F L A M E S O F S I N |✔ ÁTÍRÁS ALATT|

-7-

 Már éppen kezdtem a bokor felé irányítani a fegyveremet, mikor Noah pattant ki a levelek közül. 

- Lehet róla szó, hogy még nem lősz le?- emelte fel a kezeit, miközben félmosoly húzódott a szájára. 

- Jézusom. A szüleid soha nem tanították meg, hogy lövészpálya mellett nem rejtőzünk bokorba? Pláne, ha valaki lő is? - förmedtem rá. A fiú arcára széles mosoly ült ki. 

- Remélem hallottad magad- röhögte el magát, miközben kezét végigvezette sötétbarna fürtjein. A helyzet abszurditása engem is megnevettetett, de ez nem sokáig tartott ki, mikor eszembe jutott, hogy miért is vagyok most itt. Noah, amint látta, hogy leolvad a mosoly az arcomról, elkomorodott és kíváncsi tekintettel fürkészett. Lesütöttem a szemeim, de még láttam, ahogy tesz felém pár lépést. 

- Gondolom nem én vagyok az az ember, akiben feltétlenül megbízol, de ha akarsz bármiről beszélni... egyelőre nem megyek sehova. - a hangjában keserűség csengett, de éreztem benne a törődést. 

Az eddig felgyülemlett feszültség kirobbanni látszott. Féltem. Féltettem az életem. Tudtam, hogy Matteonak van annyi esze, hogy ne öljön meg, de ezenkívül bármire képes, ami megakadályozhatja a normális életemet. 

- Én...- kezdtem bele, de a sírástól elcsuklott a hangom. Felnéztem és a fiú aggódó képét láttam. A könnyeim hamarosan elhomályosították a szemeimet és forró patakokként folytak le az arcomon. Akármennyire is próbálkoztam, már nem rejthettem el a gyengeségemet Noah előtt. 

A vállam rázkódott a sírástól, a kezem, ami az arcomon pihent, már megtelt könnyel. Az agóniámat egy érintés szakította félbe. Felpillantottam és Noah óvatos közeledését láttam. Mikor szembe kerültünk egymással, lenyúlt a kezemért és gyengéd ölelésbe húzott. Szinte elvesztem a karjaiban. Nem ismertem annyira a fiút, de a közelsége számomra hatalmas biztonságérzetet sugallt. Csak álltunk ott szótlanul, mindketten a gondolatainkba temetkezve.

- Minden rendben lesz.- simított végig a hátamon. Mikor felnéztem rá, találkozott a tekintetünk. 

- Köszönöm - mondtam, majd kiszakítottam magam az ölelésből - nekem most mennem kell- mondtam, majd hátra sem nézve otthagytam a fiút. 

Az előbbi jelenetnek sikerült kicsit megnyugtatnia. Noah is egészen más szemléletbe került és most már sokkal nagyobb tiszteletnek örvend bennem, mint eddig. Persze még mindig nem a szívem csücske, de elviselhető. 

Az estét a kertben történteken agyalással és a holnapi napon való izgulással töltöttem. Alig aludtam valamit.

Reggel az ébresztőm az " I will survive"-al keltett, de nem hozta meg a kedvem az akcióhoz. Úgy éreztem magam, mint aki tegnap matt részegre itta magát és hajnalig bulizott. Csodaszép karikák húzódtak a szemem alatt, így ha lehetett, még jobban kedv szegett lettem. Minden mindegy alapon, nem foglalkoztam vele, csak a hajamat kötöttem szoros lófarokba. Felvettem egy fekete garbót, amit egy army nadrággal párosítottam. 

A szobámból kifelé sietve, felkaptam az éjjeliszekrényemről két kést és a pisztolyomat. Beletűztem őket a nadrágom zsebeibe és már indultam is le a hallba. 

Mikor leértem, az embereim már készen álltak. Még egy utolsó egyeztetés a tervvel kapcsolatban és már özönlöttek is kifelé a kocsikhoz. 
Mikor már mindenki kint volt, Felippe odalépett hozzám és megbeszéltük a terv rá eső részét, mégegyszer. 

Az út a raktárig borzasztó hosszú volt. Mikor végre megláttam a kívülről elhagyatottnak tűnő, kék bádog épületet, elöntött az adrenalin. Magamban próbáltam Noah szavait idézni. "Minden rendben lesz". Remélem igaza lesz. 

Kellő távolságban hagytuk a járműveket, majd a raktárat körülvevő magas fűben folytattuk az utunkat. Nem nagyon volt senki körülöttem, akit ismertem volna. Minden emberemet, csak névről, vagy látásból tudtam. Csak apám miatt hűségesek, de ez nekem pont elég. 

Matteo-ék érkezéséig még volt idő, ezért, mikor megkaptuk a jelet, beözönlöttünk a raktárba. A hirtelen sötétség miatt, egy darabig nem is láttam semmit. Mikor végre kitisztult a látásom, kerestem magamnak egy alkalmasnak tűnő droghalmot és meghúzódtam a takarásában. Csak innen volt alkalmam jobban szemügyre venni a terepet. 
A bejárattal szemközti Falon egy hatalmas kivágás volt, amin fény szűrődött be a helyre. Kétoldalt több méter magasan, gondosan raklapra fektetett drogkupacok sorakoztak. A csarnok közepén egy üres tér volt, amin most egy teherautó állt. Sajnos a terepszemle eddig tartott, mert odakintről kocsik hangját lehetett hallani és nem sokkal később egy tompa ajtócsapódást.

Matteo.

____________

Hűha... kezdenek beindulni az események. 

Bocsánat, de ez most ilyen rövidke rész lett, de cserébe a következő kivételesen hosszú lesz. Meg persze eseménydús.

Ha bármi észrevételetek van a könyvvel kapcsolatban, bátran hagyjatok kommentet, jó lenne interakcióba kerülni a drága olvasóimmal.  A csillagokat is gyűjtöm, szóval, ha megdobtok egyel, kettővel, nem fogok sírni.

További szép estét nektek!

D