Instabil-Magyar

29.fejezet

Perrie?

Mit keres ő itt?

- Te csináltad ezt? - kérdezte Eleanor; hangja remegett, nyers érzelmes volt, hátra néztem, s a mindig barna, meleg szemi, hidegek és élettelenek voltak, s gyűlölködő pillantásokat vetett Perriere. - Te elárultál minket! Elárultad nekik, hogy hol is lakik Gemma, te kurva.

Még sohasem hallottam Eleanort ezelőtt ilyen dühösen beszélni. Valójában elég ijesztőnek hangzott, ahogyan összekötött kezeivel próbálkozott előre menni Perriehez. Ő kántálta újra, s újra visító hangon, hogy elárult bennünket. Nem tudtam hibáztatni.

- Nem árultalak el titeket! Nos, én nem akartam! - Perrie már zokogva távolodott el tőlünk. - Ő amiket csinált velem. Amint szabad lettem, elrabolt engem. Megkínzott, El. Nem volt más választásom, mint elmondani neki, hogy hol is lakik Gemma.

Nem éreztem dühöt Perrie iránt.

Mert egyszer én is ugyan ezt tettem, csak Harry iránt.

- Meg fognak halni - kiáltott Eleanor hangosan. - Louis, meg fog halni, és mindez miattadvan! - könyörtelenül sírt. Térdeit szorosan maga alá húzta.

Meg fognak halni.

Nem.

- Perrie, tenned kell valamit - mondtam kétségbeesetten, könnyeimmel küszködve. Ó, mennyire szerettem volna magzati pózban csatlakozni Elhez a padlón, de nem tehettem. Nem tudtam feladni.

- Én semmit sem tehetek - mondta gyorsan, hisztérikusan. - Ha bármit is teszek, bántani fognak. Fogalmad sincs, hogy min mentem keresztül.

És akkor láttam valóban az arcát. Arca sápadt volt, szemei alatt sötét árnyalatú volt bőre. Véraláfutásos volt bőre. Még sohasem láttam olyan véraláfutásos arcot, amelytől rosszul lettem volna. Nos, kissé hányingerem lett. Nem is akartam arra gondolni, hogy a teste többi része milyen lehet.

- Megtalál minket - sírt Perrie. - Ha mi megtesszük, ő tudni fogja, és megtalál, Claire. Őmindig megtalál.

Perrie hangosan zokogott Eleanorral együtt, s úgy éreztem, hogy szükségem volt arra, hogy befedjem fülem. Koncentrálnom kellett, de hogyan is lett volna az lehetséges, ha ők sírtak? Azonban kezeim még mindig a hátam mögött voltak összekötve, és fogalmam sem volt, hogyan is tudtam volna kiszabadítani őket. Visszafordultam tekintetemmel a nyitott ajtó felé.

Harry halott?

Nem, az lehetetlen, Harry nem halhat meg. Harry nem tud meghalni.

Ha ő …

Egyszer már halottnak hittem, nem tudnám újra végigcsinálni mindazt.

- Harry! - kiáltottam hangosan, még Eleanor és Perriet is túlszárnyaltam. A kétségbeesés erősen rásegített hangomra: ez volt az utolsó kísérletem. Feltérdeltem, miközben könnyek szántották végig arcomat újra, s ismételten kiabáltam. - Harry!

- Állj - mondta Perrie. - Nem hall téged. Semmi értelme.

De mit sem törődve vele, folytattam. Továbbra is szuggerálva néztem kifelé, azt remélve, hogy Harry monumentális alakja fut velünk szembe.

De nem jött senki, és nem tudtam megmondani, hogy mi is történik. És ez már kínzás volt.

Az elmém öntudatlanul lefestette Harryt, miközben kicsi késsel vágták le fejét, míg zöld szemei az élettelenségbe tartanak. Teste kezdett puhulni, ahogyan a földre zuhant, s verő szíve már nem volt észlelhető mellkasában.