Echo

8.Rész © Echo

Lassan csúsztam le a fal mentén a meleg padlóra. Felhorkantottam a tényre,hogy Antony Stark irattárában még a padló is rendelkezik önálló fűtéssel. Egy köteg papírt szorítottam remegve. Egy fél órán keresztül kerestem az apámmal kapcsolatos információkat,amikor is a kezem ügyébe akadt az invázióról készült jelentés. Az információ áradat csak úgy végig söpört az agyam minden egyes sejtjén. Annyira részletes leírást adott a történtekről,mintha én is ott lettem volna az elejétől kezdve. Egy bizonyos pontig remek könyvnek bizonyult. Addig a pontig,míg Loki kiszabadult. Nem bírtam tovább olvasni,de muszály volt. Megtudtam mindent. Talán többet is,mint kellett volna. A papírokat sós könnyeim áztatták. Gyász öntötte el lelkem.
Két éve meghalt. Loki megölte. De most él...hogy..hogy...lehetséges ez egyáltalán? Vissza tért a halálból. Én miért nem tudok róla. Fury miért nem értesített? Ó Istenem és hol volt két évig?
A gyászt felváltotta a kíváncsíság. Hogy hozták vissza őt? Egy kettőre felpattantam a sarokból és újabb aktát kutattam. Hosszas keresgélés után semmit nem  találtam. Frusztrált voltam és ideges. A fiókos szekrényben lévő papírokat mérgemben,mind a földre szórtam.Az acél polcos bútorokat pedig egy őrült dührohamával felérve borongattam fel. Törtem,zúztam,ziháltam és sírtam. A romhalmaz közepén guggoltam és csak zokogtam. Hajamba beletúrva próbáltam urrá lenni a káoszon a fejemben. Az apukám hazudott nekem,az apukám halott volt és most él és én nem voltam vele.
-Ms.Coulson.Minden rendben van?-hangzódott fel hirtelen Péntek hangja.-Önnek nem szabadna itt tartózkodnia,kérem távozzon.
-Megyek,itt már végeztem.
Nehézkesen felálltam,de akkor észrevettem a földön egy aktát. Lehajoltam érte. T.A.H.I.T.I. Elolvastam.
Az érzés,amit éreztem leírhatatlan,végtelen,és ezt mind Fury és Phil iránt éreztem. Düh söpört végig minden porcikámon. Dübörgött a tettvágy bennem.
-Péntek apám hol van?
-Jelenleg nem tartózkodik a létesítményben.
-Oké,és a többiek? Steve?
-Mr.Rogers és csapata kiküldetésen van.
-Oké és ki tartózkodik a Toronyban?
-Csak Ön és..-akadt meg Péntek,mintha úgy gondolná,hogy rossz ötlet elárulni előttem a nevét.
-Ward.-suttogtam.
-Hölgyem nem ajánlott a fogoly közelébe menni és..
Péntek még mondta a mondani valóját,de engem nem érdekelt. Egy bizonyos ajtó felé vettem az irányt. Mikor oda értem meg sem torpantam. Kivágtam az ajtót s berobogtam. Válaszokat akartam. Azonnal. Ward a plafont bámulta fekve,de mikor az elválasztó falhoz léptem már ő is ott állt előttem. A fal egészen üvegszerű volt. Láttam magamat benne,egy pillanatra meghökkentem. Csapzott haj,kisírt vörös szemek,elkenődött szemfesték,két fekete csík folyt le az arcomon. Még mindig könnyeztem. Ward arányosan nézett ki jobban,mint én. Viszont testtartása merev volt,arca pedig vészjósló. Nem értettem reakcióját,de mikor megszólalt minden világos lett.
-Echo mi történt? Mi a baj?
Hüppögve próbáltam befejezni a zokogást,s szóhoz jutni de nem sikerült.
-Echo mondj valamit! Bajban vagy?-nézett mélyen a szemembe,jobb öklét a falnak nyomta. S ekkor jöttem rá. Aggódott értem. Ahogy beviharoztam ide megijesztettem őt,és bizonyára a kisírt szemeim miatt a legrosszabbat feltételezhette.
-Te tudtál róla?-vontam kérdőre,mikor a hangom már nem csuklott el.
-Kérlek,mond el mi történt. Így én..én nem tudok segíteni rajtad.
Dühösen csaptam az iratokat az átlátszó falnak,a papírok közül egy gémkapocs esett a földre,bár nem nagyon érdekelt.
-Ne játszd a hülyét!Mit tudsz a T.H.A.H.I.T.I.-ról?
Ward összeráncolta a szemöldökét.
-Echo apád tudja,hogy itt vagy? Őt kellene megkérdezned.
-Mit gondolsz ha itt lenne Phil talán nem őt vonnám kérdőre? Különben is miért hozzá küldesz? Most vissza vághatsz neki beszélj!-léptem a falhoz közelebb.
-Nem.-mondta nyugodtan,meglepődtem.
-Mi? Miért nem? Gyerünk,törj borsot az orra alá. Beszélj már!-emeltem fel a hangom.
-Echo nem.-vált az ő hangja is feszültebbé,s hátrébb lépett tőlem. A feszültség szinte már tapintható volt köztünk.
-De miért nem?
-Mert nem akarlak bántani!-ordított rám és öklével a falba csapott. Összerándultam,egy újabb könycsepp szaladt le arcomon. Ezt látván az arca megnyugodott,de a szemeiben vad kín lakozott. Szavai még több kétséget ébresztettek bennem. Már azt sem tudtam,hogy gyűlöljem-e vagy szeressem. Elfordultam tőle,a hátamat az energia falnak vetettem,s lecsúsztam.Csend vett körül minket egy ideig.
-Kérlek.-suttogtam magam elé.-Két éve meghalt és Fury még csak a telefont sem emelte rám. Tudod ennyi idő alatt sok minden játszódott le a fejemben. Annyi kétség gyötört,hogy tényleg elhagyott,hogy nem voltam jó lánya és talán sose szeretett.
-Echo ez nem igaz.-suttogta felém. S bár háttal voltam neki,és egy fal elválasztott,tudtam hogy ott ül a hátam mögött,s a hátát szintén a falnak vetette. Hátra döntöttem a fejemet.
-Az összes jelentés,amit olvastam az igaz?
-Igen.
-És ez..-emeltem fel az aktát kezeimbe,hogy el tudjam olvasni a lány nevét-..ez a Sky..apa a lányaként foglalkozik vele?-kérdeztem letörten.
-Igen.-válaszolta Ward.
-És ő mitől jobb a tulajdon lányával szemben?-néztem hátra rá féloldalasan,ő is így tett,majd el sírtam magam.Egyszerűen sok volt ez így egyszerre és nem bírtam el vele.
-Hidd el nekem,semmi különleges nincs benne.-nézett rám elragadottan. Tekintete lágy volt és én ekkor tértem magamhoz. A pillanat túl meghitt lett,és én letértem az útról.
-Te jó ég itt sem kéne lennem.-néztem félre kitisztult aggyal. Felpattanva rohantam az ajtóhoz.
-Echo!-kiáltott utánnam. Megtorpantam,felé néztem.
-Szabad vagy. Lépj le,ameddig teheted. Te nem tartozol ide.
Gúnyosan elmosolyodtam.
-Pontosan te juttattál ide.

