Instabil-Magyar

25.fejezet

- Azt hiszem, az a kalap nagyon is jól állna rajtad.
Szorosan préseltem össze ajkaimat, hogy a nevetésemet visszafojtsam, ahogyan a cowboy kalap a feje tetején lenyomta a göndör fürtjeit. Csak bámult rám, nem éppen szórakozottan, míg tekintetével leintett engem.
- Mindazonáltal, úgy tűnik, hogy illik hozzád - leemeltem fejéről a kalapot, és helyette egy gengszteresebb kinézetű sapkát tettem rá, amelyet bandatagok viseltek mindennapjaikban. Tiszta fekete volt, kissé kicsi Harry fejére, ám akadozva elmosolyodtam, amikor is az iróniáját éreztem az egésznek.
Harry egyszer egy valódi bandának vezetője volt.
- Azt hiszem, hogy a cowboy kalap sokkal jobb - motyogtam, humorom elillant, amikor is Harry leemelte fejéről a sapkát.
- Nem valami filmet kellene keresned? - kérdezte szárazon, egyáltalán nem értékelve humorom. Sóhajtottam, mire megragadta kezem, s a bolt hátsó részébe húzott. Egy vegyes boltba voltunk, ahova ténylegesen Harry vitt el engem. Jutalomvadászként indultam filmet keresni, hogy este tudjunk nézni valamit: nagyon is felüdülés volt kijönni, s normális emberi közegben jelen lenni. Újra normálisnak éreztem magam.
Harry csak megállna, s emlékeztetne engem.
Ő annyira idegesnek tűnt, miközben szemeivel folyamatosan éberen figyelt, aminek okát nem tudtam. Az a pillantása egy cseppet sem volt mókás, nem tetszett, mert tudtam, hogy az új banda miatt aggódott.
De őszintén, valaha is el fog múlni?
Harry mindig ilyen felügyelő lesz, amikor csak egy boltba belépünk?
Sohasem engedett ki látóköréből. Én beszéltem rá arra, hogy parkoljon le, és sétálhassunk a bevásárlónegyedek között: lámpák az utcák között szépek voltak, az emberek padokon ültek, a táj pedig kifogástalanvolt. Tényleg tökéletes volt, és sajnáltam, hogy nem tudtam kellőképpen élvezni, mert Harry folyamatosan azt mondogatta, hogy igyekezzünk.
Megálltam, hogy átlapozhassam a plakátokat, amelyeken általam nem ismert angol bandák voltak. Harry mellettem maradt, s vállam fölött nézte ő is a plakátokat.
Előre nyúlt, s hirtelen becsukta őket, amikor is félig meztelen nők jelentek meg, majd motyogni kezdett. - Ideje továbbmenni.
Háta mögött rángatott maga után a bolt sarkába. Nem voltak túlságosan sokan, csupán egy nevetgélő fiatal lányt láttam, s két férfit, akik az órákat vizsgálgatták.
A tárgyak itt egyáltalán nem voltak drágák, sőt olcsók, amiknek nagyon is örültem.
- Nem látok semmilyen dvd-t itt - motyogtam, miközben megálltam, hogy felvegyek egy műanyag karkötőt.
- Szeretnéd? - kérdezte Harry.
- Nem, csak megnéztem - kíváncsi voltam, így pántokat a csuklóm köré tettem. Tökéletesen lógott kissé, mély fekete, ezüstös díszek himbálóztak oldalán.
- Jól áll - wow, ez volt Harrynek az egyetlen pozitív mondata egész délelőtt alatt.
- Köszönöm - tettem vissza, de Harry magához vette, hogy szemeivel megvizsgálja azt.
- Biztos, hogy nem akarod?
Tudtam, hogy Harry még mindig gazdag volt, bár sohasem mondtad volna róla, ha csak ránézel a fekete ingére, és dzsekijére, ma különösen sötéten öltözött fel Harry. Széles körben alkalmazza a sötét színeket. De egyébként is Harrynek annyira sok öröksége volt, nagyon sok, tudom.
