Instabil-Magyar

1.fejezet

A furgon gyanúsnak tűnt.

Ezt azonnal észrevettem, ahogy lesétáltam az friss, hullámos járdán: a vastag repedések és ékek között, amik az idő alatt keletkeztek. A fák, amik a járdát keretezték nagyok és tekintélyesek voltak, a dús lombok megakadályozták, hogy beszűrődjenek a nap sugarai, melyek a felhők mögül bukkantak elő. Az ég folyamatosan szürkült, miközben egy kisebb vihar közeledett, ami az oka volt annak, hogy minél hamarabb haza kelljen érnem.

És ott volt az a fehér furgon, ami lassan haladt. Csak egy kicsit volt gyorsabb annál, mint amilyen gyorsan én haladtam. Nem tudom, hogy csak én és a sajátos elmém volt-e, ami észrevette a gyanús sebességet. Egy sms közepén voltam a barátomnak, Francine-nek, hogy tudjon a sikertelen állásinterjúmról. Próbáltam munkát szerezni pincérnőként egy étteremben, azt gondoltam tökéletes lenne számomra, mivel ez egy olasz és amerikai étterem volt - és mivel én amerikai vagyok azt hittem ez a munka remek lenne nekem.

De egy nap próbálkozás után már kirúgtak.

Ki gondolta volna, hogy egy pincérnői munka nehéz lenne?

Úgy döntöttem, hogy mégsem küldöm el az üzenetet; majd megmondom Fran-nek személyesen, ha visszaérek a lakásba. rettenetesen éreztem magam, mert én voltam az egyetlen hármunk közül, akinek még nem volt munkája. Perrie a Couch Housbe-ban egy hagyományos étteremben dolgozott, ami nagyon jól fizetett, Fran pedig szobalány volt egy szállodában és mivel többnyire reggel dolgozott vacsora időre már bőven végzett. És itt voltam én, az egyetlen lány a lakásból, aki még nem tudott állást szerezni. persze volt még némi pénzem a költségekre, de tudtam, hogy tennem kell valamit.

Interjú után interjún voltam. Azonban ez volt az utolsó lehetőség, hogy munkát kapjak pincérnőként; nyilvánvaló volt, hogy nem arra születtem, hogy megjegyezzek egy csomó rendelést, és anélkül kivigyem a rendeléseket, hogy elejtsek vagy összetörjek valamit.

Megborzongtam, ha arra a katasztrófára gondoltam, ami ma történt.

A szemeim megint a furgonon állapodtak meg, ahogy eltettem telefonom. Furcsa érzést jelent meg a gyomromban, az ismerős érzés, a rettegés. Hiába éltem biztonságos környéken, közeli szomszédokkal, tudtam, hogy mi volt ott kint.

Első kézből tapasztaltam.

Ne gondolj rá, emlékeztettem magam, miközben gyorsítottam lépteimen.

Mindegy mit tettem, állandóan a furgont figyeltem. Volt egy srác néhány lépésnyire mögöttem. vastag fejhallgatót viselt; egyszerű srác volt egyszerű öltözékben, kezével a zsebében, lesütött szemmel. De előttem egy kislány, fényes, rózsaszín kerékpáron biciklizett; ez az a fajta bicikli volt, aminek a fogantyújáról szalagok lógtak. A fényes szőke haja ragyogott a napfényben, nekem még látható volt.

A furgon lassítani kezdett, és észrevettem, hogy lassan felé haladt. Azonnal a z egész testem megmerevedett az aggodalomtól, a legrosszabb jöhetett szóba.

És akkor megtörtént.

A kislány száját egy sikoly hagyta el, ahogy az egyik kerék meglazult és az egész bicikli oldalra csapódott. A kis teste elterült. A feje a fű felé hanyatlott a járda mellett. Nem vesztegettem az időt, futni kezdtem felé. különösen mikor megláttam, hogy a furgon fékez, a kerekek még kicsit csikorogtak is.

Nem.

Nehezen vettem a levegőt mire elértem a furgont, amiből két felnőtt férfi lépett ki. Nem, nem sötét maszkokat hordtak - sokkal inkább főiskolai ingnek tűnt, amit viseltek.De még mindig a kislány felé igyekeztem, aki próbálta a kis testéről leszedni a biciklijét.