Instabil-Magyar

3.fejezet

- Feküdj az ágyra.

- H-Harry, nem értek semmit. Hogy lehet, hogy élsz? Azt hittem, hogy…

Harry fülsüketítő zajjal csukta be az ajtót, gyakorlatilag becsapta, és éreztem, ahogy keze fájdalmasan körbefonja a törékeny nyakamat. Ajkát a nyakam hajlatához nyomta. A szavak a torkomban akadtak, és a lélegzetem is szaggatottá vált, mikor hosszú ujjaival kissé nagyobb nyomást mért a testem legkritikusabb pontjára.

- Csak tizennégy nap telt el, és máris úgy tűnik, hogy elfelejtetted, ki a kibaszott főnök.

Hangja halk suttogás volt, mégis haláli bizsergés futott végig egész testemen. Hallottam lágy lélegzetvételét mögöttem, és éreztem forró leheletét a nyakamon, ahogy a rövid hajamat elsöpörte, hogy jobban hozzáférhessen.

- Most pedig légy jó kislány, és feküdj az ágyra.

Kezei elengedték a nyakamat, és remegve felmásztam az ágyra, úgy döntve, hogy a hasamra fogok feküdni. Ziháltam, és félelem töltötte el az elmém, teljesen bekerítve azt. A félelem vicces egy érzés; mikor tiszta, nyers félelemről van szó, akkor az egész tested ledermed és a gondolataid kergetik egymást. Hirtelen nem tudsz koncentrálni a kis dolgokra; csak arra, ami éppen történik… ami veszélyezteti az életed.

Tizennégy napja, hogy ilyesmi félelmet tapasztaltam meg. Majdnem minden egyes nap eljutottam a félelemtől odáig, hogy nem éreztem semmit. Ezért voltam néha paranoiás.

- Nem akartalak elárulni – mondtam gyorsan, a hangom éles volt, könyörgő, bár tökéletesen tudtam, hogy Harry nem olyas valaki, aki megkönyörül másokon. Főleg, ha azok elárulták őt. – Megfenyegette Frant… megfenyegette, hogy levágja az ujjait. Ha csak engem fenyegetett volna meg, akkor nem mondtam volna el neki… esküszöm. Hallgatnod kell rám!Nem akartam ezt tenni. Nem volt más választásom!

- Nem akarom a kifogásaidat hallani – szakított félbe azonnal Harry szigorú hangja, és megremegtem, mikor éreztem, hogy keze a bokámnál köröz. – Ami azt illeti, nem akarom hallani a hangodat egyáltalán. Megértetted?

- Nem, nem, nem. – Egyből harcoltam ellene, kirúgtam a lábam és megpróbáltam elmászni tőle bepánikolva egy szempillantás alatt. Fogalmam se volt arról, hogy mit tervez, de tudtam, hogy nem lesz jó, mivel iszonyú mérges volt rám. Valójában, közel álltam a síráshoz, mikor Harry fogása a bokám körül szorosabb lett, és magához húzott, széttárva a lábaimat. – Nem akartam ezt tenni! Miért nem hallgatsz rám?

- Mit mondtam kurvára az előbb? – ordította Harry, higgadtsága lassanként elszállt. – Nem azt mondtam, hogy fogd be a szád?

- Én…

- Vedd le a nadrágod.

Felhagytam a tiltakozással, és a vállam fölött Harryre pillantottam, aki várakozóan nézett rám zöld szemeivel. – Mi? Miért?

- Kibaszottul elegem van a szarakodásodból – dühöngött Harry, és benyúlt a zsebébe. Az arcom láthatóan elfehéredett, mikor megláttam, hogy elővett egy zsebkést, és az éles végét egy csuklómozdulattal kirántotta. A kicsi, de mégis halálos kés hegye megcsillant a SZOBA fényében, és úgy éreztem, hogy a szívem megáll.

- Ne! – Újból megpróbáltam arrébb mászni, de Harry megragadta a bokámat és lefogott. Egyhelyben kapálóztam, vergődtem, mint hal a vízben, tiltakozva kiabáltam, és könyörögtem, hogy ne bántson. Tudtam, hogy mire képes azzal a késsel, és már a gondolata is megrémített.

- Vedd le a kibaszott nadrágodat, vagy apró darabokra fogom vágni – parancsolta Harry élesen, olyan lazán tartva a kést a kezében, mintha az egy toll lenne vagy valami más.