- Nagyon szép - feleltem egy vállrándítással. - De nem szeretném.
Harry visszatette motyogva: - Miért nem tudod egyszerűen eldönteni? Vagy tetszik, vagy nem.
- Nem mindegy, hogy imádom, vagy pedig szeretem. Van egy kis különbség.
Megragadtam Harry kezét, s elindultunk a bolt elülső részéhez. - Ha tetszett a karkötő - szólalt meg Harry. - Akkor miért nem tudtad csak egyszerűen megvenni?
- Mert nem szeretem.
Ránéztem a vállam felett, elmosolyodtam, mire továbbra is értetlenül nézett, de tovább nem firtatta a dolgot.
Hamar átsétáltunk az üzleten: semmin sem akadt meg tekintetem, így Harryt a kijárathoz vezettem. Éppen akkor léptünk ki, amikor egy biciklis haladt el, majdnem elgázolva engemet.
Meglepődöttnek éreztem magam, de hallottam, ahogyan a hátam mögött Harry szitkozódni kezdett.
- Miért nem figyelsz kibaszottul arra, hogy hol is mész? - vicsorgott, miközben nekem jött, ahogyan követte tekintetével a biciklist. Finoman megfogtam kezét, egymásba fontam ujjainkat, s halkan azt súgtam neki, hogy nyugodjon meg. Arca feszült volt, ám ahogyan elindultunk, lassan nyugodtabbá változott, annak ellenére, hogy még mindig árgus szemekkel nézett.
Elhaladtunk egy üzlet előtt, amely úgy nézett ki mint egy menyasszonnyi bolt, ám ékszerüzlet volt. Nem haboztam magam után behúzni, mire morogva felelt, amikor is az ajtót nyitottam. Egy idős bácsi ült a pult mögött, vastag keretes szemüveget viselt, s meleg mosollyal üdvözölt minket.
Nem hazudok, ha azt mondom, hogy minden túl drágának nézett ki. De a lány attól megnézheti még, igaz?
- Nézd ezeket - csodáltam csendben, óvatosan felvettem a nyakláncot, amely végén egy kereszt volt. Tanulmányoztam a kidolgozott apró részleteket, mielőtt visszatettem volna. Harry nézte a túloldalon lévő gyűrűket. Soha nem voltam a gyűrűs fajta lány, inkább a fülbevalós.
De ez eszembe jutotta, amikor is megkaptam az első munkám Londonban. Mindig is ékszerüzletben szerettem volna dolgozni. Valóban, hiszen az ékszerek gyönyörűek voltak, bár nem az a fajta lány voltam, aki viselt volna valaha is ilyeneket. Én egyszerű voltam: Soha nem vágytam arra, hogy valami elsöprő legyen nyakamban. Egy egyszerű nyaklánc kereszttel számomra elég volna.
Az a munka volt az egyetlen, amelyet fenntartottam. Ez volt az egyetlen, amelyre testileg rátermett voltam, és ez kissé szomorúvá tett engem. Tényleg hiányzott, hogy ott dolgozzam.
- Harry - megszorítottam a kezét. - Nézd meg ezt a nyakláncot.
Egy ezüst nyaklánc volt, egy kulcs medállal a végén. Nekem mindig is volt a kulcsok felé egyfajta elragadtatásom, bár egy nyaklánccal sohasem birtokoltam még kulcsot. Közelebbről is megfigyeltem a medált, a tanultak alapján. Gyönyörű volt, még is egyszerű. Csak az én fajta nyakláncom.
Kíváncsian néztem meg az árcímkét, amelyen 30£ volt, ami Amerikában 50$. Vissza akartam rakni, amikor Harry megfogta csuklómat.
- Nem veszed meg? - kérdezte.
- Nem, ez itt 50$ - gyorsan korrigáltam magam. - Úgy értem, hogy 30£.
- Na és? Van pénzem - megragadta a nyakláncot, finoman markába zárta. - Tudom, hogy nagyon tetszik.
