Instabil-Magyar

17.fejezet

Eleanor szemszöge:
- Tökéletes - Zayn keserűen motyogott, nehéz mennydörgéssel, amely a fejünk felett gyülekezett, hangjával keveredett hirtelen a kínzó eső, amely a tetőt verdeste. Zayn-re néztem, aki az ajtó előtt állt, egy nehéz táskával kezeiben. Enyémét az asztalra tette elém, de amikor megfordultam, hogy megragadjam azt, láttam, ahogyan Louis megragadta azt. Igazságtalannak tartottam, hogy a sajátja mellett, az enyémet is vinnie kellett, de leintett engem, mielőtt bármit is szólhattam volna.
- Megvan - mormolta az orra alatt. Szemei feldúltnak tűntek, az egész arcán tisztán látszott a gondterheltség. Láttam Claire vérét karján, és tudtam, hogy szemeimet a borzalom árasztotta el. Természetesen nem bírtam ki, hogy ne pillantsak le arra a férfira, akit lelőttem .
Aki majdnem megölte Claire-t.
- Harry - Niall halkan húzta táskáját maga mögött. - El kell mennünk.
Én voltam felelős Claire táskájáért, hogy tele pakoljam, bár az összes cuccát, nem tudtam elpakolni, hiszen rengeteg volt neki. Ő volt a lakás örökös lakója.
- Majd én elintézem a testüket - mondta komoran Liam. - Itt nem maradhatunk. Biztosan valaki hallotta a lövéseket, és a rendőrség néhány perc múlva itt lehet.
De hova megyünk?
Sehova ...
Louis rám pillantott a válla fölött, mire azonnal megdermedtem. Tudtam, hogy mi is az az egyetlen hely, ahova mehetünk, de oda nem, nem mehettünk.
- Nem - mondtam azonnal. - Oda nem mehetünk.
- Gyerünk Eleanor - intett Louis, hogy induljak végre. Sötétkék szempárral meredt rám.
- Nem sétálhatunk csak oda .. - nem volt lehetőségem arra, hogy befejezzem a mondatot: ahelyett, éppen időben fordultam vissza, hogy láthassam Harry-t, ahogyan a halott ember fölé magasodott.
- Te szemétláda - vicsorgott Harry, kezében pisztoly pihent, amelyet a férfi véres arcához nyomott. - Rohadék.
- Harry, nem! - Louis kiáltotta el magát, mielőtt Harry elkezdte meghúzni a ravaszt, s több lövést is leadott. Gyorsan kaptam füleimhez, szemeimet nem tudtam levenni róla, csak a férfi arcát figyeltem, amint lefröcskölt a vér, s a bőrdarabjai. Úgy nézett ki, mintha egy narancsot összetört volna, csak éppen emberi arccal rendelkezett, s a fémes szag belengte a levegőt.
Liam hátulról megragadta Harry karjait, s a pisztolyt kivette kezei közül. Mostanra Harry már zihált, az egész testét már a friss vér borította, s szemmel, gyűlölködve meredt a holttestre.
- Gyerünk, haver - morgott Liam, miközben nadrágja hátuljába csúsztatta a lőfegyvert. - Takarodjunk a picsába, oké?
Remegtem, elszakítottam tekintetemet a testtől, s Niall-re pillantottam, aki Claire mellett guggolt, hogy felemelhesse.
- Kibaszottul, enged el - morgott halkan Harry, majd ő lépett oda, s lépett a lány mellé. Niall azonnal meghátrált, összepillantott Liam-el, aki csak vállat vont. - Én viszem őt.
Hangja azonnal meglágyult, ahogyan karjaiba emelte, s az érzelmek átsuhantak arcán, amikor lepillantott Claire-re. A legnagyobb gyengeséggel vette karjaiba Claire-t, és az arca egyből teljesen érzéketlen lett. Tipikus arcvonásai jelentek meg.
Rám nézett, s tudta, hogy láttam az érzelmek vonulatát az arcán, amikor is lepillantott a lányra.
Tudtam, hogy törődik vele. Vaknak kellene lennie annak, aki ezt nem veszi észre. Harry azt gondolta, hogy ő finom: azt gondolta, hogy senki más nem tudott arról, hogyan is érzett a vörös hajú lány iránt, akit a mellkasához szorított. De Louis tudta, ezelőtt is sokszor beszélt róla.
