F L A M E S O F S I N |✔ ÁTÍRÁS ALATT|

-10-

Volt valami a fiúban, ami miatt nem akartam, hogy gyengének lásson. 

- Aggódtam.- tette rá a kezét, azt asztalon pihenő karomra. Az érintésétől ismeretlen borzongás futott végig a bőrömön. Nem tudtam mit kezdeni a kialakult helyzettel, így elővettem a kínosabbik énem és humorral próbáltam kevésbé kínossá tenni a szituációt.
- Be kell valljam Noah, én is eléggé aggódtam. Nem minden nap kap az ember elektromos nyakláncot. 
- Várj, mit?- kapta rám tekintetét ismét. Láttam rajta, hogy tényleg nem tudja, miről is beszélek.
- Hát - kezdtem bele, de nem voltam benne biztos, hogy tudnia kell, így mereven az előttünk elterülő márványpult erezetét vizsgáltam. 
- D, miről beszélsz? Modd el kérlek!- Mikor ismét felvettem a fiúval a szemkontaktust, mogyorószín szemében tükröződött az aggodalom. Hogy lehet valaki ilyen. Azok után, amit vele tettem, még képes értem aggódni. Hihetetlen bűntudat kerített hatalmába. Felforgattam az életét, az igazságot megérdemli. 
- A nyaklánc, ami rajtam volt akkor este. Akkor kaptam mikor elraboltak. Próbáltak szóra bírni a leszámolási tervünket illetően, de fizikai erőszakkal nem mentek sokra. Illetve, ember általi erőszakra. A nyakláncba sokkoló volt építve. - éreztem, ahogy az emlékek hatására megtelnek a könnycsatornáim. Ahogy lecsuktam a szemeimet, kipréselődtek a könnycseppek és patakokként szántották végig az arcomat. 

Noah

Ahogy látta végigcsordulni a lány arcán a könnycseppeket, a fiú szívét mérhetetlen harag öntötte el. Legszívesebben azonnal le ment volna Matteohoz és kiherélte volna. Az egyetlen dolog ami ebben megakadályozta, az Dorothéa jelenléte volt és a tény, hogy a lány nem tudhatja meg, hogy a maffiavezér az éppen alattuk elterülő cellák egyikében van. 

Ahogy sikerült magát valamennyire megnyugtatni, esetlenül előrenyúlt és hüvelyk ujjával letörölte a lány forró könnyeit. Látta D-n, hogy gondolatok ezrei cikáznak a fejében és mikor egymással szembe néztek, az egyik utat nyert magának és a lány újabb könnyeket eresztett. 

- Noah, én úgy sajnálom! Nem akartam, hogy ebbe az egészbe belekeveredj és, ha lehetne visszacsinálnám az egészet. Én ebben nőttem fel és még én is olyan dolgokat láttam, amit nehéz feldolgozni. Nem szabadott volna elhoznunk. Csak nem akartam, hogy holtra verjenek azok az idióták. Sa-haj-nálom- zokogott. Noah nem tudott gátat szabni a mélyről jövő sóhajának. 
- Én semmit nem csinálnék másképp.- állt fel a pulttól és közelebb lépett a lányhoz. Óvatosan a lány hátára csúsztatta karjait és forró ölelésbe vonta őt. Érezte, ahogy a lány sírástól való rázkódása alábbhagy, így közelebb húzta magához. Mikor Dorothéa láthatóan megnyugodott, Noah kicsit eltolta magától, de csak annyira, hogy a lány szemébe tudjon nézni. 
- Talán a te elrablásodat el tudnám engedni, de örülök, hogy megtörtént. Nem mindennap haverkodhatok össze egy Felippéhez hasonoló arccal. - a lány erre hitetlenül felnevetett és letörölt pár könnycseppet az arcáról. Csak nézték egymást végtelennek tűnő másodpercekig, mikor a lány halkan megtörte a csendet. - Köszönöm Noah. 

Tudooooom, rövid rész. Cserébe elég részletes betekintést nyerhetünk Noah lelki világába és az ő szemszögébe. Már látok is neki a következő résznek!

D