba húzódott, azonnal elindultam felé a drogtornyok védelmet nyújtó takarásában. Útközben nem egy golyó süvített el a fejem mellett, ami megadta az egész hangulatát. 

Mikor találkozott a tekintetem Matteo-éval gyilkos mosoly terült el az arcomon. Előrántottam a pisztolyom, kibiztosítottam és céloztam. Már majdnem elsütöttem, mikor hátulról éles fájdalom hasított a fejembe. Próbáltam ébren maradi, de a szemem akaratomon kívül is lecsukódott. Már csak a fejem koppanására emlékszem, a hideg padlón. 

A fejem sajgott és csak sötétséget éreztem magam körül. Lassan kinyitottam a szemeimet, de nem láttam semmit. Fel akartam állni, de a szék, amihez oda voltam kötözve, megakadályozta ezt. Csuklóimat bántotta a kötél. Ahogy próbáltam előre rángatni a kezeimet, éreztem, ahogy a csuklómon keletkezett sebből elkezd folyni a vér. Segítségért akartam kiáltani, de a rongy, amit a számba tömtek ebben is utamat állta. 

Már egy ideje bámultam az előttem elterülő sötétségbe, mikor egy vékony fénycsík jelent meg velem szemben. Elkezdett szélesedni és mikor az ajtó teljes szélességében besütött a fény, megláttam egy sziluettet. 

- Hogy vagyunk?- kérdezte egy számomra alig ismerős hang. Ebben a pillanatban kattant valami, majd elvakított a lámpából áradó fényesség. 

-Tudod Dorothéa, nem volt szép amit csináltál. Majdem elrontottál nekem egy üzletet. Márpedig akkor nem lennénk jóban, ugye? - gúnyos szavai hallatán, legszívesebben az arcába köptem volna.
Ahogy közelebb lépett, kivette a számból a rongyot.

- Unalmas így egyedül beszélni, halljuk, miért tetted? - intézte hozzám szavait ismét. Minden erőmre szükségem volt, hogy gátat állítsak a belőle feltörni készülő ordításnak. Tudtam, ha ezt tenném, csak örömet okoznék ennek a seggarcnak, amit semmilyen formában nem szeretnék. A hallgatásom megtette az eredményét. Matteo arca rövidesen türelmetlenné változott.

- Rendben...játszhatunk így is - mondta, majd a következő dolog amit éreztem, az az ökle csattanása volt az arccsontomon.
Többször is próbált szóra bírni, de nem adhattam meg neki azt az örömöt, hogy lásson elgyengülni, így csendben tűrtem. A tizedik ütés után, éreztem, ahogy a szemem alatti felhasadt részből, megered a vér.
Mikor a férfi látta, hogy ilyen fajta erőszakkal nem megy semmire, kiordított az embereinek.

A következő pillanatban az eddig szürkébe borult szobába világosság szűrődött az ajtó irányából. Egy közel kétméteres férfi lépett be rajta, kezében egy ezüst tálcát egyensúlyozva. Miután odaért a seggfej főnöke mellé, szó nélkül megállt és tekintetét szigorúan maga elé helyezte. 

Matteo a tálcára tekintett, majd gúnyos vigyor terült el arcán. Leemelte róla a számomra ismeretlen mivoltú tárgyat, majd minden igyekezetem ellenére, a nyakam köré tekerte azt. Ezt az akciót nem tudtam hova tenni, így jobb híján lábon köptem a maffiavezért. Ezt a tettemet, szinte azonnal meg is bántam, mert a következő amit éreztem egy áramütés volt. Felsikítottam a fájdalomtól, majd nagy levegőket véve végeztem ki szemmel Matteót.

- Én is tudok piszkosan játszani kislány. Még egy ilyen és további meglepetésekre számíthatsz.- hajolt közel a fülemhez. A büszkeségem nem engedte meg, hogy elsírjam magam, bár legszívesebben zokogva rohantam volna ki a világból. 

Miután a jóakaróm kiment a szobából, ismét sötétség borult a szobára. Nem is tudom mennyi ideig lehettem ott, mikor az ajtó ismét nyílt, ám meglepetésemre csak egy őr lépett be rajta. 

Egy hang nélkül lehajolt a lábamhoz, majd miután egyértelműen jelezte, hogy nála van a nyakékem vezérlő egysége, elkezdte kibontani a kötelet a lábamnál. Miután az egész testem szabaddá vált, a karomnál fogva elkezdett kivezetni a szobából. 
Ahogy haladtunk a folyosókon sikerült rájönnöm, hogy a pénz elég kevés esetben párosul jó ízléssel. A ház amiben voltunk tele volt egymás mellé felaggatott állatbőrökkel, portrékkal és undorítóan sok márvánnyal. Mikor végre belökött a kísérőm egy szobába, kulcsra zárta maga mögött az ajtót. 

Mikor szétnéztem a királykék szobában, elfogott a hányinger. Mindenhol arany stukkók és Matteoról készült képek díszelegtek.

- Öltözz!- szólalt meg végre az őt és az ágyra kihelyezett ruhákra mutatott. Mivel nem úgy tűnt, mint aki bármilyen ellenszegülést eltűrne, meg sem kérdeztem, hogy esetleg elfordulna e. 
Szemügyre vettem a rendelkezésre álló ruhadarabokat. Kiválasztottam a legtöbbet takarót és elkezdtem öltözni. A ruha még így is szabadon hagyta az egész hátamat és a mellem alatti részt. Roppant kényelmetlen érzés volt. Felvettem hozzá az egyetlen cipőt amit kikészítettek. 

Mikor végeztem, a "barátom" ismét karon ragadott és megint elkezdett vonszolni maga után. Ezúttal nehezebb volt tartanom vele a tempót, ugyanis a cipőm lehetetlenül magas sarka nem járult hozzá a kényelmes sétához. 

Ismét bevezetett egy hasonlóan ronda szobába, ahol életem megkeserítője várt. 

- Hát itt is van...- mondta.