Louis képtelen volt elfogadni a tényt, hogy a legjobb haverja megváltozott, s végül beleszeretett Claire-be. Mindazonáltal, a Carlotta-ban történő dolgokkal, tudtam, hogy többé nem bízik már meg Claire-ben. Minden tekintetben elvesztette a bizalmát, hiszen elárulta őket, pedig mindenki tudja, hogy más lehetősége nem volt. De a fiúk elhatározottak voltak a hűséggel kapcsolatban: igen, ők keresztbe tettek sok embernek, de egymáshoz hűségesek maradtak. Olyan volt, mint egy rokonsági eskü, amely mindenki által elfogadott feltétel volt.
De még Louis is sajnálta Claire, amikor Harry dühös arcát látta. Nem tetszett neki, hogy a barátját idegesnek látja, tudva, hogy a düh alatt, seb és fájdalom volt, amik az áruláskor keletkeztek. Louis mérges volt Claire-re, amiért mélyen megsebezte Harry-t, még mindenekfölött sajnálta is őt.
Louis-t követtem, ahogyan kifelé tartott a lakásból. Tényleg nem szeretnék Gemma-hoz menni, de őszintén, hova is mehetnénk még? Borzalmasnak véltem, hiszen ott van Lottie, aki olyan fiatal és ártatlan, és itt voltunk mi, vérrel borítva, s kétségbeesetten.
Úgy vélem, hogy az egyetlen tényező, amely megerősített abban, hogy távoznunk kell, az az volt, hogy Louis-nak minél előbb meg kellett operálnia Claire-t.
Amihez persze egy tiszta környezet szükséges.
- Minden, amit tennem kell, hogy eltávolítom a golyót - mondta nekem Louis. - Nem fog meghalni. El, ne aggódj, oké? - szemeit magamon éreztem, ahogyan azt is, hogy könnyeim a felszínre törtek.
Megöltem egy embert.
A legjobb barátom, pedig eszméletlen, egy golyóval a lábában.
- Rossz ember vagyok? - fuldokoltam. Louis azonnal leejtette a táskákat, s karjaiba vont. Mindenki elhaladt előttünk, miközben lecsúsztunk a fal mentén, s arcomat Louis mellkasába temettem.
- Nem vagy rossz ember - mormolta lágyan. - Erős vagy Eleanor, te nagyon erős.
- D..de én megöltem.
- Meg akarta ölni Claire-t. Tudtam, hogy egy rossz lépés volt tőlünk, hogy beengedtük a lakásunkba - mosolygott le rám melegen. - Ne sírj, kicsim, rendben? Azt gondolom, hogy ez az egy rossz, amit tettél.
Felnevettem. Egyáltalán nem tartottam viccesnek, de máshogy nem tudtam reagálni.
- Valóban? - suttogtam.
- Mindenki azt hiszi, hogy gyenge vagy - válaszolta. - Azt hiszik nincs gerinced - elhallgattam amikor ezt mondta. - A pokolba is, de azt gondolod, hogy gyenge vagy, igaz? - hangja halk, és sürgető volt. Tudtam, hogy amint lehet, el kellett onnan mennünk, de még mindig megadta az idejét annak, hogy ezt elmondja nekem.
- Úgy vélem, hogy igen alázatos vagy magaddal - mondta, míg én csendesen egyet értettem vele, s megérintettem a sebhelyet, az arcomon. Ujjai megragadták az enyémét, s elhúzta onnan, majd kék szemeivel többször is végignézett a területen, majd szemeimre koncentráltak. - De te vagy az egyik legszebb, legártatlanabb lány, akivel valaha is találkoztam.
- Én vagyok? - boldog lettem a bókja miatt, s gyomromban melegséget éreztem.
Louis bólintott, s kezeibe vette ismételten a táskákat, míg ajkait büszke mosolyra húzta. - Te lennél. És ne felejtsd el. Most pedig induljunk, tűnjünk innen el a picsába - kezét felém nyújtotta, amit el is fogadtam, s kezemet alkarja köré fontam, ahogyan sietve vágtunk át az előszobán. Szerencsére rajtunk kívül senki sem volt a folyosón, csak az eső hangos hangja töltötte be a teret.
