Instabil-Magyar

27. fejezet

- Hiányoznak a szüleid?

Harry hirtelen kérdése meglepett engem. Mellkasán pihentem, egy könyvvel kezeimben; csak Gemma polcán találtam, s olvastam, míg Harry csendben volt, s hajamat piszkálta, másik kezével pedig derekamat ölelte. Lefeküdtünk, amint az esőnek hangos kopogását meghallottuk a tetőn. Ördögi vihar volt egész éjjel. Az esőnek hangját megnyugtatónak találtam az alváshoz, de a mennydörgést már nem annyira.

- Természetesen hiányoznak a szüleim - mormogtam, s becsuktam a könyvet. - Miért kérdezed?

- Előfordult már, hogy gondoltál arra, hogy meg kellene látogatnod őket?

Vállam fölött Harryre néztem; szemei csukva voltak a pihenéshez megfelelően, míg ajkai kissé eltátva, hogy levegőt vegyen. Kimerültnek tűnt, amikor vacsora előtt hazaért, s csak isten tudja, hogy mit is csinált ma.

- Nem, még nem - motyogtam.

- Miért?

- Mert mondtak meg nekem dolgokat. Azt mondták, hogyha elmegyek, ne menjek vissza - torkom összeszorult, amikor is eszembe jutott, s éreztem, hogy Harry kezei szorosabbak lettek körülöttem. Ajkai súrolták arcomat, kedves gesztusként.

- Seggfejnek tűnnek - mormolta.

- Még nem hallottam róluk azóta - mondtam halkan. - Sohasem kerestek, hogy rendben vagyok-e, vagy, hogy élek-e még. Sohasem üzentek, vagy hívtak … ez olyan, mintha sohasem lettem volna részese a családnak. Abban az időben őszintén hittem, hogy egyek voltunk. Tudod, talán nem is gondolták komolyan.

- Nem tűnnek soknak, mint szülők - mormolta Harry. - Gyerekként kevés pénzzel az utcára dobtak? - gúnyolódott.

- Néha eltűnődöm, hogy hibáztam - motyogtam. - Néha eltűnődöm, hogy mi is lenne most, ha sohasem jöttem volna el. Valószínűleg saját lakásom lenne jól fizető munkával. Szüleim büszkék lennének rám.

Láttam magam előtt, ahogyan egyenruhában vagyok, akár mint egy ügyvéd, vagy esetleg orvos. Láttam magamat egy saját modern lakásban, egy baráttal, aki fontos volt számomra. Normális lenne férjhez menni, és a szüleim igazán büszkék lettek volna rám.

De ez már csak egy rég elveszett vágy.

- Azt hiszem, helyesen cselekedtél - suttogta Harry. - Azt tetted, amit csinálni szerettél volna, Claire. Úgy tűnik, hogy a szüleid irányítani szerették volna az életed: jó volt, hogy elhagytad a szülőföldedet, és saját életedet megkerested.

- Tényleg így gondolod? - megfordultam, hogy szembenézzek vele, miközben letettem a könyvet az asztalra az ágy mellé, hogy közelségemet semmi se válassza el Harrytől. Elvette ujjait hajamról, s teljesen körbeölelt.

Homlokunkat egymásnak támasztottuk, s elvesztem mély zöld szemiben.

- Tudom, hogy így van - válaszolt fojtott hangon, majd lepillantott ajkaimra. - Különben is, így kerültél Londonba. Ez határozottan jó.

Más szóval azt mondta, hogy ez vezetett el hozzá.

Túl “férfias” volt.

- Örülök, hogy Londonba mentem - suttogtam, s merészen ajkaimat felfelé nyomtam övéi ellen. Harry azonnal válaszolt: lábait felhúzta enyéim között, hogy széjjelebb tárja őket, miközben ajkait szilárdan enyéimre nyomta. Karjaimat körbefontam nyakán, enyhén karolva bőrét tarkóján.

Eső hangja távoli volt és megnyugtató: vagyis, amíg meg nem hallottam mennydörgésnek a hangját, s önkéntelenül merevedtem meg Harry alatt.