Rajzoskodásaim

A barazanosok: Nagypofájú Málé

Elhatározás: minden barazanosról készítek valami dinamikus/harcos rajzot. Azt hiszem, kezdek ráérezni erre az anatómiára, úgyhogy hoztam Oya mellé egy bunyós Málét. Pár nappal a gotti befejezése után kezdtem neki, csak úgy... Sketchbook alkalmazásban... ujjal, a mobilomon 🙈. Messze nem tökéletes, még az appot is csak pedzegetem, de azt hiszem, megvan mivel fogok a legszívesebben szórakozni szabad perceimben.

Ez nem alkalmazás reklám, de awwwww, most nagyon bejönnek az ecsetei, akkor is, ha a kis digitális tollammal még extra béna vagyok,és inkább ujjal mázolgatok.

És hát Málé 💙 Szeretem a srác harcisün oldalát, akkor is, ha sosem lesz akkora bunyós, mint Oya vagy Nikanuur. Határozottan jobban áll neki a flegma, arcoskodós attitűd, mint a reményvesztett önmatcangolás, de a Tolvajok! egy hullámvasút, úgyhogy nem maradhat ki ez sem, az sem.

Most viszont egy könnyedebb, kakaskodós Málé részletet osztok meg veletek.

„- Ő az? - kérdezte a hátuk mögött álló, csupa izom figura Etienne felé biccentve a lassan oszladozó tömegben. Kódorgó egy pillanatra erősebben szorította Etienne vállát, aztán elengedte.

- Ja. Ő a Málé.

Etienne lassan megfordult, a sarkában Pukkanccsal, és végigmérte a fickót, aki csupán egy elnyűtt nadrágot viselt, de a hátára két kardot is szíjazott, a fejét pedig szinte teljesen kopaszra borotválta, csak egy vékony tarajt hagyva meg.

- Hát ránézésre nem valami keménylegény. Azt hittem... idősebb - Pollagh hangja csalódottan csengett, Kódorgó pedig reménykedni kezdett: talán elküldi őket. - Hány éves vagy, taknyos?

Etienne mellkasát elöntötte a forró harag. Ez a sehonnani, ez a csatornapatkány, ez a gatyás barom letaknyosozta!

- Mégis mi közöd hozzá! - vágta zsigerből a tarajos képébe, és csak utána eszmélt, mikor Kódorgó homlokán felbukkant az az aggodalmas ránc, hogy ő már nem bonil, csak egy fiú. Épp olyan koszos söpredék, mint itt bárki, csak ő a többséggel ellentétben még magáról is képtelen gondoskodni. De amíg ez végigszaladt a fején, Pollagh visszavette a szót.

- De nagyra vagy magaddal. Küzdöttél már?

- Mi az hogy!

- Trerathon?

- Nincsenek papírjaim.

- Á. Akkor hol? Az utcán?

- Is.

Kódorgó elhűlve bámulta a bonilt. Biztosra vette, hogy elment a józan esze, hogy nekiállt bizonygatni a rátermettségét, de valahogy nagyon józanul ment világgá az a kevés ész, ami a fejében lötyögött. A fiú... nem... a bonil! Mert Málénak most nyoma sem volt. Etienne Alota-Garan szemrebbenés nélkül feleselgetett a Barazan egyik felfegyverzett őrével, aki akár agyon is csaphatta volna, mint egy idegesítő legyet, és senki nem szólt volna egy szót sem. De a bonil cseppet sem remegett, már nem is tűnt sápadtnak, sőt, a tekintete elszántan villogott, és minden kínos kérdést fölényesen hárított.

Mi a nyüveket művel ez?

Etienne-nek gőze sem volt, hogy miért nem bírja befogni a száját. Vagy csak simán megmondani, hogy köszöni, ebből nem kér, nem akar meghalni, és amúgy is, igazából még soha egyetlen küzdelemben sem vett részt, mert az éjszakai támadásnak köze sem volt küzdelemhez, Bellumék pedig a szart is kiverték belőle, és a tőrét is elszedték. Még fegyvere sem volt! Tudta, hogy be kéne fognia, és eliszkolni innen, vissza a felszínre, ahol valószínűleg már kel a nap, és inkább lopni pár garast, de nem bírta tartani a száját.

- És ölni öltél már? - szegezte neki Pollagh az újabb kérdést, Etienne pedig még csak nem is gondolkodott a válaszon.

- Ma fogok először!

A tarajos felröhögött.

- A pofám leszakad, Kódorgó! Nem mondtad, hogy ekkora szája van.

- Nem kérdezted.

- Na jó, gyertek! Lehet, hogy még ma verembe ereszkedhetsz, nagypofájú Málé!"