Rajzoskodásaim

Etienne Alota-Garan

Sziasztok! Etienne-t hoztam nektek mára, a Tolvajok! másik főhősét. A szerencsétlen nemes fiút, akinek meg kellett volna halnia a szüleivel együtt. Ha így történt volna, az én mesém is rövidebb lett volna, de mivel Etienne túlélte a merényletet, és csatlakozott Kódorgó kis csapatához, igencsak megnehezítette nagybátyja és még jó pár ember hétköznapjait.

A poén, hogy ez a rajz eredetileg Kódorgó akart lenni, csak közben kicsit sem sikerült kódorgósra. Mákomra nem kellett kukáznom, mert ha Kódorgót nem is, azt a „bolond bonilt" elcsíptem a vonalak között.

És ha már vonalak... Próbálom csak vázlatként használni a rajzokat, és inkább digitális ecsetvonásokkal kontúrt adni a képeknek, de ahhhh... nagyon kis kontár vagyok még ebben.
Úgyhogy kezdetnek most csutkára radíroztam photoshopban a rajzot, azt remélve, hogy így majd kevésbé hagyatkozok a tollal firkált árnyékokra és élekre.

Ilyen kedves kis pofi maradt így kiindulási pontnak 😂

Ám végül az összkép nem lett olyan rossz.

Szerintetek hasonlít, vagy ti máshogy képzelitek a srácot?

A kérdés azért is izgalmas, mert Etienne változik a legtöbbet a Tolvajok! cselekménye alatt. Büszke nemesből elveszett kisfiúvá, kétbalkezes tolvajjá, majd ügyes, de túlságosan vajszívű harcossá, hősies lelkű, elszánt fiúból összetört, megváltást nem remélő suta kamasszá.

Gondoltam beszúrom ide a kedvenc Etienne/Málé jelenetem, de rá kellett jönnöm, hogy hardcore spoiler annak, aki még nem ért a regény végére. Így nagy duzzogva kerestem valami mást. Egy olyat, ami valószínűleg nem fog bekerülni az átírásba, úgyhogy legalább akkor most itt színesítem vele a világot:

„Kódorgó a csuklóját fogta meg, és határozottan maga felé fordította a vörös, hólyagos tenyeret, mire Etienne válla megfeszült. Kevésbé lett volna kényelmetlen a póz, ha egész testtel a tolvaj felé fordul, de nem akart beszélgetni. A csavargó ennek ellenére nem engedte el a kezét, és pár pillanat múlva érezte, hogy valami hideg kenőcs folyik a kézfejére. Erre önkéntelenül kapta fel a fejét. A kenőcs csípte a sebet, ő pedig szabadulni akart, de Kódorgó továbbra is szilárdan tartotta.

- Ragacsfű - magyarázta a vergődő bonilnak, aztán finoman a sebre fújt, hogy enyhítse a maró érzést. - Mindjárt jobb lesz - mondta két fújás között, Etienne pedig erőt vett magán, és abbahagyta a fészkelődést. Közben a fájdalom tényleg csitult. - Tartsd egyenesen, amíg bekötözöm!

Etienne nem ellenkezett, Kódorgó pedig a földre dobta a kövér, recés szélű levelet, amit eddig a kezében szorongatott, és felemelt az ágyról egy keskeny vászondarabot, majd pár gyors mozdulattal a bonil sérült keze köré csavarta.

- Hajnalig hagyd rajta! Reggel, mielőtt elindulok, átkötözöm, de napközben már egyedül kell megcsinálnod. Ragacsfű nő itt a gang alatt. Frissen vágva a legjobb.

- Köszönöm - nyögte Etienne nagy nehezen, aztán várt. Várt a szidalmakra, amiket kiérdemelt, de Kódorgó nem szólt többet, csak ült ott mellette, és az ajtót bámulta. - Pukkancs?

- Lent van. Labdázik a földszinti fiúkkal.

- És?

- És mi?

Etienne rendesen felült, és átkarolta a térdét.

- És gondolom, most jól lehordasz.

- Minek? - vont vállat Kódorgó. - Magadtól is tudod, hogy hülyeséget csináltál, és nem vagyok az anyád. Meg jól jönne a segítséged, de a fránya bonilbüszkeséged miatt biztosra veszem, hogy napokig rám se hederítenél, ha most megjegyezném, mekkora felfuvalkodott bolond vagy.

Etienne szemei egy pillanatra haragosan villantak, de aztán elnevette magát. Kódorgó sértése ezúttal igen finomra sikeredett.

- Ezt a Vezramanaban tanultad?

- Kavil mester szerint, még a legpöffeszkedőbb baromarcú bonillal is ildomos előzékeny hangnemet megütni.

- Kavil mester valószínűleg nagyon bölcs..."

Pici bónusznak pedig szeretném megsúgni, hogy keresgélem a verekedős Etienne/Málét is. De ezen van még mit finomítanom.