Rajzok.
Régiek és újak, már elkészült és még íródó történteimhez. Nem vagyok egy Picasso, da Vinci meg főleg nem, és az árnyékolásról is körülbelül annyi fogalmam van, hogy nem árt tudni hozzá, honnan jön a fény. De próbálkozom. Gyérül, mert több mi...
Egy facebookos poszt hatására szállt meg az ihlet, úgyhogy ez egy hirtelen felindulásból elkövetett skicc vagy mi.
A poszt arról érdeklődött, hogy kinek akad képe a története(i) galád gaztevőiről, mikor még nem voltak olyan galádok. Nekem rögtön Daniel és Jeff Artful kattant be az Álomjáró és Névtelenből. Mert hogy ők bizony nem született kalózok, csak... igen, megvan a maguk története, ami a kalózos korábbi verzióban szerepelt is, de ebben az utolsóban kivágásra ítéltem, mert nagyon hosszú, nem a hősre koncentrál, nem viszi előre a cselekményt, és a benne található infók is irrelevánsak a történet szempontjából. De! Most megragadom a lehetőséget, és megosztom veletek ezt a kiollózott részletet, hátha azért páran kíváncsiak vagytok, hogy kallódtak el ennyire ezek az amúgy rendes családból származó kölykök.
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
A részlet eredetileg a crestmorimi pihenő alatt játszódott, ahol Jeff mesélte el a történetüket Levának egy éjjel, amikor egyikük sem tudott aludni, mert azon paráztak, hogy Jeff kislánya (Iza) nehogy lelógjon megint a kikötőbe tök egyedül.
„- Mi a francért kellett lelépnetek?
- Odelimből vagy Skiénából? - kérdezett vissza Jeff, majd mikor látta, hogy értetlenül bámulok, elvigyorodott, és leereszkedett a pálmafa tövébe.
- Mindkettő?
- Skiénából, mert elloptuk a flotta legújabb, egyedi építésű szkúnerjét... Odelimből meg egy rosszul sikerült játszma miatt.
- Milyen játszma?
- Kártya.
- Hm...
- Nem hiszed?
Jeff aggályos ráncai most egészen kisimultak. Csak a vidám szarkalábak hunyorogtak a szeme sarkában. Ha azt a játszmát nem is, ezt most egész biztosan élvezte.
- De... csak a részletek ismerete nélkül kicsit meredeken hangzik: tizennyolc éve nem jártatok a szülővárosotokban, mert rosszul sült el egy kártyaparti.
- Lehet jobb, ha az elejéről kezdem.
- Az sosem árt - mosolyodtam el én is.
- Hát jó... na... Dan... Daniel meg én... szóval, a szüleinknek közös fazekasműhelye volt. Apám és a néném korongoztak, anyám mázolta és díszítette, amit már kiégettek, Dan apja meg a vevőkről gondoskodott. A nővéreim többnyire az inasokkal dolgoztak együtt, kivéve Izabelt. Ő Dan apjának segített, amolyan titkárként. Szépen írt, ha a festés nem is ment neki jól. De mindegy is. A lényeg, hogy a műhely mellett ránk nem nagyon maradt idejük, de ezt nem is bántuk.
Dannek nincs testvére, és az apja nagyon keveset volt otthon, dajkát meg nem fogadott, mert hogy a néném meg anyám mellé minek. Csak hogy Dan már négyévesen is unta a műhelyet, és állandóan elcsavargott. Mindig engem küldtek utána... aztán persze én sem siettem vissza. Már azelőtt ismertük az összes környékbeli gyereket, mielőtt bedugtak volna minket az iskolapadba. Aztán onnan is mindig meglógtunk valahogy, bár nem magunktól.
