Ma nem hoztam újdonságot, csak régiségeket, avagy egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki azért rajzórán mindig ötöst szerzett...
Ez itt kérem szépen, egy őslelet házi feladat, amit tizennégy évesen követtem el. Életem első drapériái. ☺️ Úgy emlékszem, hogy utána sokáig szerettem a matekfüzetembe és egyéb jegyzetek helyére anyagdarabkákat firkálni. 😄
Ez, bár dátumot nem találtam rajta, le merném fogadni, hogy épp úgy nyolcadikos anyag volt, mint a drapéria. Már csak azért is, mert úgy dereng, hogy kilencediktől már csak művtöriztünk (illetve töri érettségi feladatlapokat töltögettünk, mert a rajztanár megszánt minket, ha már történelemből balfasz tanerőt ültettek a nyakunkra).
Ez viszont már a középsulis éveim alatt született. Talán 16-17 éves koromban, amikor nagyon rá voltam pörögve hősies őseink mondavilágára. Elvoltam vele pár hétig a szünetekben. 😅
Ez meg nem olyan nagy cucc, nem is szántam rá sok időt. A szallagavató bál előtt firkantottam, amikor már otthon ültem full sminkben, belőtt séróval (tök taknyosan), de még nagyon nem volt hová elindulni. Szóval, mivel semmi értelmesnek nem akartam nekiállni, és a púdert se ledörgölni az orromról, megpróbálkoztam egy önarcképpel. Akkor nem tetszett, úgyhogy nem is mutattam meg senkinek, csak bevágtam a mappámba, és elhúztam táncolni.
DU LIEST GERADE
Rajzoskodásaim
Aktuelle LiteraturRajzok. Régiek és újak, már elkészült és még íródó történteimhez. Nem vagyok egy Picasso, da Vinci meg főleg nem, és az árnyékolásról is körülbelül annyi fogalmam van, hogy nem árt tudni hozzá, honnan jön a fény. De próbálkozom. Gyérül, mert több mi...