©

A beszélgetés után rögtön a szobámba vackoltam be magam,ahol elért a tudatlanság legnagyobb kincse. Álmodtam. Az éjszaka közepén neszezésre ébredtem. Kikeltem az ágyamból,mert a fürdőszobából jöttek a furcsa hangok,s jelenleg csak én tartózkodtam a Toronyban. Mikor beértem a helyiségbe észrevettem a földön egy kupac ruhát. Mind szürke volt és koszos. A torkomba gombóc költözött. Ismerősek voltak a ruhák. A zuhanykabinban ömlött a víz. Lassan lépdeltem oda. A szívem olyan erősen és hangosan pumpálta a véremet,hogy észre sem vettem,hogy a hátam mögé lopakodtak. Gyorsan húztam el a kabin ajtaját,de nem volt ott senki. Elzártam a vizet,ekkor valaki megragadott hátulról,s valamit a nyakamba fecskendezett.
-Vár ránk a szabadság.-suttogta a férfi füleimbe,majd elnyelt a sötétség.

©

Furcsa zajra és fényre ébredtem. Mikor kinyitottam szemeimet egy fehér plafont bámultam. Kicsit kótyagos voltam még és melegem is volt. Lerúgtam magamról a takarót. Ekkor vettem észre,hogy csak egy lenge fehér csipke hálóing volt rajtam. Ekkor jutott eszembe a bázison történtek. Hihetetlen gyorsasággal pattantam ki az ágyból,majd az ajtó felé vettem az irányt. Egy folyosóra érkeztem,de meg sem álltam a bejárati ajtóig. Úgy csaptam ki az ajtót,mintha attól függött volna a szabadságom. A lendület miatt már csak a tornác fa kerítésében tudtam megkapaszkodni,de ami a szemem elé tárult az elképesztő volt,ugyanakkor pedig félelmetes. Az óceán közepén voltam,egy apró szigeten,amin épphogy elfért a ház.  Lépteket hallottam a hátam mögül.
-Látom felébredtél,jó reggelt kedvesem.
Lassan fordítottam hátra a fejem,s felnyögtem a mosolya láttán.
-Ne,ne,csak ezt ne.-suttogtam magam elé.