7.Rész © Echo

1K 96 11
                                    

A szivacs labda hangosan csattant a szoba falának,majd pedig vissza pattant a kezembe. Ahogy a falnak dobálgattam,úgy pörögtek az események a fejemben.Sok dolog történt velem,amit egyszerűen nem tudtam feldolgozni,vagy egyszerűen csak nem is akartam. Ilyen dolog volt például Ward válasza. Amikor megkérdeztem,hogy megérte-e ez az egész számára ő azt felelte,hogy igen. Innentől kezdve nem akartam szóba állni vele soha többé. Viszont égett bennem a tudásvágy Ward iránt. Mindent tudni akartam,de senki nem beszélt erről. Úgy tettek,mintha nem is lenne elzárva köztünk egy rab. A Bosszúállók csapata masszív volt és én nem igen tudtam,hogy hogy is kéne viselkedni velük,ezért is gubbasztottam a szobámban. Épp tréningelnek én pedig nem akarom zavarni őket,főleg úgy,hogy egy nyamvad fekvőtámaszt sem tudok rendesen véghez vinni. Frusztrált voltam és olvasni sem volt kedvem. Pedig rám jellemző,hogy ha rossz és kényes a szituáció,akkor könyvet rántok és elbújok a világ elől.Újból a falhoz vágtam a zöld labdát,bár most erősebben. A labda a falról lepattanva a nyitódó ajtó felé száguldott. Összeszorított szemekkel vártam,hogy eltalálja apámat. Mikor felnéztem nem apa állt velem szemben. Steve guggoló pózban nézett a guruló labda után.
-Öhm..akkor gondolom minden rendben van.-húzta fel magát állásba a kilincs segítségével.-Zajt hallottam,de megyek is.
Felpattantam az ágyról,vörös hajtincseim pedig fátyolként takarták el látási viszonyaimat. Mióta összeszólalkoztunk rosszul éreztem magam. Nem éreztem helyesnek.Vele különösen fagyos volt a hangulat.
-Steve,ne..maradj még.-sepertem ki dühösen a szemem elől a hajamat,de azok furcsán ragaszkodóan visszahulltak. Nem tudván mit kezdjek a helyzettel csak felfele fújtam a levegőt. A tincsek talán egy pillanatra engedték látni Steve mosolyát. Felém lépett és a fülem mögé tűrte zabolázatlan fürtjeimet. Elhúztam a számat.Olyan lehettem,mint egy durcás nyolcéves kölyök.
-Mi az?-kérdezte.
-Utálom,ha a fülem mögé van tűrve a hajam. A füleim túl nagyok.-igazítottam a hajamat vissza eredeti állapotába.-De mindegy is. Sajnálom a multkori kirohanásomat. Én nem szoktam ítélkezni. És egy lapra tettelek Warddal,ez nem volt szép tőlem. Én..én csak kiborultam,és te voltál ott,én pedig rajtad vezettem le a fáradt gőzt. Nagyon szégyellem magam,hogy lehettem ilyen féleszű fruska.Hogy dőlhettem be neki?-ültem le az ágy szélére és a pólóm szegélyét babráltam.
-Nincs szégyelni valód,te áldozat vagy. Nem tudhattad,hogy mik a szándékai.-ült le mellém.
-Ó hát már hogy ne tudhattam volna? Bárki..bárki,aki közel kerül hozzám,azt hátsó szándékok hajtják. Ha apád a S.H.I.E.L.D. feje jót ne várj.
-Tudod nem igazán tudom,milyen kint a világ. Mármint a civilek között,de itt nagyszerű emberek laknak és harcolnak. Talán meg kellene ismerned őket.
-Igazad lehet. Apával is be kellene pótolnom a kimaradt éveket. A New yorki invázió után csak úgy eltünt. Se telefon,se egy email,semmi.
Csend honolt a kis szobában. Nem értettem miért is,talán feltartom és már menni akarna? Ráemeltem tekintetem,szólni akartam,hogy mehet nyugodtan,de az arckifejezése nem engedte. Valamin nagyon rágódott.
-Baj van?-fordultam felé.
-Azt mondod,hogy az incidens után haza vártad Coulsont?
Aprót bólintottam.
-Echo beszélned kellene apáddal. Van mit bepótolnotok.-állt fel mellőlem,az ágy matraca hullámzott.
-Mire gondolsz?
-Ezt..ezt nem velem kellene megbeszélned,de kérdezz rá arra,hogy hol volt a támadás után.
-Rendben.-nyújtottam el a szólt beleegyezvén a gondolat menetében,bár nem egészen értettem.A padlót kezdtem el tanulmányozni,amíg ő az ajtó felé tartott.
-Echo.-szólt hozzám lágy hangon. Fel emeltem a fejem s ránéztem.-A füleiddel nincs semmi baj.
Elmosolyodtam,amit viszonzott is majd egy intés után távozott is. Talán egy percig ülhettem egyedül az ágyon,amikor ismét nyitódott az ajtó,de csak résnyire, és egy zöld szivacs labda repült az ölembe. Nem láttam a szőke férfit,de a hangját betudtam azonosítani.
-Csak hogy legyen mivel játszanod,míg rágódsz a beszélgetésünkön.
Felnevettem,majd egy köszönöm kiálltás után hátra dőltem az ágyon és a plafonnal kezdtem fallabdázni. Egy ideig lefoglalt,de apa két éves eltűnése nem hagyott nyugodni. Mit nem mond el nekem? Tudtam,hogy bizonyára bizalmas információról van szó és sem apa sem a többiek nen fognak egyenesen válaszolni nekem.
-Az irattár!-ültem fel hirtelen,miközbem hangot adtam a gondolataimnak.
Felpattantam és már ott sem voltam. Határozottan tartottam célom felé,bár ha tudtam volna előre mit találok ott,talán el sem indulok.

EchoWhere stories live. Discover now