Instabil-Magyar

26. fejezet

Harry szemszöge:

- Egyelőre nincs semmi nyomravezetőnk – tolta le orrára a napszemüvegét Ed, és ujjai közé véve tette le azt az asztalra. Élénkvörös haja kissé kócos volt, amiért annyira összetúrta. Elővette az összehajtogatott papírlapot, és kihúzott rajta pár ötletet, miközben a homlokát ráncolta.

- Nem James az – mormolta. -, és nem is Cameron… Épp ma reggel futottunk össze.

- Mi van Larsonnal? – kérdeztem.

Ed megrázta a fejét. – Spanyolországba költözött pár hete, és a lakása teljesen üres. – Egy sóhajtással leengedte a tollát a lapra. – Őszintén, fogalmam sincs, hol máshol kereshetnénk még.

- Biztos, kihagytunk valamit – mondtam. A nyomozás folyamán, valami felett átsiklottunk. Annak az embernek odakint kellett lennie.

- A rohadt életbe – sóhajtotta hangosan Ed, majd előhúzott egy doboz cigarettát, és megkínált eggyel. Nem vonakodtam, hogy elfogadjam. Egy kattanással tüzet csinált és meggyújtotta a csikkemet. A cigaretta nagyszerű stressz levezető volt… és a fenébe, mostanában állandóan stresszes vagyok. Ez az egész új banda nagyon a fejembe szállt, és láttam rajta, hogy Clairt is megviselte. Nem akartam, hogy lássa, ami a minap történt. Nem kellett volna látnia. Azok a fajta dolgok voltak, amit csak bizonyos emberek nézhetnének végig, nem ártatlan járókelők, ami történetesen egy egész tömeg volt aznap. Az újonnan megalakuló banda veszélyes volt, és kissé hasonlóan működött az előző bandámhoz, habár mégis más volt.

Először is, mi soha nem öltünk gyerekeket. Nem kellett. Sosem szórakoztunk az emberekkel pszichológiailag; csak azokkal végeztünk, akik keresztbe tettek nekünk, akik beleavatkoztak az üzletbe, vagy elárultak minket. Sosem kellett aggódnunk, hogy az emberek mesélnek rólunk a rendőrségen, egész egyszerűen, mert a rendőrség nagy része le volt fizetve.

És másodszor, sosem fejeztünk le senkit. Nem, az kibaszottul brutál lett volna – mint az állatok. A kések voltak a halál lassú módjai; magába foglalt egy kis pszichológiát is, és persze a kezünk is koszos lett a vértől. Ezért is kedvelem a fegyvereket jobban, mint a késeket, a mai napig. De a banda egyértelműen azt választotta, hogy az emberek lelkére hat – lefejeztek egy embert, egy tömeg előtt. És ha meg kellett „büntetnünk” valakit, becsaltuk őket a sikátorokba; nem csináltuk nyilvános helyen, mert sosem kellett figyelmeztetnünk senkit, mivel már mindenki félt tőlünk.

Hányingerkeltő volt, rémítő. Ezért nem akartam Clairt, hogy szemtanúja legyen, de megtörtént – nem ment el onnan, ahogy mondtam neki. Fejébe vettem, hogy „nem hagy el” engem, még ha tudok is vigyázni magamra. Clairben volt valami bujkáló, védelmező természet, és ezt már akkor is észrevettem, mikor Carlotta bejött a képbe. Elárult engem, hogy megmentse a barátját.

Claire természetében volt, hogy megvédjen engem.

De az én természetemben az volt, hogy megvédjem őt. Akkor mi a faszért nem csinálja szándékosan azt, amit mondok neki? Mert látom rajta, hogy lelkileg megrázta az, hogy szemtanúja lett a dolgoknak – alig aludt az éjjel. Mint mondtam, csak bizonyos embereknek szabad látnia. Nem mindenkinek. Főleg nem neki.

Claire elhivatottan állt az élethez. Még akkor is, mikor Zayn majdnem megfojtotta, lebeszélt arról, hogy megverjem őt. Tehát, biztos, hogy borzalmas volt, hogy szemtanúja lett, ahogy egy férfi kivégez egy nőt, mert például én úgy nőttem fel, hogy ezt láttam. És valahogy meg akartam előzni, hogy ő is lássa, de azt is tudtam, hogy a kíváncsi tekintete állandóan arra nézett.

A kocsi belsejét beterítette a cigaretta füstje, és hátradőltem az ülésemben, míg egy másik autó állt meg mellettem.

Az ember, aki ezt az autót vezeti, akár az irányítója is lehet az új bandának.