Én szerettem volna egy nyakláncot, de nem tudtam, hogy az árát megéri-e. Csinos volt meg minden.
- Nincs vita - Harry döntötte el határozottan, s a pult felé fordult. - Megvesszük.
Megtettük az utat a pultig, s az idős bácsi csillogó szemekkel nézett, amikor meglátta a nyakláncot a kezünkbe.
- Te a zárak rajongója vagy? - nézett egyenesen rám.
Mosolyogtam. - Az vagyok. Mellesleg csodás üzlete van.
- Köszönöm - mosolygott továbbra is. - Észrevettem, hogy van kis amerikai akcentusod.
- Tudom. Amerikából jöttem - válaszoltam, miközben észrevettem, ahogyan Harry az ablakon bámult kifelé.
- Látogatóba jöttél Britanniába, vagy hosszabb időre maradsz? - kérdezte, miközben átnyújtotta Harrynek az ékszert.
- Maradok - mondtam, kis tétovázás nélkül. A férfi Harrynek adta a táskát. - Igazából Londonban éltem, és egy ékszerüzletben dolgoztam.
- Ó, valóban? - leült a székre, kezeit hasára helyezte. - Tudod jól jönne egy kis segítség itt.
Ó, istenem, most munkát ajánl?
Éppen szerettem mondani, hogy szívesen dolgoznék ott, amikor is Harry közbeszólt: - Nem fog itt dolgozni.
Férfi kicsit zavartnak tűnt, s motyogni kezdett. - Rendben, nem szeretnék erőszakos lenni.
Dühösen meredtem Harryre, majd bocsánatkérően a férfire. - Kérem, ne is figyeljen rá, nagyon is szeretnék itt dolgozni - nem törődtem azzal, ahogyan Harry megszorította kezemet. - Esetleg alá kell írnom papírokat, vagy valamilyen interjú?
Mostanra Harry szorítása sokkal erősebb lett, miután csattant is. - Elmegyünk - megrántotta kezével a táskát, s kifelé kezdett vezetni. Amint kiértünk, erőteljesen rántottam el a kezem, mire homlok ráncolva nézett rám.
- Harry, mi a fene volt ez? Munkát kaptam!
- Nem tudod ki azaz ember - lassan, nyugodtan mondta. - Amennyire ismerjük, lehet akár egy pszichopata.
- Ez most komoly? - valóban komolyan gondolja? - Elég idős ahhoz, hogy a nagyapám lehessen, nem hinném, hogy pszichopata lenne.
- Úgy tűnt, hogy túl kedves - mormogta, összevont szemöldökkel. - Túlságosan kedves.
- Vannak, akik csak kedvesek - csattantam. - Nincs semmi baj, és nem is gyanús, ha csak kedves vagy az emberekkel. És, ha megbocsájtasz, vissza kell mennem, hogy aláírjak pár papírt.
És persze, Harry megragadta csuklómat, amellyel szembefordított magával. - Nem engedheted meg magadnak, hogy dolgozz most, Claire.
- Miért?
- Ez túl veszélyes - Harry fölém tornyosult, hangja elnémult, s szemeivel meredt enyéimbe.
Az arcomon látszódtak az információknak nyomai. Oké, a gondolat, hogy egy üzletben dolgozzam, amely nem biztonságos, mégsem tűnt oly vonzónak, most a banda miatt. Sóhajtottam. - Meddig fog ez tartani?
Harry arca, enyémet látva meglágyult. - Csak amíg meg nem találjuk a vezetőt, s állítjuk meg őket. De addig is, nem hagyod el a házat nélkülem. Túl veszélyes.
Néha azon tűnődtem, hogy Harry néha túlságosan paranoiás. Talán ...
Az emberek lihegő hangja csapta meg fülemet, míg Harry a hátam mögé pillantott, s arca drasztikusan megváltozott.
És akkor meghallottam egy fegyverlövést.
Szent szar.
