Rajzoskodásaim

O'Brian

Minden történetemben akad egy bölcs öreg, aki a maga módján helyre rakja a hebehurgya ifjakat. Az Álomjáró és a Névtelenben a vén O'Brian-re hárul ez a feladat, akit annak örömére rajzoltam meg, hogy a regény megkapta a 200. csillagot.

Meggyűlt a bajom a koros tengeri medvével, de a végeredmény egészen hasonlít arra a képre, amit a fejemben őrzök róla. 

Ki tudja, mi lehet a másik neve O'Brian... a kalóz, aki már akkor veteránnak számított, mikor az ifjú Artfulok először hajóztak délre a Szeszélyes Tengeren, és sikerrel jutottak át a szigeteket védő zátonyon. A magányos matuzsálem, aki rögtön tudta, hogy a Skiénából szalajtott, nyikhaj kölyköknek jól jön majd némi burkolt útmutatás, és aki aztán közel húsz éven át hajózik a Névtelennel megszakítás nélkül. A jó öreg, aki mindig hátborzongató mesékkel riogatja a legénységet, és aki pár halk szóval mindig el tudja érni, hogy rend legyen, akár a kapitány agya gőzöl be, akár a legénység zúgolódik. O'Brian, aki nélkül talán nem is maradna egyben a legénység.

„– Hagyd már! – lökött nagyot a matrózon Riport, mire Billy agya totál eldurrant.

– Persze, mert csak magadnak akarod! Irigy rohadék vagy! Egy bájgúnár és tökkelütött marha! Ha a kapitányon múlik, te is csak magadnak vakarhatod! Én azt mondom osztozzunk, mint rendesen! Mit kell itt finomkodni? Ez csak egy szolga, ezért nem fognak arannyal fizetni. Ha meg olyan jó szolga, akkor baszottan is kiváltják.

Riport a háta mögé utasította a lányt, hogy Billy ne érhesse el. Addigra már mindenki őket bámulta.

– Mit bambultok! Tudjátok, hogy igazam van. Makahawnra kellett volna mennünk! Már rég otthon lehetnénk, és dőzsölhetnénk a Hölgynél. De a kapitánynak is elment az esze! Fregattokkal akar kergetőzni, és azt teszi, amit egy kölyöklány mond! Tiszta...

Nem tudtuk meg, hogy tiszta mi, mert a nagy monológ közben Artful Billy mögé lépett, és mikor őt kezdte szidni, megragadta a grabancát, és átbuktatta a korláton.

A matróz meglepett kiáltásának egy hangos csobbanással szakadt vége. A hajón mindenki néma kussba fagyott.

– Tartsd az irányt – mondta Artful a kormány mögött álló Jeffnek, aki komoran bólintott.

Hugo kemény tekintettel nézte a vízben csapkodó, egyre távolodó alakot.

– Segítség – hallatszott többször a kétségbeesett prüszkölés. – Kapitány... kapitány! Kérem... kapitány...

Messze magunk mögött hagytuk már az utolsó szigetet is, amiből csupán egy homályos csík derengett a horizonton. Nem tűnt valószínűnek, hogy az ügyetlenül csapkodó srác valaha partot érhet.

Tétován mozdultam a korlát felé, hogy ugorjak, de egy erős kéz rámarkolt a felkaromra.

– Ha most odamész, utána hajít, és én ugyan nem szólok az érdekedben – búgta Hugo a fülembe. – Hagyd az öregre!

Akkor már én is láttam, hogy O'Brian ballag át komótosan a fedélzeten. Nem lépett rögtön Artful mellé. Három lépés távolságból figyelte a kapitányt, egészen addig, amíg Billy már csak egy apró foltnak tűnt messze a tat mögött.

– Oszt' mostan már forduljunk, kapitány! Eleget riogatta az a fiú halakat.

Artful egy szót sem szólt, csak egy néma pillantást váltott előbb Hugóval, aztán Jeffel. Hugo egy aprót biccentett, Jeff pedig meghúzta a kormányt.

– Fordulás! – kiáltotta Ferrel, és mindenki rohant a helyére, Hugo pedig elengedte a karomat.

Billy-nek egy hangja nem volt, miután kihorgászták.”