Louis felkuncogott, ahogyan lefelé haladtunk a lépcső: - Soha nem gondoltam volna, hogy tudnál lőni fegyverrel.
- Fogalmam sincs, hogyan sikerült - vallottam be, s letöröltem szabad kezemmel, enyhén nedves szemét. - Csak ... megtettem.
Louis nem válaszolt: közeledtük a szálloda hátsó bejáratához, és fényszórókat láttam, amelyek Claire, autójához tartoztak. Láttam, ahogyan az eső zuhogott.
- Mindig is utáltam itt lenni - mormogott, utalva a lakásokra. - Itt az ideje távoznunk, oké? - megálltunk az ajtónál, látva a többi fiú alakját az autóban. Mindig úgy éreztem, hogy szívesen megyek ki esőbe, de nem úgy, hogy elázzak.
A mennydörgés egy morgása keresztülszáguldott a levegőben, miközben úgy tűnt, hogy megremegnek a falak is. Louis-ba kapaszkodtam szorosabban egyből, akinek arcán már nem volt mosoly.
- Menjünk - mondta.
Ahogyan kitárta az ajtót, egyből megcsapott a hideg, nedves levegő. Louis átölelt, miközben vakon futott az autó irányában, miközben valaki kinyitotta nekem annak ajtaját. Bemásztam, s mellettem Zayn ült, majd Niall. Louis a vezetőülésre csúszott be, míg Harry mindig karjaiban tartotta az eszméletlen Claire-t. Az eső miatt nedves volt, s haja aranybarna. Harry egy kabátot, mint takarót terített rá.
Harry haja hasonlóan vizes volt, s hosszabbnak, még sötétebbnek látszott, miközben hanyagul az arcába lógtak a tincsek. Visszafordultam, hogy becsatoljam magam, s az eddig száraz ruháim, teljesen elázva tapadtak rám.
Gemma háza felé tartva, Louis mondta, hogy üzenjek neki, az érkezésem felől. Meg is tettem, s válaszolt, hogy az okát megtudja, ám arra már nem feleltem.
Nekem csak azt kell elmondanom, mikor is érünk oda.
Végre megérkeztünk, s Zayn és Niall ki is szálltak, majd Zayn a másikat is kinyitotta, Harry-nek. Én is kitártam az ajtót, s kiszálltam, majd táskámért nyúltam, de Louis egyből leintett, miszerint, majd az eső elállta után pakolunk.
Nem vitatkoztam.
Megóvtam a szemeimet a hideg esőtől, ez nem volt meleg, vagy finom eső, éppen ellenkezőleg. Érdes és fagyasztó volt.
Felsiettünk a tornácra, az eső elől, Louis pedig azonnal kopogott is. Pár másodperc, mindössze ennyi telt el, amikor is Harry öklével kezdte el verni az ajtót.
Kissé összerezzentem a hangra, és tudtam, hogy ezt az egész házba lehetett hallani.
Harry tovább verte az ajtót, míg Gemma ki nem nyitotta. Azonnal félretaszította, és beljebb igyekezett. Én is besétáltam, miközben hallottam Gem éles hangját, ahogyan feltette a kérdést, hogy mégis mi folyik itt.
- Van valahol egy üres helység? - kérdezte Louis, Gem kérdését figyelmen kívül hagyva. Szegény lánynak nedves volt még a haja a zuhanytól, míg arcán egy vékony keretes szemüveg volt, s értetlenül nézett. Azonban, amikor meglátta Louis karján a vért, és a Harry karjaiban lévő eszméletlen Claire-t, őszintén megrémült.
- Mi a fene folyik itt? - kiáltott fel Gemma, és egy hangos csattanás hallatszott a levegőben. Mind odanéztük, hogy láthassuk, Harry megütötte a konyhai asztalt, s a földön kötött ki minden edény, darabokban.
- Hé, hé .. - kiáltott fel Gemma. - Azok a jó tálaim voltak.
- Szükségem van arra, hogy mindenki felszívódjon - Louis mondta hangosan, bár hangja túlságosan nyugodt volt. - A zónából.