- Maradj mögöttem - mondta Harry az orra alatt, de arra esélyem sem volt mozogni, mire ő már a háta mögé taszított. Körülnéztem, hogy felmérjem a helyzetet, az emberek már nem sétálgattak.
Mi folyik itt?
- Harry? - kérdeztem halkan. - Mi történik?
- Csak maradj nyugodt, és maradj mögöttem - mondta a válla fölött, miközben lépett. Visszatartottam a lélegzetemet, ahogyan a másik oldalra pillantottam, s láttam közeledni az alakokat. Férfiaknak tűntek, fekete ruhákban, arcukon pedig maszkot viseltek. Tudod, mint a vadnyugati filmekben a tolvajok, amikor elfedték szájukat. Mint a fejpántok ... hűha, miért teszem én ezt ennyire nehézzé?
Egy másik fegyverlövés dördült sokkal közelebb, s hallottam egy nő távoli sikolyát. Egyész testem megdermedt a szőrnyű hang hallatára.
Utáltam a fegyvernek hangját.
- Menj be a boltba, Claire - Harry mondta halkan, de nem nézett rám.
- Mi van?
- Menj be az üzletbe.
Torkomban gombóc nőtt, ajkaim megnedvesítettem, idegesen pillantottam az ékszerbolt irányába. De nem mozdultam meg.
- Nem - feleltem.
- Claire, esküszöm, ha nem teszed kibaszottul, amit mondok ...
- Nem érdekel Harry, nem foglak csak így itt hagyni.
- Azt akarom, hogy mindenki figyeljen rám - hangosan visszhangzott az utcában, mire mind a ketten elnémultunk. Mindenki úgy tűnt, hogy hátborzongatóan csendessé vált. Lassan lestem ki Harry teste mögül, látva a három álló alakot az utcán.
Láttam drága fegyvereiket, amelyből azonnal rájöttem, hogy ők az új banda.
Hol volt a rendőrség?
- Ez egy figyelmeztetés - folytatta a férfi. Gyorsan beszélt, hidegen és szívtelenül. És akkor láttam két alakot térdelni, és láttam, hogy az egyik álló alak egy középkorú férfi volt szalaggal, amelyek segítségével hátuk mögött kezüket kötötte össze.
Hunyorogva szemeimmel láttam, hogy az emberek, akik térdeltek, az egyik egy nő, míg a másik egy fiatal fiú volt.
Istenem.
- Nem - motyogtam, s előre haladtam, míg Harry csuklómnál fogva vissza nem rántott, hogy megállítson.
Még csak meg sem szólalt, de tudtam, hogy ez egy figyelmeztetés volt.
Maradjak nyugodt.
Maradjak láthatatlan.
- Kerüljétek el az üzletünket - folytatta a férfi. - Sohase tegyetek keresztbe.
Megparancsolt egy embernek valamit, aki előre lépett, az egész arcom sápadt lett, ahogyan elkezdte a nő fejét levágni.
Oh, Istenem.
Úgy tartotta a karjában, mintha csak egy állat lenne, miközben felvágta a nyakát egy olyan késsel, amely halálosan élesnek tűnt és kicsinek. Még csak nem is tiltakozott a lány, valószínűleg azért, mert már nem tudott.
Légzésem egyenletlen volt, az elém táruló látvány hátborzongató volt, még sem tudtam elszakítani róluk tekintetem. A férfi lefejezte a nőt, aki nem is tiltakozott, hiszen nem tudott a megkötözött keze, és a bekötözött szája miatt. Férfi állt, megragadta a nő haját, ahogyan megvágta, míg valaki felzokogott.
Könyörgött a férfi, hogy hagyja abba, és bocsánatot kért, amiért szólt a rendőröknek.
De azaz ember csak állt fegyverrel a kezében, arra ügyelve, hogy senki se mozduljon.
A női test a földre érkezett halk puffanással, és nagyon reméltem, hogy már halott. Az ember a késsel együtt közönyösen ejtette a fejét, s be kellett fognom a számat, amikor elkezdett a fiú felé haladni.
