F L A M E S O F S I N |✔ ÁTÍRÁS ALATT|

-1-

Ahogy megéreztem a frissen festett falak illatát, valami nagyon új érzés kerített hatalmába. Egyszerre voltam iszonyatosan boldog és izgatott, illetve szomorú és rémült is. 
A cipőmet lerúgva húztam be magam után a bőröndöket. 
Az előszobából nyíló nappali felé vettem az irányt. A helyiség közepén megállva néztem körbe a kis lakásban. 
A nappalival egy légtérben helyezkedett el a konyha, amit csak egy bárpult választott le az utóbbitól. A konyhából nyílt a hálószobám ajtaja, ahol az ágy egyre inkább hívogatónak tűnt. 
Mielőtt hozzáláttam a kipakoláshoz, útba ejtettem a fürdőt.
A csapnál állva megmostam az arcomat, majd amikor szembe néztem a tükörképemmel, egy teljesen másik ember nézett rám vissza, mint eddig valaha.
Ki voltam virulva, optimistán álltam a dolgokhoz. Én voltam Daisy Parker, az alteregóm.



Reggel teljesen elgémberedve, a kanapén ébredtem. Pakolás közben alhattam el, hiszen emlékszem, hogy az ágyamban terveztem tölteni az első estémet.
Ráéztem az órára, ami 10:15-öt mutatott.

Basszameg!

Ma van az egyetemi beiratkozás napja... ami 10-kor elkezdődött. 
Még alig bújtam bele teljesen a cipőmbe, mikor már zártam az ajtómat.   
Lesprinteltem a parkolóházba és addig nyomogattam azt a nyamvadt kocsikulcsot, amíg megláttam, melyik kocsi lesz az enyém. 
Felippe mondta, hogy ne számítsak nagyzolásra a részéről, mivel fent kell tartanunk az egyetemista látszatot. Mégis kicsit szíven ütött az ütött kopott volvo.
A telefonommal vacakoltam pár percet, mire sikerült egyetértenünk, hogy mi is az úticélom. 

10:45-re sikerült odaérnem az egyetemhez és amint leparkoltam, már sprinteltem is a hatalmas kőépület felé.
Éppen a lépcsőn rohantam felfele, mikor egy váll az utamat állta. A sietségemnek köszönhetően, nem sikerült időben lelassítanom. Hiába próbáltam a karjaimmal kalimpálva megőrizni az egyensúlyomat, a gravitációt nem sikerült legyőznöm. Mindössze kb öt fokot gurulhattam lefelé, de így is sikerült rendesen beütnöm mindenemet. A fejem elkezdett zúgni, és pillanatokra elsötétedett előttem minden. Idő hiányában azonban nem volt időm a sebeimet nyalogatni, így bosszúsan feltápászkodtam és már indultam is. Legszívesebben részletes leírást adtam volna a váll tulajdonosának, hogy miképpen kúszhat vissza a jó édes anyukájába, de sajnos az időm az egyetemi helyem biztosítására rohamosan fogyott, így muszáj volt annyiban hagynom a dolgot.
Az épületbe beérve, körül sem néztem, csak a portástól sebtiben kért instrukciókat követve siettem a dékáni iroda felé. 

Szerencsémre még időben el tudtam intézni a dolgomat. Sőt ahogy láttam, még utánam is érkeztek diákok, ami megnyugtatott. 
A reggeli rohanásnak köszönhetően nem is tudtam szétnézni az egyetem épületében. Az épület főcsarnoka egy hatalmas kupolával fedett hely, ahol zsúfoltan sorakoztak a különböző festőktől származó alkotások és pár híresebb itt végzett diák portréja is helyet kapott a falakon. 
Azt hiszem a "mennyezet" szót, pont az ilyen helyekre lehet érteni, ugyanis tökéletesen leírja, amit az ember felnézve lát. Csodálatosan megfestett felhők és szentek kaptak helyet a kupola belsejében, azt az illúziót keltve, hogy az ember tényleg a mennyben van.  

Hazafelé, úgy döntöttem, hogy sétálok egyet és felfedezem a lakásom és a egyetem közötti utat. A kocsimat egy kávézó parkolójában hagyva megindultam a vakvilágnak. 
Órákig járhattam a kávézók és ruhaboltok rengetegében, mikor egy kisebb pub ragadta meg a figyelmemet. Imádtam az ilyen eldugott helyeket, ez pedig minden álmom megtestesítője volt, legalábbis kívülről. 
Maximum 5 méter széles lehetett, a sötétzöld, utcafrontra néző része. Az épület tetején pedig aranyozott betűkkel állt a hely neve, Phoenix. 

