Lassan lépdeltem a folyosón. Talán két óra is eltelt mire kimerészkedtem. Ward a konyhában ügyködött,a zajokból ítélve. A helyiségbe érve láttam,hogy épp takarított. Nekem háttal állt,testtartása laza volt. Egy pillanatra olyan volt mintha minden a régi lenne és csak otthon ülnék egy randi keretében. Meghallhatta,hogy jövök,mert felém fordult,arcán vidám mosollyal. Elzárta a vizet,majd kezét a farmerja jobb zsebébe dugott törlőkendővel megtörölte.
-Sokáig tartott.-törölgette tovább szárazra kezeit.Transzba esve bámultam cselekedetét. Olyan precizitással tisztogatta a kezeit,mint a filmekben a rossz fickók,mikor véresre püfölték áldozataikat, és a vérüket,valahogy el kellett tüntetni a gyönyörűen ápolt végtagjaikról. Hátborzongató volt,de muszály volt a tervemre koncentrálnom és az undor nem látszódhatott az arcomon. Így elővettem a legártatlanabb arckifejezésemet,s megszeppenve szólaltam meg.
-Éhes vagyok.-suttogtam. Arcán egy röpke időre döbbenet látszódott,majd vidám arckifejezést öltött,s bólintott.
-Akkor együnk.-húzta ki nekem az ebédlő asztal székét.
-Köszönöm.-ültem le. Ő pedig a konyha szigethez lépve elővett két papír tányért. Úgy éreztem magam,mintha valami közveszélyes lennék,akit elzárnak mindentől,még a rendes porcelán tányértól is. Na persze nem mondom,hogy nem használnám fegyverként.
-Min gondolkozol?-kérdezte bensőséges hangon,míg háttal nekem ügyködött,bizonyára az ételt készítve elő.Majd az asztalhoz lépett és egy levelekből tákolt tálat tett elém,amelyben banán és valamilyen bogyó volt.
-Jó étvágyat.-ült le velem szemben.Kérdőn néztem rá,megspékelve némi értetlenséggel.
-Gyümölcs?-állapítottam meg kétkedve. Felnevetett.
-Mégis mit vártál Echo? Öt csillagos vacsorát? Egy szigeten vagyunk.
-Azt mondod hátra levő életünkig gyümölcsön fogunk élni?
-Na meg persze hal hús. Meg mondtam,minden megtalálható a szigeten amire szükségünk van.
-Erre van szükséged?-mutattam végig a házon.
-Rád van szükségem.-nézett mélyen a szemembe,s a kezemért nyúlt,amely az asztal szélén terült el.Nagyon nem akartam ezt,de nem tehettem semmit. Engedtem neki,bár én nem fogtam meg az ő kezét. -Várj.Az előbb azt mondtad,hogy hátralevő életünkig?-ráncolta össze szemöldökét. Én csak egy aprót bólintottam helyeslően.
-Gondolkodtam,és igazad van. Elegem van abból az életemből. Elegem van,hogy titkolóznom kell az apámról. Nehéz úgy élni,hogy egy család tagod miatt nem bízol senkiben. Mindenkiben a potenciát látom. Ha valaki megkérdezte,hogy mi a helyzet velem,már azt latolgattam hogy mivel és miért akar ártani apának. Ő pedig egyfolytában csak hazudozik,és eltitkolja,hogy meghalt. Belefáradtam. Itt minden olyan csendes.-bámultam az asztal lapját,majd Wardra tekintettem. Megértően csillogott a szeme. Összefontam ujjainkat.-Te vagy az egyetlen olyan személy az életemben,akinek fontos vagyok,és akivel teljesen őszinte lehetek. Szóval legyen. Éljünk együtt. Itt.©
Hosszúra nyúló beszélgetést folytattunk. Hirtelen ment végbe a változás. Egy ideig óráig elfelejtettem,hogy miért is vagyunk itt,és csak mi ketten voltunk. Egy pillanatra a szorító érzés a mellkasomban eltünt.
-Emlékszel mikor az egyik randinkon főztél nekem valami fura polip ínjenc kaját?-grimaszoltam egyet.
-A harmadikon.
-Tessék?-kérdeztem vissza,mert így hirtelen nem tudtam miért mondta azt.
-A harmadik randin főztem. Valenciai paellát.-nevetett fel.
