Echo

16.Rész ©Echo

A magány a társam volt már egy ideje. Azóta pontosan,hogy megtudtam a szerelmem kijátszott engem. Most is azt érzem,hogy egyedül vagyok csak most másképp. Az elmúlt hetekben egymagam voltam,de tudtam az érzésben Ward ugyanúgy osztozkodik. Valamilyen vicces módon magányosak voltunk,de legalább egy oldalon álltunk. Most viszont,rémesebbnél rémesebb módszereket javasol az el rablónknak az én kínzásomra. Azt akarja tudatni Struckerrel,hogy megtörhetetlen,érzéketlen,nem számítok és habár a férfi még mindig hitetlenkedve kínoz engem,én azért mégis elhiszem. Ha Ward szeretne,ha tényleg annyira önzetlen mindent elsöprő szerelmet érezne irántam ezt nem hagyná. Nem hagyná,hogy öt percenként fojtsanak vízbe,miközben egy láncról lógok. A víz hideg volt,és a benyomuló mennyiségtől úgy éreztem,hogy a tüdőm fel akar robbanni,a torkom mintha szét égett volna és a legrosszabb az egészben az volt,hogy tudatában voltam annak,hogy ez csak a kezdet és Ő végig nézi,nem tenvén semmit ez ellen. Sírni akartam,lehet sírtam is de rám fröccsenő víz ezt takarta. Lihegve álltunk meg egy pillanatra. A folyadékot csak úgy köpködtem,mintha a tesem csak ezt a feladatot diktálná, a tüdőmet szabaddá tenni. Kifáradva köhögtem szüntelen,már nem kiabáltam a nevét,mint az elején,csak csendben vártam a végét,mert ennél bármi jobb lett volna. Még a halál is,ha tudtam volna,hogy ez vár rám,akkor este elvágom a torkomat. A szívem pedig újra sérült. Ennyire még sosem éreztem magam egyedül,nem küzdött értem senki,még magamat sem tudtam megvédeni,még Wardra sem tudtam hatni a látványommal. Tehetetlen voltam. Strucker unottan dobta le a kezéből a tölcsért az asztalkára.
-Váltsunk módszert. Mit szólsz Ward?-törölte kezét egy rongyba a szemüveges.
-Pedig elnéztem volna még egy kis ideig,rég láttam kínzást. Kicsit remeg is a kezem érte.-hajolt előre Grant mosolyogva. Csak meredtem a szörnyre,aki képes volt mosolyogni,mosolyogni azon,hogy én..hogy engem.. a gondolat is megölt,hogy az egész egy nagy hazugság volt. Végig pörgött minden nevetésünk,minden csókunk,minden bensőséges mozzanat,amit mi át éltünk. Hogy undorodhatott végig. Magamat adtam. Mindent neki adtam.
-So..-kezdtem volna bele a mondandómba,de a torkom kikészült. Strucker kacagva lépett hozzám.
-Hogy mondod aranyom? Mondani szeretnél valamit? 
-Bár sose találkoztunk volna.-szegtem tekintetem Grant Wardra életem legnagyobb hibájára. Ő nem válaszolt. Csak nézett engem. Aztán elhangzott a következő módszer a szájából.
-Korbács.-nézett végig a szemembe,a fejem erőtlenül bukott le. Beletörődtem,s próbáltam nem kihányni a belem,a félelem okozta sokk miatt.
-Elszomorítasz Grant.-lépett az asztalhoz Strucker.- A bázison történetek járnak rólad,a nagy kegyetlen specialista. A kém,aki csak a feladatra koncentrál. Koppenhágában azt az árulót is...az a kínzás..az élvezet a szemeidben..a keménység..az eredetiséged,lenyűgöző volt. És most csak egy korbács? Semmi nyiszi nyaszi?
-Ezzel kell beérned.
-Legyen.-mondta a férfi aztán felkapta a korbácsot és a hátamhoz lépett. Az idő ólom lassúsággal telt abban a pár percben míg el nem kezdte. Csatt. Felordítottam. A bőröm égett az erejétől. A hangja pedig ahogy a bőrömhöz ért gyomorforgató volt. Csatt. Újra felkiáltottam,egyszerűen nem tudtam magamban tartani, a korbács fel perzselt és te jó isten pokoli volt,és ez így ment kitudja meddig.  Nem tudtam,hogy öt  vagy ötven perce teszi e a dolgát Strucker.  Az idő végtelen volt,ahogy a fájdalmam is. Én pedig csak az ő szemeit néztem,nem vettem le a tekintetem Wardról. Bele akartam égetni ezt a pillanatot,ahogy belém is égették. Elértünk arra a pontra,hogy a férfi nevetve ostorozott,a bőrömet szinte már nem is éreztem és a szédülés kerülgetett. Aztán a lábamból kifogyott az erő,csak lógtam ott. Strucker felkiáltott vidáman.
