Echo

4.Rész © Echo

-Honnan szereztél tudomást a létezésemről?-tettem fel a kérdést.
-Követtem őt.
-Mit tett ellened?
-Elvette tőlem őket.
Összeráncoltam a szemöldökömet. Első buta gondolatom egy feleség és két poronty volt,de belenézve a szemébe másfajta fájdalom volt jelen.
-Na de kiket?
-A csapatomat, a S.H.I.E.L.D.-nél.
-Szóval neked sem a hűség az erényed.-vontam le a következtetést. Elmosolyodott,majd felém lépdelt,megtámaszkodott szék karfáján szabad kezével,s felém dőlt.
-Ne védd az apádat,nem csak én voltam a bűnös.-suttogott felém. Vissza akartam válaszolni,de nem ment ,elnyílt ajkakkal kapkodtam a levegőt. Ward a legelején a szememet bámulta,de szótlanságom miatt tekintete lejjebb vándorolt. Megbabonázva bámulta ajkaimat,a szívem erős dobogásba kezdett,átkoztam magam miatta,hisz elárult. Újfent elmosolyodott, aztán megcsókolt,s leggyengébb pillanatomban engedtem neki, visszacsókoltam.
~
-Phil! Hogy jött az Echo név?-ült a férfi mellé a milliárdos.
-Az édesanyja imádta ezt a nevet,-mosolygott az igazgató -én nem szerettem volna,hogy így hívják.
-Maga,hogy nevezte volna el?-tette fel a kérdést Steve Rogers,aki a konyha pultnak dőlve érdeklődött a gyönyörű vörös hajú lányról.
- Faith. A születéséig ez volt megbeszélve,e mellett döntöttünk.
-Mi történt?
-Az anyja,Nora... belehalt a szülésbe.-komorodott el Phil- Életet, életért... Így tisztelegtem neki és a lányunknak.
-De magára hagytad.. miért?-kérdezte Tony .
-Könnyebb volt neki....
-Számára vagy számodra?-vágott közbe a szőke férfi.
Coulson már épp magyarázkodni akart,amikor is órájából visító hang tört fel. A férfi lesápadt,ezt mindkét Bosszúálló észrevette.
-Nem értek a technológiához,de ez rosszat jelent ugye?-húzta ki magát Amerika Kapitány.
-Echo...bajban van.-ült továbbra is lesokkolódva a férfi. Egész végig ettől a pillanattól rettegett,hogy baja esik a kislányának.
-Hozom a többieket.Steve te térítsd magához.-robbant ki Tony a luxus konyhájukból.
~
Ellöktem magamtól Wardot.
-Ne játsz velem!-morogtam neki.
-Nem játszom.
-Kihasználtál.-kiabáltam rá. Nyugodtan állt előttem. Már nem tudtam magamnak parancsolni. Fel keltem a székről.
-Elérted,hogy fontos legyél.-löktem meg a mellkasánál fogva.-Soha senkinek nem meséltem magamról ilyen mélyen. Én bíztam benned! Mond,hogy tehetted ezt? Minden a gyűlöletről szólt?
Ziháltam mire befejeztem monológomat.Ward csak várt, csendben. Alkaromnál fogva húzott magához. Szabadulni próbáltam,minden erőmmel azon voltam,hogy távolságot tartsak,mert ha a közelében vagyok,akkor nem érek el semmit.
-Ne érj hozzám.-vágtam grimaszt,s próbáltam lefejteni ujjait magamról.
Elengedett,majd szabad kezét,amelyik nem a rám szegezett fegyvert tartotta, arcomra vezette.
-Na jól figyelj ide,apáddal van egy kis problémám,de veled nincs,épp ellenkezőleg.-húzott magához.-Minden igaz volt,minden amit meséltem a családomról és magamról igaz,és igen a kérdések,amiket feltettem neked az kihallgatásnak indult,de kiderült,hogy te értékesebb vagy ennél az egésznél,mindennél. Amikor először kimondtam ,hogy szeretlek az nem volt betervezve, kicsúszott és nem manipuláltam, nem a bosszú hajtott. Azért mondtam ki,mert megnevetettél. Érted? Te nem vagy feladat. Apád az. Őt kiiktatom és kiszállok,elmegyünk csak mi ketten .-mosolyodott el bárgyún. Rá kellett jönnöm arra,hogy a férfi félelmetes volt. Kiléptem fogásából.
-Te beteg vagy Ward,ez soha nem volt és nem is lesz szerelem.-vágtam a fejéhez keményen,pedig belül összetörtem,de muszáj volt kényszerítenem magam az érzéketlenségre.
Meghökkentették szavaim. Határozottan hátra dugta fegyverét nadrágjába,majd felém sétált,én pedig hátráltam.
-Szeretlek.-ejtette ki száján eszelősen.
-Önmagában nem elég.-ráztam meg a fejem könnyezve. Szipogva hátráltam tőle.
-A szerelmünk legyőz mindent.-ragadott magához,ekkor kicsapódott a könyvtár ajtaja,Ward hátra kapta a fejét.
-Ellenben most a valóság fog győzni.-lépett be rajta a férfi,aki miatt minden így alakult. Mellkasán golyóálló mellény volt,s ravaszul mosolygott,de szemében látni lehetett az aggodalmat.
-Coulson.-üdvözölte vidáman Grant.