Fogadásból Szerelem [BEFEJEZETT]

huszadik fejezet

•Daniel szemszöge•

Az öltözőben észreveszem, hogy Liam engem néz. Odajön hozzám miközben felhúzza a mezét.

-Na hogy áll a Hope dolog?-rögtön a lényegre is tér.

-Nagyon jól. Ne izgulj nem lesz a tiéd az autóm.-válaszolom mire látom, hogy nem igazán örül annak , hogy valószínűleg elveszíti a fogadást.

-Még nem vennék rá mérget. Van még idő a bálig.-jegyzi meg ,majd elindul ki az öltözőből.

Nincs nagyon kedvem most az edzéshez, de muszáj jól teljesítenem mivel jövőheten a meccsre egyetemi felügyelők jönnek.
Gazdagok vagyunk , de apám nem hisz bennem így azt mondta nem finanszírozza az egyetemet, hogy ott is csak bulizzak..
Ezért feleslegesnek tartja az egészet. Viszont ha szerzek ösztöndíjat akkor tovább tanulhatok. Bevallom őszintén szeretnék tovább tanulni , nem akarok ebben a városban maradni. Többre vágyom..
Edzés után lezuhanyozom és gyorsan írok Hopenak , hogy várjon meg az udvaron a lelátó mögött.
Alig tíz perc múlva már ott vagyok és szerencsére Hope is.

-Kérlek mondd gyorsan mit akarsz mert sietnem kell matekra.

-Ne légy már ennyire stréber. Arra gondoltam lógjuk el a napot. Mit szólsz?-dobom fel az ötletet.

-Biztos, hogy nem!!-válaszolja ingerülten.

-Nemár! Ne légy ennyire ünneprontó. Kérlek!-könyörgő pillantással nézek rá.

-Esküszöm miattad fogok megbukni.-mondja , majd bólint , hogy mehetünk.

Szerintem tuti kedvel engem különben nem tudtam volna ilyen könnyen meggyőzni őt. Hiszen már tudom mennyire makacs egy lány. Ami egyébként még esküszöm tetszik is benne. Beülünk az autóba és gyorsan elindulunk nehogy bárki is rajtakapjon minket. Útközben nem beszélünk csak a rádió szól. Leengedem az autó tetejét és érezzük a friss tavaszi levegőt az arcunkon. Hope kicsatolja a biztonsági övét és feláll. Lassitok , és kinyitja két karját mint aki mindjárt elrepül.
A haját fújja a szél és annyira gyönyörű..

-Olyan mintha repülnék!-orditja a szélbe én meg csak nevetek.

Egy óra múlva megállunk egy domboldalon. Kiszállunk az autóból és kiveszek egy plédet majd egy fa alá leterítem. Hope nem kérdez semmit csak leül a plédre és megigazítja a haját. Mellette helyezkedem el és leveszem a cipőmet.

-Ez az én titkos helyem.-szólalok meg végül megtörve a csöndet.

-Ez gyönyörű.-válaszolja.-Miért szeretsz itt lenni?-kérdezi és rámnéz.

-Igszából nem tudom.-vonom meg a vállam.-Szeretem , hogy itt csend van. Egyedül lehetek.

-De most nem is vagy egyedül.-mutat magára. Próbál kicsit viccelődni azt veszem észre.

-Igen , viszont megnyugtat ha a közelemben vagy.- válaszolom majd beleharapok a szám szélébe.

Az egyik kezem Hope arcára teszem és vegis simítom rajta az ujjaimat.

-Annyira gyönyörű vagy.- mondom miközben lesüti a szemeit.

Megfogom az állat és lassan felemelem.

-Kérlek nézz a szemembe- szinte már könyörgöm.-félsz tőlem?- kérdezem kissé félve a válaszától.

-Senkitől sem félek! Csak nem akarok csalódni azt hiszem..

-Sosem okoznék fájdalmat neked.

Csak nézzük egymást és elmerülök a gyönyörű tengerkék szemeiben.
Óvatosan közelebb hajolok és megcsókolom. Tényleg nem nagyon tudom hova tenni az érzést , amit mindig akkor érzek amikor megcsókolom. Mintha láng gyúlna az egész testemben..