-Jézusom az nap este beállítottam a gyorshívón a mentőket. Féltem,hogy ételmérgezést kapok.-álltam fel az asztaltól nevetve. Későre járt már,ideje volt aludni térni. Ő is követte mozdulatomat. Pár centire állt csak meg tőlem. Szótlanul tanulmányozta arcomat,én pedig a bugyuta szívemnek képtelen voltam parancsolni.
-Ugye jó lesz?-suttogtam felé.
-Minden rendben van. Hidd el.-hajolt felém. Pár apró mozdulat kellett volna hozzá,hogy ajkait az enyémeknek feszítse,de hátra húzódtam. Ugyanis akkor jöttem rá,hogy este van. A sötétség nekem kedvez. Könnyen el lehet bújni,és talán még ellene fordíthatom. Egérutat is nyerhetek,hisz most el vontam a figyelmét.-Mi az?-kérdezte,s megragadta a karom.
-Semmi,semmi csak egy pillanat és jövök.-simítottam végig arcán,majd hirtelen ötlettől vezérelve megcsókoltam. Felnyögött a váratlan csók miatt.Karomat fogva tartó kezét derekamra helyezte. Elhúzódtam.
-Bízz bennem. Kérlek.-suttogtam esdeklően. Beleegyezően bólintott,majd hagyta,hogy el hadjam a konyhát. Teljes nyugalommal sétáltam ki a helyiségből. Majd,amikor a folyosóra értem futottam a bejáratig. Mikor az ajtó hangosan megadta magát Ward üvöltése szelte át az aprócska házat.
-Echo!
Adrenalin járta át a porcikámat,mikor meghallottam léptei dübörgését,amely gyorsabb léptekre váltott. Szinte leugrottam a verandáról. A part nagyon keskeny volt,s nem is tudtam hirtelen,hogy hova mehetnék,de akkor már késő volt. A férfi a hátam mögé került. Gyorsan lehajoltam,s egy a vízben úszkáló faágért nyúltam. Vastag volt és kemény,fegyvernek pedig megfelelt.Szembe fordultam Warddal,majd a faággal felé mutattam.
-Ne! Ne gyere a közelembe.
-Jól van,bár az a fadarab nem ér semmit. Elit titkos ügynök vagyok.-emelte megadóan a kezeit a magasba.-Mikor fogod már fel végre,hogy ez itt kettőnk érdeke. Csak így lehetünk együtt,szerelemben,szabadon.
-Akkor miért érzem magam rabnak!?-kiáltottam rá hisztérikusan. Idegesített,hogy meg se hallgatott,meg se kérdezte akarom-e ezt.Ward hiper gyorsan lépett felém,s könyökömnél fogva fordított meg. Hátam mellkasának vágódott,majd a fegyveremet kicsavarta a kezemből.
-Add csak ide.-parancsolt rám,ajkai fülemet súrolta. Mire észbe kaptam már a derekamat átfogva cipelt a ház felé. Az óceán felől hideg szél fújt,s hűtötte le a kapálózástól kimelegedett testemet. A küszöbön szinte áthajított Ward,majd a bejárati ajtót kulcsra zárta. Én továbbra is kapálóztam,mire ő rám ordított.
-Fejezd már be!
Grant kijött a sodrából. Vállán átdobva vitt el a szobámig,majd az ágyra dobva készült otthagyni.Zsebéből újabb kulcsott halászott elő.
-Tudod nem szép dolog más érzéseivel játszadozni,kihasználni. Nem így ismertelek meg Echo.-zárta be maga mögött az ajtót,majd hallottam ahogy a kulcsot a zárba dugja. Lepattantam az ágyról,s az ajtót kezdtem el ütlegelni.
-Ne! Kérlek ne! Ne zárj be!-üvöltöttem önkívületi állapotban.
-Hidd el Echo jobb ha most oda bent vagy.-hagyott ott engem. Csend volt újra s örökké. A hajamba túrva sikítottam fel,szinte már zokogva. Nem bírtam tovább,a padlóra hanyatlottam. Az apukámat akartam. Azt akartam,hogy megmentsen.
VOCÊ ESTÁ LENDO
Echo
AventuraAdott egy lány. Adott egy csapat szuperhős. Adott egy közös pont. Phil Coulson. Coulson igazgató igyekszik egyben tartani a Bosszúállókat,s javítani az imázsukat,de nem épp könnyű feladat,főleg ha felbukkan eltitkolt lánya s ezzel felkavar mindent...