- Anyu? Mi történik? - Lotti lágy hangja jött az ajtó felől. Pizsamában, egy rózsazsín hálóingben volt, puha, barna haja, pedig kócos az alvástól. Pillantásom azonnal megenyhült, ahogyan láttam a félelmet szemeiben.
- Menj vissza a szobádba, édesem - sürgetően mondta neki Gemma.
- Fel kell szívódnunk - érzelemmentesen mondta Niall, s megragadta az alkarját. Zayn tekintete találkozott az enyémmel, mielőtt leguggoltam volna Lottie elé.
- Minden rendben - mondtam. - Megmutatod a szobád?
Lottie azonnal felderült a kérdésem hallatán, s megfogtam kis kezét, amikor is vezetni kezdett a megfelelő irányba. Kissé lehajoltam magassága miatt, mikor is meghallottam Gemma hangját, amint a szobában Niall-el és Zayn-el beszélt. Szörnyen éreztem magam, amiért belekevertem ebbe az egészbe.
Szerencsére, nem került rám vér. Ha ez megtörtént volna, fogalmam sincs mit is mondanék.
- Ez itt a szobám - Lottie mondta, egy csipetnyi büszkeséggel hangjában, ahogyan belépett az ajtón. Szobájában meleg volt, tiszta, fehér falak, s halvány fény világította meg a szobát. A kis ágya, a sarokban helyezkedett el, világossárga takaró fedte, míg a padlón pár babát pillantottam meg. Az ágya fölött, plüssállatok kaptak helyet a polcon, míg az ablak alatt egy könyvespolc volt, tele gyerekkönyvekkel. Szoba közepén egy virágos szőnyeg volt, ahova tovább is húzott, s leült. Leültem vele szemben, s kereszteztem lábaim.
- Miért ideges anyu? - Gemma felől érdeklődött, izgatottan.
- Ne foglalkozz vele - feleltem óvatosan. A csendben Gemma kiabálása hallatszott fel.
Minden olyan gyorsan történt.
Túl gyorsan.
Ez emlékeztetett engem arra, ami Carlotta dolog után történt, amikor nekünk annyira váratlanul el kellett hagynunk Londont. Egy percem volt, hogy megragadjam, s megtudjak fogni egy fotót és egy könyvet a családomról. Louis azt mondta nekem, hogy új ruhákért megyünk, és néhány perc múlva már ez új helyen voltunk, amelyet Cheshire-nek neveztek.
Louis csak vitatkozott, s vitatkozott Harry-vel, miszerint nem akarta, hogy megtaláljuk Claire-t.
De Harry szerette volna megtalálni.
A mentsége annyi volt, hogy az övé volt, s elárulta őket.
De tudtam, hogy Harry csak is megtalálni akarta őt.
- Megmutatod a babáidat? - vetettem fel az ötletet Lottie-nak, miközben kényszerítettem egy mosolyt az arcomra.
Zayn szemszöge:
Tiszteltem Harry-t.
De most?
Azt hiszem, hogy elvesztette a kibaszott agyát.
Kinyitottam a hátsó udvarra vezető ajtót, miután Liam megérkezett: akkora a női erő meghűlt, amikor is nyugodtabb kérdéseket tett fel, amikre Niall és Liam felelt neki. Louis bejött a szobába, és megmutatta, mi is volt Claire lábába, majd közölte, hogy pár óráig még eszméletlen marad, de hogy felépül.
Harry-t azonban sehol sem láttam.
De megtaláltam őt.
Az eső kissé már alább hagyott, csupán csöpögött. Szemerkélt, s az ég eddiginél is sötétebb volt, egy csillag sem látszott. Hangosan csuktam be magam után az ajtót, ezzel tudatva, hogy ott vagyok, és tudom, hol is van. A pázsit végében ült, a nagy tornác végén. Háttal volt nekem, így egy pillanatig csak bámultam őt.
Én csak ... nem tudtam megérteni, hogy mi a fene baja is van.
Harry volt a vezető. Láttam már sok nőt, akit megdugott. Mi a fasz volt annyira más Claire-ben? Láttam őt, szép volt, de semmi különleges. Olyan nőket láttam, akik sokkal szebbek voltak, és becsületesebbek, hogy őszinte legyek.