Nem.
Nem.
Harry arca, mint egy maszk, de szorítása erős volt. Küzdöttem, hogy csendben maradjak, hogy semmit se csináljak, amikor is a férfi megragadta a fiú haját, arra kényszerítve, hogy az ég felé emelje fejét.
- Nem! Hagyd békén, te átkozott szemét! - kiáltott fel egy férfi hirtelen, megtörve a feszült csendet. Elkezdett velük szembe menni, de mindössze néhány pillanatig, majd egy fegyver dördült el, a teste pedig a földre zuhant, s vértócsa keletkezett alatta.
A férfi már elkezdte vágni a fiú nyakát, s kényszerítettem magam, hogy máshova nézzek. Hallottam, ahogyan a férfi a feleségét és a fiút emlegette, csendben az egész fülsüketítő volt, már fájt tőle a fülem.
És akkor felzokogtam.
A látvány borzasztó volt, sohasem fogom elfelejteni. Örökké emlékezni fogok arra, ahogyan a férfi végignézte felesége testét a földre zuhanni, majd arra amikor a fiát minden lelkiismeret nélkül lelőtték.
Puffanás hallatszott, s tudtam, hogy a fiú halott volt. Gyengének éreztem a térdeimet, és csak le akartam ülni, s összpontosítani a légzésemre, mióta biztos voltam benne, hogy zokogtam. De nem tudtam, mert tisztában voltam azzal, hogy azok a férfiak még ott voltak.
De amikor felnéztem, már sehol sem voltak.
Csak a férfi, a lefejezett felesége és a fiú, azután minden kitört.
Az emberek zokogtak, hívták a rendőrséget. Gondoltam jött egy autó a férfiakét, amely felvette őket, így hagytam testemet lemorzsolódni.
De tettem előtt Harry még elkapott, tartott engem, tartott biztonságos karjaiban. Hangosan zokogtam, s megragadtam pólóját szorosan.
- M.. miért csinálják ezt? - zokogtam, szavaim szinte remegtek. Közelebb szerettem volna Harryhez, kellett valami. - Ő csak egy gyerek.
- Tudom - válaszolta Harry halkan. - Tudom - tűrt hajamba ujjaival, hogy megnyugtasson, de lehetetlenség volt. Még soha nem láttam ilyet korábban.
Arra emlékeztetett, amit Carlotta mesélt korábban, hogy egyik reggel megtalálta családját lefejezve a nappaliba. De ez most más volt, annyira más.
Mert én láttam.
És semmit sem tettem. Túl ijedt voltam, hogy bármit is tegyek, és látni, hogy azt az embert lelövik, aki segíteni próbált...
Olyan volt, mint London.
Cheshire olyn lesz, mint London, tudtam, már egyre több jel mutatott arra. És ez az ami a legjobban halálra rémített.
- Ezért kell, hogy csatlakozzam a szervezethez - motyogta Harry. - Ezért van szükségük arra, hogy segítsek nekik megállítani őket, mielőtt túl még messzebbre mennek, Claire. Most már érted?
Akkor hallottam a rendőrség szirénáját a távolból, s a csikorgó gumik hangját, ahogyan megálltak.
De már elkéstek.
A bűncselekmény már megtörtént.
- Claire, mi a baj? Csendben vagy mióta visszajöttél a vásárlásból - kérdezte Eleanor fojtott hangon, amikor is Harry a mosdóba ment.
- Semmi - hazudtam. Nem tudtam elmondani neki, hogy mit is láttam. Semmit sem tehettem, hogy valaha is elfelejtsem. Minden alkalommal, amikor lehunytam a szemhéjaim vagy megengedtem az elmémnek, hogy vándoroljon, láttam, hogy a nőnek elvágják nyakát a zsebkéssel.
Istenem.
- Biztos vagy benne? - kérdezte óvatosan. Hallottam egy kuncogást előlünk, Lottie előtt guggolt Gemma, és csiklandozta őt.
