\Az idő lány /\F. F/ \Tom Holland\/ Pókember/ \ Marvel/ BEFEjEZVE

I need you

-Vanessa-

Éppen mentünk a doktoriba Peterrel. Egy kicsit lemaradt. Lementünk a földszintre és elkanyarodtunk jobbra. Peter kielőzött és kinyitotta előttem az ajtót.

-köszönöm-kicsit elpirultam.

Mikor bementünk, volt egy kis váró. Senki nem volt bent. Szemben egy ajtó volt. Gondolom ott az orvosi.
Leültünk, és vártunk. Nagyon izgultam.

-Ne izgulj- néztem bele mély barna szemébe.

-próbálok nem izgulni. De kíváncsi vagyok milyenek a képességeim.

-én is - vigyorgott rám.

Ekkor lépett ki egy magas barna bőrű raszta hajú nő.

-Ön Vanessa White?

-Igen.

-rendben én Dr. Williems vagyok-fogtunk kezét-Jöjjön megvizsgálunk.

Bementem vele, de egy utolsólag még vissza integettem Peternek aki csak mosolygott.

-A teszt 100%-os. Elvileg mindent meg tudunk. - mosolygott Dr. Williems.

-Rendben.-mondtam bizonytalanul

-Gyorsan elvégzünk még pár vizsgálatot.

Vérvétel és egy vérnyomásmérés után még jött egy minta vétel.

-Rendben. Bemehetsz a gépbe. - vetkőzz le és feküdj le.

Így tettem. Teljesen levetkőztem és lefeküdtem egy gép elé. A doktornő betakart egy fehér lepedővel. Elsétált és bekapcsolta. A gép hangos morrgással elindult, és fölém emelkedett.

Amikor végeztünk gyorsan felöltöztem és oda mentem a doktornőhöz.

-körübellül egy óra lesz mire megtudjuk az eredményt. Addig tessék. - adott egy karórát.-Ez csipogni fog ha megvan az eredmény majd jöjjön vissza.-mosolygott Dr. Williems.

-Rendben köszönöm Viszlát. - köszöntem el. Mikor ki értem az ajtón, Peter eltűnt. Nem láttam sehol. Se a váróba, se kint.

Felértem a szobámba. Volt egy kis remény hogy ott találom, de sajnos nem. A telefonom rezgett. Gyorsan oda futottam. Dawid hív. Ő egy régi barátom. Vagyis... Régi szerelmem vagyis... Nem tudom. Köztünk már sok minden volt. Úgy gondoltam hogy fel veszem.

-Nessa! Hol vagy? Mindenki téged keres. El akarnak kapni. Találkozzunk légyszi. Nem mondom el hol vagy

-Rendben a parkban 20 perc múlva.

És ezzel le is tettem. Tudom hogy amit csinálok az távolról sem jó ötlet, de találkozom kell vele. Hisz ő az egyetlen itt lévő barátom. És tudom mit kell tennem.

Mikor ki értem a parkba, ugyan olyan hideg volt mint tegnap. Bár akkor még féltem és a kilátástalan helyzetemtől zogoktam.

Idegesen vártam mikor a távolból megláttam hogy jön a jól ismert barátom.

-Szia-köszönt vidáman

-szia - köszöntem én kevésbé vidáman.

-Hol voltál?

-az mind 1. Valamiről akartam beszélni.

-Igen?

-többé nem találkozunk. Veszélyt jelentek rád. És jelen pillanatban te is rám.

-Ne Nessa nem teheted. Hisz én szeretlek.

-Nem tudok mást tenni. - elkezdett folyni a könnyem

-Megoldjuk. - jött volna hogy megöleljen de én kibújtam.

-NEM! Én... Ne hívj légyszíves...

Sarkon fodultam és elmentem. Mikor hátra néztem ő mind a két kezével bele túrt a hajába szegény nagyon kivan. Ő tényleg szeret. Bár nálunk ez mindig viszonzatlan szerelem volt. Főleg mióta megismertem Petert. Az első találkotás óta belé estem. És ezt végre be tudom magamnak ismerni.

Befordultam egy kis sikátorba. Elég sötétt volt. Csak a végén lévő fényt láttam. Lassan haladtam. Már majdnem a végén voltam mikor kilépett egy férfi. Nem tudtam hogy miért, de az utamban állt. Már menekülni akartam volna mikor hátulról valaki elkapott. Befokta a számát és a földre terített. A másik férfi pedig lefogta a lábam. Elkezdtek tapizni. Menekülni akartam de nem tudtam erősen lefogtak. Üvölteni sem tudtam. Bár pár pillanat volt mikor levette rólam a kezét és akkor el tudtam magam üvölteni. Hirtelen az egyik eltűnt. Aki a lábamat fogta, hirtelen a pasas lerepült és neki vágódott a falnak. A másik is ugyan ez történt. Felálltam és körül néztem. Hirtelen Péter ugrott le elém pókember jelmezbe. Felkapott. És felvitt egy lapos tetejű ház tetejére.

-Mindjárt jövök csak elintézem őket

Ezzel le ugrott. Én pedig ott maradtam teljesen sokkos állapotba. Nem tudtam se sírni, se nevetni. Pár perc elteltével Peter vissza jött. Lekapta a maszkját és oda futott hozzám. Szorosan megölelt. Perceken keresztül így álltunk.

-Miért vagy itt? Mondtam hogy nélkülem ne menj sehova.-mondta dühösen.

-Volt egy kis elnézni valóm. - Mondtam ijedten.-és te hagytál ott.

-Tony hívott. Nem tudtam mit tenni.

-Gyere hazaviszlek. - mondta és azzal a lendülettel felkapott
Amikor suhantunk szorosan kapaszkodtam. Viszont itt tört el az a bizonyos dolgot. Remegve zokogtam. Egészen addig amíg haza nem értünk. Ott Peter leült velem a kanapéra. Levette a maszkját és én az ölében sírtam ki magam. Mikor elapadtak a könnyeim és megnyugodtam Peter adott egy zsebkendőt. Megtöröltem az orrom és feláltam.

-köszönöm. És bocsánat hogy elmentem. De egy barátommal le kellett zárnom egy ügyet.

-Én sajnálom hogy kiabáltam veled. De nagyon féltelek. És ha nem lettem volna pont ott a közelben... - Elfulladt a hangja és olyan arcot vágott mintha megütötték volna.

Oda mentem hozzá és megpusziltam az arcát.

-De itt vagyok. Sértetlenül. Neked hála.

Ő vissza puszilt.

-szükségem van rád-mondta őszintén.