Nem bírtam magammal. A hely mintha két kézzel rángatott volna oda magához.

Benyitottam az ódon, kopott ajtón, majd elindultam a vörösre festett, lefelé vezető lépcsőkön. A lépcsőház falain régi polaroid képek kavalkádja terült el, ami valószínűleg a hely vendégeit örökítette meg. Megálltam kicsit nézelődni, az arcok között. Félpucér táncosok és szakállas rockerek mellett, szemüveges hipsterek és hippie csoportok is pózoltak pár képhez. A legtöbb vendég velem egyidős lehetett. Éppen egy motoros bandáról készült képet nézegettem, mikor megakadt a szemem egy arcon. 
Erőteljes vonásai, határozottan kiemelték őt a többiek közül. Sötétbarna haja felül hosszabbra volt hagyva és szertelenül lógott az arcába, ami tökéletes keretet adott a hasonlóan barna szemeinek. Szépen ívelt orrán egy karika díszelgett, ami meglepően jól állt neki. Honnan ennyire ismerős? 
Csodálkozásomból a fenti ajtó nyílása zökkentett ki, aminek hatására sietősen megindultam lefelé. Odébb toltam a lépcsőházat a pubtól leválasztó vörös bársonyfüggönyt, majd beléptem a bárba. 

Átható cigarettafüst fogadott, de nem volt zavaró. Valahogy megadta a rendszertelenül sorakozó fotelek és asztalok báját. A terem közepén egy színpad kapott helyet, aminek két szélén egy-egy  ezüst színű rúd helyezkedett el. Ezek között egy dobszerkó, pár mikrofonállvány és négy gitár kapott helyet. Ezzel szemben volt a bárpult, melyben egy unott pultos törölgette a poharakat, rengeteg pia előterében. 
Nem voltak sokan, 10-12-en ülhettek a szintén vörös bársonnyal borított fotelekben, halkan társalogva, miközben újabb füstfelhőket eresztettek a hely levegőjébe.

Odamerészkedtem a pulthoz, majd kissé félve megszólítottam a pultos nőt, aki unottan kapta felém tekintetét.

-Miben segíthetek- kérdezte a rágóján csámcsogva. A nő, akár egy westernfilmből is kiléphetett volna. Vörös göndör haja az arcába lógott, a kékre mázolt szemei meg-meg csillantak a terem gyér fényeiben.

-Egy narancslevet kérnék- mondtam, majd előkaptam a pénztárcámat.

-Pillanat- mondta, majd elfordult, hogy kitöltse az italt. Közben letettem a pénzt a bárpultra, majd felkapva az innivalót elindultam az ülőhelyek tömkelege felé. A színpadtól nem messze találtam egy kétszemélyes helyet. Szétnéztem. Láttam, hogy a színfalak mögött mozgolódás van, így kíváncsian fontam keresztbe magam előtt a kezemet. 

Nem sokkal később egyre többen kezdtek gyülekezni a bárban, a helyek száma pedig rohamosan fogyatkozott. Így már kezdett összeállni a kép. A hipotézisem pillanatokkal később be is igazolódott, mikor a színpadra lépve 5 sárc helyezkedett el a mikrofonok és hangszerek mögött. 
A középső állványnál egy fehér pólós fiú helyezkedett el. Fekete szaggatott nadrágja és az ehhez párosított kopott converse épp olyan hatást ért el, mintha a grease rosszfiúi közül szabadult volna. Az arcát, még nem volt alkalmam tanulmányozni, mivel az épp velem szemben ülő hangtechnikussal diskurált valamiről. Kb két perc telhetett bele, mikor végre a húrok közé csaptak. A srác érdes hangja, kellemesen hideg fuvallatként állított fel minden szőrszálat a hátamon. A fiú hangja valószínűleg nem csak rám volt hatással, mivel a mellettem elhelyezkedő lányok kilencven százaléka sikításokkal színesítette az előadást. 
Mikor az énekes kinyitotta a szemét, egyszerre hasított belém két felismerés is. 

Ő a srác a képről.

De ami fontosabb... ő a váll az egyetemről.

_____________