- Igen - feleltem kurtán. - Ne aggódj emiatt.
- Rendben - mondta Eleanor feladóan. - De ha valaha is beszélni szeretnél, én itt leszek, ugye tudod? - a szemei rajtam voltak, s egy pillanatig nagyon is szerettem volna elmondani mindent. El kellett neki mondanom.
De nem tettem.
- Köszönöm, El - válaszoltam erőtlen mosollyal. Nagyot sóhajtva fordultam Lottie felé, éppen időben, amikor láttam, hogy Louis felveszi és a levegőbe dobja. Kissé felsikított, kis lábaival rugdalózott, míg a pelenkája teljesen megmutatkozott.
És tudod, hogy mit gondoltam elsőre?
Mi lett volna, ha a fiú helyett, Lottie lett volna ott?
Az agyamban megjelent a kép, ahogyan Lottie lekötözve, öklendezik és láttam, ahogyan a férfi késsel kényszerítette, hogy több helyet adjon a nyakánál. Rosszul éreztem magam a rossz gondolat miatt, mást sem akartam, mint felmenni, és egyedül lenni. De igazán magam akartam lenni, gondolataim szörnyűek voltak. Jobb lenne elfoglalni valami mással gondolataim, de lehetetlen volt.
- Szeretnéd kifessem a körmöd? - kérdezte El, még mindig arcomat fürkészte.
- Nem, rendben van.
- Befonhatom a hajad. Elég hosszú most.
- A hajam is rendben van.
- Nos, akkor..
- El - szakítottam félbe élesen, s nyugtató pillantást lövelltem felé. - Csak fejezd be, oké? Jól vagyok. Rendben vagyok - ismételtem kissé már hangosabban, Liam és Niall figyelmét is megnyerve. Louis éppen leült a földre, Lottie pedig kis ujjaival megcsípte orrát.
- Sajnálom - motyogta, úgy nézett ki, mint akit megütöttek. Arcom azonnal elsápadt, ahogyan a lány arcát láttam, s azonnal rosszul éreztem magam.
- Nem, tényleg én sajnálom - suttogtam, és közelebb vontam egy ölelésre. Illata, mint a sütiké olyan volt, hiszen ő segített Gemmának, amíg Harry és én távol voltunk. - Én csak.. kell egy kis idő, rendben? Kérlek, semmi mást ne kérdezz.
- Oké - mondta. - De jól vagy?
Mentálisan? Nem.
Fizikailag? Igen.
- Jól vagyok, ne aggódj - válaszoltam, s elhúzódtam. - Beszélek Harryvel, és jövök - távol lenni Harrytől, valamiért idegessé tett. Felsiettem a lépcsőn, s megálltam a fürdőszoba előtt, amikor is meghallottam hangját.
- ... Nem, láttam ma. Láttam őket - hangja tompa volt, s egyre idegesebbnek hallatszott. - Lefejeztek két embert, Ed. Egyre merészebbek, ez nem jó jel. Igen, tudom. Nem, akkora ha ez így megy tovább Cheshire olyan lesz, mint London volt.
Cheshire is olyan lesz, mint London volt.
- Családom van itt - hallottam Harryt sétálni, s én a földre rogytam, a falnak támaszkodva. Végigfuttattam kezemet a hajamon, s éreztem, hogy szemeim újra könnyesek lesznek. - Igen, családom van, és ha ez tovább folytatódik, elmegyünk innen. Nem fogom veszélybe sodorni őket. Megmondtam, hogy cselekednünk kell, fogy az idő .. igen, igen, rendben van.
Csendben maradt, mire letöröltem könnyeim. Ajkaim remegtek, s az ajtót bámultam, várva, hogy kijöjjön.
Az ajtó kinyílt, s Harry látva engem, felsóhajtott. Amint meglátta összeesett testem, elém guggolt, és szemeimbe nézett.
- Claire - kérdezte. - Mi a baj?