-Ott is van! Jól láttam Ward? Érzelem volt?
Nehézkesen felemeltem a fejem csak annyira,hogy ő rá nézhessek. A szék karfáját szorongatta,amelyhez kötözve volt. A fogait összeszorította,s aggódóan tekintett rám. Meginogtam,aztán a fejem hullott is vissza.
-Na ez már alku képes. Tudtam,hogy a te szíved se kőből van. Jól szórakoztam.-hagyott ott Strucker engem, lépteiből következtettem,hogy Ward elé sétált.
-Mond el hol a lányom,te pedig össze kaparhatod azt ott.
-Nem.
-Nézd mit teszel vele. Már alig van magánál. 
-Nem.
-A te sarad. Fogjátok.-szólt a verő embereihez el rablónk. Éreztem,ahogy megtartanak. Éreztem,ahogy az egyik kifeszíti a kezem. Oda vezettem pihegve a szemem. Strucker ott állt ismét,kezében egy kés volt. Próbáltam mocorogni,próbáltam kihúzni a kezem,de nem tudtam. Hallottam Ward kiálltását,tudtam ez most nagyon fog fájni.  Láttam azt az apró vigyort a szemüveges arcán,ezt élvezni fogja.Időm nem volt felfogni reagálni sem a férfi már a tenyeremet át is szúrta a késsel. A hangskálát kisütve ordítottam fel. A kés keresztben állt és én nem tudtam más hova nézni csak oda. A kín marcangolt,bele akartam halni. Haza akartam menni. Azt akartam,hogy ez csak egy rossz álom legyen. A másik kezemet is kifeszítették,a férfi komótos léptekkel állt a bal oldalamra,felemelte a kést. Felsírtam.
-Az istenit!-kiáltott felénk Ward. -Rám nézz! Echo csak engem nézz!
Megtettem,csak őt néztem,amikor a másik tenyeremet is átszúrta. Sivítottam,mint egy sakál és úgy sírtam,mint egy gyerek.
-Kibírod Echo!-harsogta túl az én hangomat Grant.-Ki kell bírnod.-könyörgött nekem. A hangja,a hangja szívet törő volt,fel engedte a fájdalmát.-Kérlek ne nézz senkire csak rám.-esdekelt továbbra is és én eleget tettem neki. Próbáltam az ő íriszeiben elbújni.Túlélni.-Sajnálom.-suttogta felém.
-Nem értelek Ward,ebben a lányban semmi különleges nincs,épphogy kinéz valahogy,és csak sír és kiáltozik. Elég idegesítő. Megváltást vársz tőle? 
-Ő..ártatlan volt. Mentes ettől a szennytől. 
-De csak addig míg meg nem ismert téged. A mérged,ami árad belőled ide vezet Ward. Ezért kár volt elárulni. Na halljam,hol van?
-Mond meg neki.-suttogtam.-Kérlek. 
-Nem tehetem Echo.
-Akkor itt a történet vége. Hozzátok a savat.
-Mit csinálsz?-vált feszülté Ward hangja.
-Nos az álmodat....-biccentett felém-..rémálommá teszem. 
-Megöllek.-kezdte el rángatni a székét Ward,s mint egy dú vad próbált szabadulni.
Strucker az asztalhoz lépett,az egyik öltönyös épp akkor rakott le valami kémcsövet az asztalra. Kesztyűt húzott,s közel lépett újra. Megsimogatta a nyakamat. Megfeszültem. -A női nyak,igazán fenséges,és törékeny. Na de az arc,a pompa. Minden innen nyer értelmet. A szépség viszont múlandó.-ragadta meg az arcom,s a kémcsövet felé tartotta.-Aranyom ezt nem szépítem most,fájni fog rohadtul. Szép lassan fogja a sav lemarni az arcod minden egyes centijét,a felismerhetetlenségig.Azt fogod kérni,hogy törjem ki a nyakad.  Készen állsz?
-Ne.-fulladt el a hangom,s próbáltam elhúzódni,de sikertelen volt a próbálkozás.-WARD!-kiáltottam újra,s  most betalált. Elértem a célom. Ward lépett.
-Ne tedd! Állj! Megmondom hol van a lányod.
-Csupa fül vagyok.-tartotta továbbra is felém a sósavat.
-Ő az.-nézett rám Ward. Ekkor engedtem el mindent. Nem volt erőm felfogni a szavait,értelmet társítani hozzá,elemezni az egész rohadt napot.
-Ismételd!-parancsolta szűkszavúan Strucker.
-Echo a lányod.  Boldog apák napját te rohadék.