Rajzok.
Régiek és újak, már elkészült és még íródó történteimhez. Nem vagyok egy Picasso, da Vinci meg főleg nem, és az árnyékolásról is körülbelül annyi fogalmam van, hogy nem árt tudni hozzá, honnan jön a fény. De próbálkozom. Gyérül, mert több mi...
Rég hoztam rajzot. Nem mintha nem szerettem volna, de mostanában semmivel sem voltam elégedett. 🙈
Talán lassan fejlődgetek, mert úgy érzem, sikerült elcsípnem a Tolvajok! egyik karakterét. Pedig nem könnyű az olyan mellékszereplőkkel, akik annyira tucat sebrosettóiak ránézésre, hogy a külsejük leírására egyetlen szót sem vesztegettem. Így ez egy szigorúan „csak az én fejemben változott ilyenné a történet során" megközelítés a jószívű, lojális járőrről, aki gyermekien tiszta lélekkel hisz abban, hogy a végén az igazság diadalmaskodik.
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
Ő az a srác, aki tényleg úgy írta bele magát a történetbe, hogy eredetileg egyetlen jelenetet terveztem vele:
„- Tolvaj! Tolvaj! - zengett végig a kiáltás az Aywin utcáin, Pukkancs pedig kifulladva szedte a lábát, és izzadó tenyérrel szorongatta a súlyos erszényt, amit sikerült igen látványosan leszakítania a kövér, tógás férfi derekáról. Most már nem csak Kőfej volt a nyomában, hanem a fél Aywin. Hörögve futott, csak tette egyik lábát a másik után, meztelen talpaival hangosan csattogva végig a macskakövezett utcákon. Rohant egyre feljebb és feljebb, nem nézve sem jobbra, sem balra, amíg szó szerint bele nem ütközött két járőrbe.
- Hé! - rivallt rá az egyik rendőr, miközben elkapta az egyik karját, megóvva attól, hogy csúnyán eltaknyoljon a köveken.
A kisfiú megnyalta az ajkát, aztán a járőr kezébe nyomta a súlyos, izzadságától átnedvesedett selyemerszényt.
- Ez meg? - nézett tanácstalanul az erszényre, mire Pukkancs lihegve kezdett bele.
- Loptam... tőle... nem direkt - mutatott a kivörösödött képű tógásra, aki harmadmagával loholt a nyomában. - Az a... az ott... Kőfej - bökött a kolosszusra, aki egy keresztutcából közeledett, amíg észre nem vette, hogy a fiú karját egy járőr markolja, és hogy épp felé mutogat. Akkor gyorsan sarkon fordult, és eliramodott az ellenkező irányba. A másik járőrnek nem volt szüksége több információra, rögvest Kőfej nyomába eredt.
- A jó anyádat, te behemót!
- Én... csak... sajnálom... - szuszogta közben a kisfiú, mert a tógás és a kísérői is beérték.
A tógás dühödt szitokáradatba kezdett, de mivel látta, hogy az ott maradt járőr továbbra is határozottan markolja a szemtelen tolvaj kezét, és az erszényét is visszaszolgáltatta, percek alatt megbékélt.
- Az ilyennek le kell vágni a kezét! - ágált az egyik kísérő még azután is, hogy lecsillapodtak a kedélyek, és mivel a járőr még mindig erősen tartotta a karját, Pukkancs megijedt. Mikor ezt az egészet kitalálta, azt remélte, hogy ha visszaadja az erszényt, elengedik, vagy ha nem is, akkor beviszik a kapitányságra, ahol elmondhatja, hogy a Mester kényszeríti őket. De most nagyon úgy tűnt, hogy az a másik úr azonnali ítélet végrehajtást követel, akkor is, ha nem az ő erszényét futtatta meg.