Csak nem értem.
Számomra ő okozta Harry bukását. Bárki, akinek van szeme, látta, hogy Harry volt a vezető. Claire-t véltem Harry gyengéjének. Harry mindig gyenge volt.
Mielőtt csatlakoztam a One Direction-hoz, erős drogokat használtam. Tökéletes mélypont volt az életemben. De, amikor Harry rám talált, visszataláltam önmagamhoz, ahogyan felnéztem vezetésére és erejére, és ez majdnem fertőző volt, mielőtt szellemileg, és testileg is erős lettem volna.
Szóval igen, megpróbáltam megölni Claire-t.
De bassza meg, megütött egy lámpával. Harry soha nem engedte, hogy a lányok visszabeszéljenek nekünk, de mióta Claire-el van, azóta tolerálja ezeket, s engedi, hogy egy kibaszott lámpával vágjon fejbe.
Némán ültem le a másik székre, figyelmen kívül hagyva, hogy enyhén nedves. Kifejezetlen arccal bámulta a gyepet.
- Nézd - kezdtem, s automatikusan kezdtem farzsebembe keresni a doboz cigarettát. Kihúztam, s elővettem egyet, miközben kivettem az öngyújtómat, majd rágyújtottam. Mélyen szívtam be a keserű füstöt, ezzel a frusztrációmon azonnal könnyítve. - Az kellene mondanom, hogy sajnálom, de nem fogom.
Nem hazudok Harry-nek, eddig még sohasem tettem.
Rám nézett, az arca még mindig érzelemmentes volt, és én újra kifújtam a füstöt, mielőtt újra megszólaltam volna.
Jobb oldalon az arcom még mindig duzzadt volt, tudom mi történt azon a napon, hiszen testem tele volt zúzódásokkal, de nem féltem.
- Én csak ezt nem értem - mondtam. - Sok nőd volt előtte, haver. Még is felbukkan ő a semmiből, és hirtelen úgy tűnik, mintha nem is ugyan az a személy lennél, mint előtte.
Harry elfordult tőlem, és felnevetett - Ezt te nem értheted.
- Nem, valóban igazad van. Én ezt kurvára nem értem - feleltem élesen, mire előrehajolt. - Amit nem értek, azaz, hogy miért is engedted, hogy megváltoztasson? Hm? Nem látod, hogy mit tesz veled? Megváltoztat .. - befejeztem, tudva, hogy Harry semmit sem reagál. Tényleg nem akartam vitát, nem akartam harcot, csupán beszélni.
Meg kellett értenem, hogy mi a fene történt.
- Úgy értem, nézd meg magad - folytattam. - Mi vagyunk a banda, Harry. Tudom, hogy hivatalosan már nem, de akkor is együtt kellene dolgoznunk, ugye? Akkor mi a fasz ez.. - hangom elcsuklott, nem egészen tudtam, hogy mi is az a szó, amit kerestem. Visszaestem a székbe, bokáimat kereszteztem, s meredtem magam elé. Hirtelen mennydörgés, és villámlás tűnt fel messze. A vihar elhagyta ezt a területet, és London felé tartott. Mi határon voltunk, így enyhe szél, és szemerkélő eső volt.
Amikor Harry még mindig hallgatott, és a gyepet bámulta, frusztrációt kezdtem érezni.
Ez volt az a rész, amikor ordítanék, és az elmém tetején lévő gondolataimat közölném vele.
Azok a dolgok, amelyek miatt Harry azonnal csattanna.
Egy kibaszott csapat voltunk.
De most?
Fogalmam sem volt.
Claire szemszöge:
- Lou - ébresztett fel.
Eleanor hangja volt az első, amelyet meghallottam. Felnyitottam szemeim, hogy megtaláljam őt. Ott ült előttem, miközben barna fonatát oldalra húzta lazán a válla felett. Amint belenézett szemeimbe, meleg mosolyra húzta ajkait.
- Hé, Claire - halkan beszélt. - Hogy érzed magad?
Nagyot nyeltem. Úgy éreztem, hogy a gyomrom felmordult.
- Undorítóan - feleltem rekedt hanggal.
El mögött megjelent Louis, hasonlóan meleg mosollyal. - Sajnálom, de ez a hatása a gyógyszernek, amit kaptál.
