Echo

1.Rész © Echo

-Ha otthon lennénk kiakadnék a Philen.-ült le a velem szemközti székre.-Régóta vársz?
-Nem csak most érkeztem.
Apa szólásra nyitotta száját,de megelőztem.
-Nem rendeltem még.
Elmosolyodott.
-Akkor intézkedem. Mit kérsz?
-Öhmm. Nem is tudom,lepj meg.
Távolodó alakját nézve rájöttem,hogy semmit nem változott. Viszont a szeme alatti karikák arra engednek következtetni,hogy bőven meggyűlt a baja a Bosszúállókkal. Apa mindig azt mondja,hogy olyan mintha egy óvodába csöppent volna.
-Levendulás teát rendeltem neked,nem sokára kész lesz.
-Oké. Mesélj mi történt veled ebben a két évben?- könyököltem rá az asztalra.
-Nincs semmi mesélni valóm,a munkámmal kapcsolatos dolgokkal pedig nem untatnálak.
Kínos csend állt be. Ő nem tudja mit mondhatna,én pedig csalódott lettem. Sose mesél semmit magáról,a munkájáról. Távol akar tartani az egész mizériától. Megértem félt engem. De ez akkor sem mentség arra,hogy elzárkózik előlem. Két éve nem látott és nincs semmi mondani valója számomra.Hihetetlen. Apa megköszörülte a torkát.
-Inkább mesélj te!
-Minek? Mintha nem követnél le. Tudsz mindenről.-püffögtem lesütött szemmel. A helyzet komikuma irritáló volt. Apukámnak teszek szemre hányást,mintha nyolc éves lennék.
-Echo.-fogta meg a kezem.Rá emeltem tekintetem.
-A levendulás tea ha jól tippelek a hölgyé,és csak egy embert ismerek a közvetlen közelemben,aki a teát tejjel issza.
Apa száját egy cifra káromkodás hagyta el,s eleresztette kezemet.
-Stark!-dörrent rá.
-Coulson! Akkor helyet is foglalok.-vetette le magát apa mellé.
-Mit keres itt?
-Nagyon sokat titkolózott mostanság és ezt a Bosszúállók nem szeretik. Szerető?-bólintott felém.-Egyébként Tony Stark.-nyújtotta felém kezét.
-Echo Coulson,a lánya vagyok.-mutatkoztam be . Tony Stark elnyílt szájjal meredt rám. Próbált valamit kinyögni,de nem sikerült neki,teljesen lefagyott. Apa szúrós szemmel nézett rám. Meghúztam a vállam. Ha maga Vasemberben nem bízhatunk,akkor kiben.
-A lánya..-emésztgette a hallottakat.
-Történelmi pillanat. Antony Starknak nincs mit hozzá fűznie valamihez. Semmi gúny,vagy beszólás.-kacagott fel apa,bár a jó kedve csak látszat volt. Láttam rajta,hogy mélyen legbelül dühös.Beleittam a teámba.
-Phil ez mennyei tea,legközelebb is te választasz.-próbáltam cseverészni.
-Ezt nem hiszem el. Hány éves vagy és miért nem tudunk rólad? Miért hívod Philnek? Nem is hasonlítasz rá. Már megbocsásson Coulson,de hogy hozhatta össze őt.
-Mr.Stark,egy hölgy életkorát nem illik megkérdezni,Philre azért nem hasonlítok,mert édesanyámra ütöttem ez van,
mellesleg azért hívom Philnek, mert így biztonságos,és ezzel azt hiszem megválaszoltam a kérdést mi szerint miért nem tud rólam senki.
-Ez elég tömör volt és kielégítő.
-Meghiszem azt.-morogta apa,belekortyolt az italába. Testtartása árulkodott feszültségéről.- Vissza megyünk Echo a bázisra.-állt fel hirtelen. Felpattantam.
-Micsoda?-hangom meglepett volt és remegett.-Két éve nem láttalak,és csak öt percet kapok tőled?
-Azt hiszem én kint várakozok,-állt fel Stark
-nem szeretem a családi perpatvarokat. Echo örülök,hogy megismerhettelek,remélem még találkozunk.
-Részemről a szerencse.-intettem búcsút.
Apa felé néztem. Hosszasan mérlegelte a helyzetet.Szemeiben láttam a küzdelmet,de én már tudtam kiket fog választani. Visszaültem,kezembe vettem a teámat.
-Menj csak.-mondtam ki hidegen.
-Sajnálom.
Apa odasétált hozzám,majd megpróbált puszit adni az arcomra,de elhúzódtam.
-Csak menj.
-Érted teszem Echo. Vigyázz magadra.