- É.. én nem tudom elfelejteni soha. - suttogtam rekedten. - Gyengének érzem magam Harry. De nem tudom elfelejteni, amit láttam. És.. nem érzem magam jól, amiért nem tettem semmit sem ellene.
- Ez az, ami bánt téged? - kérdezte Harry. - Hogy semmit sem tettél? Claire, ha bármit is tettél volna, akkor lelőttek volna. Tudod, ugye? Nézd, mi történt azzal az emberrel.
- De legalább megpróbálta, és úgy halt meg - mondtam remegő hangon, Harry karjaiban. Nagyot sóhajtott, közelebb vont magához. Fejemet vállára hajtottam, és éreztem, hogy derekam köré fonta karjait.
- Tudod - Harry kissé elhúzódott, így rá tudtam nézni. - Te vagy a legerősebb ember, akivel valaha találkoztam?
Nagyot nyeltem - Én lennék?
Ujjai elemelkedtek, hogy könnyeimet letörölhesse, és a szája egy kis mosolyra húzódott - Igen, így van. Lehet, hogy nem vagy erős fizikailag, de Claire, tényleg te vagy a legerősebb lelkileg, akivel valaha is találkoztam. Te. Soha nem tűnsz úgy, mint aki elgyengül.
- Én, nem? - fogalmam sem volt, hogy miért is kérdésekkel válaszoltam neki, de vágytam arra, hogy Harry elmondjon nekem mindent, amit gondol. Mindig is gyengének gondoltam magam, mert mindig olyan tehetetlennek éreztem magam a banda és Harry miatt.
- Tényleg - mormolta, homlokát enyémének támasztva. Szemeivel enyéimbe nézett a legnagyobb elragadtatással és imádattal, míg kezemet megfogta. - Soha nem mondtál le rólam, ugye?
Azon kaptam magam, hogy mosolygok, a fájdalmas érzelmek ellenére, amelyek belefúrták magukat szívembe - Nem, soha nem tettem. És soha nem is fogom.
- Gyerünk - mormolta, miközben felállt. Szorosabban akartam megragadni, mint egy baba, de elengedtem őt, és megengedtem neki, hogy felsegítsen. - Valószínű mindenki kíváncsi arra, hova lettünk.
Elindultunk le az előszobába, hogy elhagyjuk a folyosót, amikor is Zaynt pillantottuk meg, s mellkasomban nagyot vert szívem, mire Harry lemerevedett.
Ó csak ott állt.
A szemei rajtam voltak, arca, mintha egy maszk lett volna, olyan érzelemmentes volt.
Harryt kissé sokkolta, amikor meglátta őt, és nyúltam keze felé.
- Mióta állsz ott? - kérdezte Harry, hangja óvatos és gyanakvó volt.
- Elég régóta - Zayn tekintete rajtam volt, és elvigyorodott, amikor meglátta könnyáztatta szemeimet. - Mi történt? Megvágtad magad egy papírral?
- Ne beszélj vele így - csattant fel Harry.
Zayn felnevetett, mielőtt a szobájába ment. Megesküdtem volna, hogy motyogott valamit, de lehet, hogy már rosszul hallok. Fölpillantottam, és láttam Harry feszes állkapcsát, gondolkodó arcát.
Zayn miatt valóban néhányszor libabőrös lettem.
Oké, mindig. Első találkozásunk óta.
Amikor először láttam, egy hüllőre, kígyóra emlékeztetett. Hangja mindig érzéketlennek tűnt, mintha tényleg semmi sem érdekelné. Harry mutatott egyedül érzelmet, azzal, hogy pillanatok alatt dühössé tudott válni. De Zayn mindig is rejtély maradt.
- Harry - mondtam pár pillanat múlva, s eszembe újra bevillant, amikor láttuk, hogy megölték az embereket. Farkasszemet néztem vele, mielőtt folytattam. - Azt hiszem tényleg szükség van arra, hogy csatlakozz a szervezethez.