- Mióta vagyok így? - ittasnak éreztem magam, s a végtagjaim is nehezek voltak. Úgy éreztem, mintha egy évet átaludtam volna.
- Két napja - felelte El.
- Nos, többször is felébredtél, és gyógyszert kértél a fájdalmaid ellen - magyarázta Louis. Szemöldököm felvontam: nem emlékszem, hogy felébredtem volna - Nem kapsz többet, oké? Tudom, hogy fáj a combod.
Hangosan felszisszentem a fájdalomtól, amikor megmozdítottam a lábam. Lenéztem, és láttam a kötéseket, a rövidnadrágom alatt.
Első gondolatom az volt: Hol van Harry ?
Találkoztam El tekintetével, aki választ adott rá: - Zuhanyzik.
- Nagyon boldog lesz, hogy felébredtél - Louis megfordult, és elhagyta a szobát. Eleanor folyamatosan kérdéseket tett fel, hogy éhes vagyok e, majd közölte, hogyha bármire szükségem van, szóljak nyugodtan. Elmondta, hogy amíg aludtam, ő mosta meg a hajamat, és segített sok mindenben. Meghúztam a hajamat, amely a lapockámig ért.
- Hol vagyunk? - kérdeztem.
- Gemma házában.
Szemeim elkerekedtek, s eszembe jutott minden: a lövések, a harcok ... minden.
- Távoznunk kellett. Becsomagoltunk mindent - tájékoztatott El. - Ott nem maradhattunk, így mostantól itt vagyunk.
Nem segíthettem, s csalódottnak éreztem magam. Azt hittem Harry lesz itt, amikor felébredek.
- Felébredt? - megdermedtem, amikor meghallottam az ismerős rekedtes hangot, az ajtó előtt. A következő pillanatban kinyílt az ajtó, szívem kihagyott egy ütemet, s ajkamra egy életvidám mosoly húzódott.
Az egész testem felmelegedett.
Azonban az arca üres volt.
Nem mosolygott rám. Szemei teljesen élettelennek tűntek, érzéketlen, ahogyan sietősen végigmért.
- Hogy érzed magad? - kérdezte.
Nem hangzott törődőnek.
Üresnek tűnt.
Mosolyom eltűnt. - Oh. Hányingerem van.
- Ez a gyógyszer mellékhatása - mondta Louis, Harry mellől.
- Mondd Niall-nek, hogy hozzon neki valami ételt - mondta Harry Louis-nak, utolsó pillantást vetett rám, megfordult, és távozott.
...
...
Mi a fene történt?
Zavarosan néztem El-re, aki a kezét bámulta.
- Annyira aggódom - mondta. - Valami történt ... annyira csendes. Nem beszél, Claire. Fogalmam sincs, hogy mi van vele, tényleg - tudtam, hogy valóban nem tudja a választ.
Mi történt?
Dühös volt rám?
Nem értettem. Mielőtt elvesztettem az eszméletem láttam Harry-t, sírni. Nem, azok nem hamis könnyek voltak. Azt mondta, hogy maradjak vele, hogy ne hagyjam el, azt, hogy szüksége van rám.
Tehát, mi a fene volt ez?
Még csak nem is tűnt boldognak, hogy élek.
Haragosnak éreztem magam, s közben összeszorított állkapoccsal tettem le lábaimat a padlóra. Eleanor azonnal megpróbált rávenni, hogy feküdjek vissza, de egyszerűen eltaszítottam magamtól, összerezzentem, amikor ráálltam a rossz lábamra. Fájdalom vakító volt, de nem akartam tudomást venni róla.
Beszélnem kellett Harry-vel.
- Nem szabad járnod - mondta gyorsan. - Claire, maradj itt. Hova mész?
- Minden rendben lesz - határozottan válaszoltam. - Meg kell tennem.
Azonnal az ajtó felé indultam. Minden lépésnél könnyek szúrták szemeim, ahogyan a fájdalom belém nyilallt. Már felfogtam, minek is kértem újabb adag gyógyszert, hogy üssenek ki. Fájt, mint a pokol. Úgy éreztem, mintha tíz tövis lenne bennem, egy helyen.
Eleanor feladta, én pedig kibicegtem a folyosóra, s megragadtam a falat, hogy egyensúlyban tartson. Próbáltam annyi súlyt tenni a lábamra amennyit csak elbírt, egy gyenge fájdalmat.
Hallottam hangjukat a földszintről, és a fájdalom csak felerősödött, amikor elindultam lefelé.
Először Niall-t pillantottam meg, aki a kanapén ült, utána Gemma-t, egy laptoppal az ölében. Láttam laza alakját Harry-nek a távolban. Niall felnézett, s hangja megtörte a beszélgetést.
- Harry - mondta bizonytalanul, nem tudta, mit is tegyen.
Karommal segítettem a járásban, s a fájdalom legyőzésében. Harry nehéz léptekkel állt meg előttem, amikor meglátott.
- Mi a fasznak keltél fel az ágyból?
Hangja éles, és hangos volt. Általában összerezzentem tőle, de most álltam, s mély lélegzetet vettem, és egyenesen szemeibe néztem.
- Mi volt ez? - kérdeztem.
- Mi volt ez? - kérdezett vissza.
Megragadtam a combom, a fájdalom csillapításának reményében. Ahogyan ezt Harry meglátta, arca még dühösebbé kezdett válni.
- Tudod, hogy mit gondolok .. - kezdtem bele.
- Az ágyban kellett volna maradnod - mondta halkan, hangja kísértetiesen nyugodt volt.
- Nem érdekel, beszélnem kellett veled.
- Nem sétálhatsz csak úgy a lábadon, Claire - vágott vissza hangosan, egy morgással, majd megnyalta ajkait. Az egyik frusztrált cselekvése, megtanultam már.
- Mi van veled? - kérdeztem. A fejem szédült.
- Ez kibaszott nevetséges - jelentette ki, és mielőtt észbe kaptam volna, egyszerűen széles vállára dobott, és visszavitt a lépcsőn. Nem zavart, hogy markában vagyok: ott hevertem, mint egy rongybaba, a combom pedig sajgott, ahogyan a válla megnyomta.
Eleanor a folyosón volt, s minket figyelt, ahogyan Harry elhaladt mellette, és az ágyra fektetett. Fölöttem állt, és ujjával rám mutatott.
- Ne merd elhagyni az ágyat - mondta lassan.
- Harry, beszélnem kell veled - előrehajoltam, hogy fel tudjak ülni. Ellenem nyomta kezeit, hogy dőljek vissza a hátamra, küzdöttem ellene, de a fogcsikorgató fájdalom újra rám talált.
Az isten verje meg .... a lábam
- Kérlek, Harry - nyöszörögtem kissé, míg a látásom homályosodott. - Tudsz adni, bármilyen fájdalomcsillapítót?
Szemeiben a felismerés csillant meg, s oldalra nyúlt, hogy egyik kezével egy pohár vizet, míg a másikkal egy pirulát nyújtson felém nemsokkal.
- Fogd ezt - mondta egyszerűen, és a pirulát a kezembe helyezte. A mellkasom összeszorult: reméltem, hogy Harry azt mondja nekem, hogy milyen csodálatos is, hogy élek, még is csak üres tekintettel bámult rám.
Normális esetben nem zavart.
Az egyetlen ok, amiért zavart, mert emlékeztetett arra a pillanatra, amikor először találkoztunk.
Minden bizonnyal ez egyáltalán nem volt jó jel.
Nagyot kortyoltam a vízből, a tabletta pedig lecsúszott, majd Harry felé nyújtottam a poharat. Hátradőltem a párnámra, halántékomat megdörzsöltem, s a hatást azonnal érezni is kezdtem.
- Harry .. - motyogtam kábán. - Furcsán érzem magam.
Felnéztem rá, s a felismerés azonnal elért. Ugyan az a gyógyszer, amivel kiütöttek korábban is.
Hazudott nekem.
Éreztem, ahogyan minden idegszálam ellazult, a szívem pedig megnyugodott, s egy csiga tempóját kezdett el diktálni. Szemhéjaim hirtelen nagyon nehezek lettek, és az utolsó amit láttam, hogy Harry zöld szemeivel néz rám, amelyek kifejezéstelenek voltak.
És ez ijesztett meg a legjobban.